Győztes meccs után rúgta ki edzőjét a Flames

 

Az új vezetőedző Darryl Sutter, aki kétszer nyert Stanley Kupát a Los Angeles élén, de a Calgaryt is döntőig vezette 17 évvel ezelőtt.

A Calgary Flames hiába most le 7-3-ra az Ottawát, a kiütéses győzelem sem menthette meg Geoff Ward vezetőedzőt. A csapat 24 meccs után 24 ponttal áll a kanadai divízió ötödik helyén, a negyedik Montréalnak 26 pontja van, pedig két meccsel kevesebbet játszott, a mutatója 59% feletti, így az előny tetemesnek mondható. Ha a Flames a legjobb négybe, azaz rájátszásba akar kerülni, akkor most kellett lépnie, és ezt meg is tette. Ward 2019 novemberének végén debütált a Calgary kispadján, ez volt az első NHL-es állása vezetőedzőként. A helyére most jóval tapasztaltabb szakember érkezik Darryl Sutter személyében, aki jól ismeri az ittteni viszonyokat. A 62 éves legendának játékosként 8 szezon jutott az NHL-ben, 400-nál is több meccse során kizárólag a Chicagóban játszott, a csapatnak öt évig kapitánya volt. Edzőként még sikeresebbé vált, összesen 17 szezon és közel 1300 meccs van mögötte, a Los Angeles Kingsszel kétszer Stanley Kupát nyert. A Flamesnél 9 szezont töltött különböző pozíciókban, edzőként 2004-ben döntőbe vezette a csapatot, ekkor 7 meccses csatában buktak el a Tampával szemben.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 8., csütörtök
U20/19 17:00 POLHUN 1-7VÉGE
EL 20:00 SCCBRA 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
április 9., péntek
U20/19 12:00 POLHUN 2-3VÉGE
április 13., kedd
KHL 18:00 AVGAKB 
    • SPORT 2
április 15., csütörtök
U18 19:30 AUTHUN 
VÁL 20:45 HUNAUT 
    • M4 SPORT
április 16., péntek
U18 16:00 POLHUN 
VÁL 17:00 AUTBLR 
április 17., szombat
VÁL 16:00 HUNBLR 
U18 16:30 SLOHUN 
Partnerünk
Archívum