A Boston simán elintézte a Washingtont

 

Brad Marchand 3 ponttal zárt, a Chicago legyőzte a Tampát, 3 meccs hosszabbításban dőlt el.

A keleti divízió rangadóján Bostonba látogatott a Capitals. Brad Marchand már az első harmadban vezetéshez juttatta a Bruinst, majd a meccs a középső játékrészben dőlt el, amikor 8 perc alatt három gólt rámoltak be a hazaiak Vitek Vanecek ketrecébe, az újonc kapust le is cserélték. Az utolsó felvonást 1-1-gyel lehozta a házigazda, így összesítésben 5-1-re nyert, és pontszázalékban (69%) átvette a vezetést a csoportban. Marchand a két gólja mellett egy asszisztot is kiosztott, a túloldalon Nicklas Backström hétszázadik gólpasszát jegyezte, washingtoni játékos még nem jutott idáig, az NHL teljes történetében is mindössze 53-an. Mindehhez 979 mérkőzés kellett a svédnek, tehát a következő mérföldkő is belátható közelségben van számára. Rossz hír a Bruins szurkolói számára, hogy egy ütközés során megsérült Brandon Carlo, aki saját lábán jött le a jégről, de később mentő vitte kórházba, feltehetően agyrázkódást szenvedett.

Alex DeBrincat is jubilált a Chicago színeiben, 100. és 101. gólját szerezte a 23 éves csatár. Ami ennél is fontosabb, hogy a végén is ők örülhettek, hiszen a szétlövésben csak az újonc Kurashev talált be. Pedig a záró húsz perc elején még a Tampa vezetett 3-2-re, azonban ekkor jött Dominik Kubalik, aki Duncan Keith lepattanó lövését pofozta a hálóba, kiegyenlítve az állást. Innen már csak a szétlövésben esett gól, a Blackhawks nyert 4-3-ra. Adam Boqvist megérkezett az NHL-be, a 20 éves svéd bekknek tavaly 13 pontja volt, idén 14 meccsen tart 10-nél, a legutóbbi 5 meccsből három alkalommal is legalább két pontja volt.

15 perc kellett a Minnesotának, hogy elintézze az Arizonát, ennyi ment le a meccsből, amikor a vendégek már 3-0-ra vezettek. Kirill Kaprizov ezúttal nem a góllövésben, hanem az előkészítésben jeleskedett, két assziszttal zárt. Az orosz mellett Kaapo Kahkönent kell kiemelni, aki 24 védést mutatott be (96%), és sorozatban hatodszor győzött, ilyenre minnesotai újonc kapus még soha nem volt képes. Kahkönen számára nehezen indult a szezon, de kezd magára találni, a hatmeccses győzelmi széria során 162 lövésből 152-t fogott, ez 93,8%-os hatékonyság.

A Coloradónak meggyűlt a baja a divízióutolsó Anaheimmel, a Ducks a második harmad elején 2-0-ra is vezetett. A felzárkózást emberelőnyben kezdte az Avalanche, egészen pontosan az előny letelte utáni zűrzavarban tette Joonas Donskoi leheletfinom megoldással a kapu elé érkező Valerij Nisucskinhoz a korongot, aki nem hibázta el a ziccert. A 26 éves orosz csatárnak kimondottan jó napja volt, a mérkőzés utolsó gólját is ő szerezte a hosszabbítás 3. percében egy csodás egyéni akció végén, amivel az Avs meg is szerezte a két pontot, 3-2-re nyerve a mérkőzést. A Coloradóban egyelőre nem léphetett pályár Nathan MacKinnon, akit 2 meccset érő módon tarolt le szerdán a San Jose-i Joachim Blichfeld.

A Sharks akkor 4-0-ra kikapott, a divízió legerősebb csapata, a Vegas Golden Knights ellen azonban nem adta könnyen magát. A Vegas már 3-0-ra is vezetett a második harmad elején, de innen még volt visszaút a Sharks számára, amely ? négy gólt ütve és egyet kapva ? egy perccel a vége előtt kiharcolta a hosszabbítást. A túlórában aztán nem volt kegyelem, az Alex Pietrangelo, Mark Stone és Max Pacioretty alkotta trió lenullázta az ellenfél hármasát és utóbbi szép góljával begyűjtötte az extra pontot. A csapatkapitány Stone 26 pontnál, ezen belül 21 asszisztnál jár, amihez mindössze 20 meccsre volt szüksége. A fiatal franchise történetében ilyesmire még nem volt példa, legutóbb David Perron produkált hasonlót, neki 27 meccsen jött össze a 20 gólpassz még 2017-ben.

Perron azóta már St. Louisban játszik, és egyre jobban teszi ezt, péntek este például két gólt lőtt a Los Angeles Kingsnek, és döntő szerepe volt a hosszabbításban elért 3-2-es győzelemben. Mellette Ryan O?Reillyt és Mark Hoffmant kell kiemelni: előbbi mindhárom találatnál passzt adott, utóbbi lőtte a győztes gólt, ami egy késleltetett emberelőnyben parádésan végrehajtott kapáslövés eredménye volt a hosszabbítás 90. másodpercében. A túloldalon élete első NHL-es meccsét játszotta a 2018-as draft 20. helyén elvitt Rasmus Kupari. A finn csatár 10 perc jégidőt kapott, pontot nem szerzett, 7 korongbedobásból ötöt elhozott. A Kings legendája, Anze Kopitar 638. gólpasszát szerezte, ezzel beérte a franchise történetének harmadik legsegítőkészebb játékosát, Dave Taylort.

NHL, 2021. március 5.:

Boston?Washington 5-1
G.: Marchand (2), Frederic, Bergeron, Ritchie ill. Vrana

Chicago?Tampa Bay 4-3 b.
G.: DeBrincat (2), Kubalik ill. Cirelli, Killorn, McDonagh

Los Angeles?St. Louis 2-3 h.
G.: Carter, Brown ill. Perron (2), Hoffman

Colorado?Anaheim 3-2 h.
G.: Nyicsuskin (2), Saad ill. Henrique, Silfverberg

Arizona?Minnesota 1-5
G.: Keller ill. Zuccarello, Hunt, Bjugstad, Greenway, Fiala

San Jose?Las Vegas 4-5 h.
G.: Burns, Nieto, Couture, Labanc ill. Pacioretty (2), Smith, Stephenson, Tuch

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum