Érvényesítené a hazai pálya előnyét a DEAC

   

Ha van az Erste Liga-negyeddöntők között 50:50-es párharc, akkor a debreceniek és az újpestiek közötti éppen ilyen.

Az Erste Liga-alapszakaszban a 4. helyen végzett DEAC-nak nem volt választása az ellenfélválasztás során, a 6. UTE-t kapta, amint arra előzetesen is számítani lehetett. David Musial együttese hasonlóképpen járt, mint tavaly, amikor az alapszakaszban zseniális, ám a középszakaszban katasztrofális Csíkszeredával volt kénytelen szembenézni. Akkor nagyon jól lehetett tudni, hogy a csíkiak magukra fognak találni, ez meg is történt, így a debreceniek lemaradtak az elődöntőről. Most annyiban eltérő a helyzet, hogy az UTE-nak nem voltak periódusai, amikor nyilvánvalóan kiemelkedett volna a mezőnyből, ám hogy masszívabb a gárda, mint amit a helyezése mutat, abban sokan egyetértenek. Hiszen az sem véletlen, hogy az első három közül senki nem kívánta negyeddöntős riválisnak. Maradjunk annyiban: miként tavaly, úgy idén is rapszodikusak voltak a lilák, ám ebben nem a formaingadozás, hanem első körben a koronavírus-járvány, majd másodjára a durva sérüléshullám játszotta a főszerepet. Az előző esztendőben az együttes a 7. helyről indulva söpörte ki a középszakasz-második DAB-ot, ám ezt a DEAC ellen nem lenne egyszerű megismételni. A kérdés az, hogy Virág Csabáék képesek-e stabilizálni a stabilizálandókat. Ez az, amivel Debrecenben viszont nem szokott probléma lenni. Hetényiéknek is volt ugyan egy-két kisebb hullámvölgyük, ám ezekből kijöttek, és az alapszakasz végén ismét magas szinten produkáltak. Ez az a párharc tehát, ahol a szakvezetők által sokszor hivatkozott apró részletek fognak dönteni várakozásaink szerint. Érdekesség: az összes DEAC–UTE összecsapást a hazai jégen játszó együttes nyerte az elmúlt hónapokban. Ez a Musial-legénységnek elég is lenne egy 7 meccses továbbjutáshoz, de nem nagyon van kétségünk afelől, hogy a sorminta valahol és valamikor meg fog törni. Már csak az a kérdés, hogy mikor és hol.

DEAC–UTE 3-2

   

A lila-fehérek másodpercek alatt zárkóztak fel 0-3-ról 2-3-ra az utolsó harmadban, egyenlíteni azonban nem tudtak.

A DEAC-ba visszatért az utolsó alapszakasz-mérkőzésen hiányzó Bogesic, így 4 csatársorral és 3 bekkpárral állt ki a csapat. A vendég UTE-ba Kyle Just is visszakerült. A vasak között a két válogatott kapus, Hetényi Zoltán és Rajna Miklós kezdett. Nem ilyen startról álmodhattak az újpesti szurkolók, a 8. percben már 2-0-s hazai vezetés állt az eredményjelzőn, előbb Kulesov, majd Turcotte járt túl Rajna eszén. A nyitó harmad második felére magához tért az UTE, de kihasználatlanul hagyta az első debreceni kiállítást, majd a DEAC is így tett Varga kétpercesénél. A második játékrész is gyors hazai góllal indult, Vokla Roland 49 másodperc után 3-0-ra alakította az eredményt. Az UTE mindent megtett, hogy visszajöjjön a meccsbe, de játékosai háromszor is fegyelmezetlenek voltak, emberhátrányban pedig nehéz zárkózni. A harmadik felvonás elejét megnyomta a fővárosi gárda, Hetényi legjobb tudására is szükség volt a differencia tartásához. Az eredmény az 50. percig maradt változatlan, akkor másodperceken belül kétszer kapitulált a DEAC védelme. Előbb Benk szerzett korongot a hazai harmadban, és Bodó vágta be a helyzetet, majd fordított leosztásban is lőttek egyet a lilák, Bodó kapu mögüli passzát Benk értékesítette, 3-2, nyílt volt minden. A hajrában megsorozta Hetényi kapuját a vendégalakulat, ám a túloldalon a remekül védő Rajnára is szükség volt, hogy ne dőljön el a találkozó. Másfél perccel a vége előtt Virág Csaba lehívta kapusát, Novotny kiállításának köszönhetően egy percig 6 a 4-ben támadhatott az egyenlítésért az UTE, sikertelenül. A DEAC az erős kezdésnek hála 3-2-re behúzta a meccset a későn ébredő UTE ellen, így a nap negyedik Erste Liga-negyeddöntőjén is hazai siker született.

debute

fotó: DEAC

Sok vizet kell innunk, kipihenni magunkat

 

A DEAC–UTE mérkőzést David Musial és Virág Csaba vezetőedzők értékelték.

David Musial, DEAC: “Úgy gondolom, nagyon jól játszottunk taktikailag, három szép gólt szereztünk. A két bekapott találatnál vétettünk hibákat, ami előfordul, ki fogjuk javítani a hibákat. A lényeg, hogy 1-0-ra vezetünk. Sok vizet kell innunk, kipihenni magunkat, lesz egy rövid edzés, és egy gyors videózás után megyünk tovább a következő meccsel.”

Virág Csaba, UTE: “Az első két harmadban kicsit görcsösen játszottunk, nem éltünk a lehetőségeinkkel, pedig voltak. Aki csak ránéz az eredményre, az nem azt kapja vissza, ami valójában történt. Gólhelyzetekben egál lehet az első két harmaban, de ők belőtték a helyzeteiket. Azután átszakadt egy gát az első gólunkkal, és nagyon hamar jött a második. Megvoltak a helyzeteink, többet is kialakítottunk, sajnos nem sikerült megszereznünk a harmadikat. Úgy gondolom, tudunk erre a meccsbefejezésre alapozni a következő találkozón.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Vincze, Vincze.
Hetényi: 95,8% (Gönczi)
K
Rajna: 94,3% (Duschek)
Kloz, Vokla, Dalecky, Turcotte, Novotny
1
Kiss Phil, Selan, Benk, Just, Bodó
Sándor F., Kiss R., Pesztunov, Kulesov, Hári
2
Pokornyi, Stadel, Sotlar, Sikorcin, Vincze
Berta, Bogesic, Molnár D., Izacky, Mazzag
3
Varga, Kovács A., Rafaj, Perkovich, Vorobjov
Szűcs, Mihalik, Kiss Patrik
4
Horváth Á., Szécsi, Nemes, Kovács S., Godó
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Virág Csaba, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:12 DEB Kulesov Hári
2-0 07:27 DEB Turcotte Novotny Dalecky
3-0 20:49 DEB PP Vokla Kloz Novotny
3-1 49:57 UTE Bodó Benk
3-2 50:11 UTE Benk Bodó Just
53 Kapura lövések száma 48
6 Kiállításpercek 8

Villámgyors kontrákkal operáltak a debreceniek

 

A DEAC–UTE mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum