Megnehezítheti a Brassó dolgát a Vasas

   

Ladányi Balázs együttese idén még nem nyert a Corona ellen, egyszer azonban minden sorozat megszakadhat.

Ne kerteljünk: az Erste Liga negyeddöntőjében egy olyan párharc van az idén, ahol az egyik csapat egyértelmű esélyesnek nevezhető. A kiváló kerettel bíró Brassó meggyőző teljesítménnyel nyerte az alapszakaszt, ellenfele pedig története során először harcolta ki a rájátszásba jutást. A kék-sárgáknak hosszú idő után először sikerült olyan keretet összerakniuk, amelyben a légiósok valamennyien kiválóak és megbízhatóak – idén ezen a téren semmilyen fluktuáció nem volt, a korábbi évek tükrében ez szokatlan –, és a hazai hokisok között is vannak abszolút húzóemberek, gondoljunk csak a két kapusra, illetve Trancára vagy Gligára. Minden adottnak tűnik tehát ahhoz, hogy a Corona története során a legtöbbre jusson – még soha nem nyert a csapat Erste Ligát, és döntőt sem játszott 2014 óta, amikor az Érsekújvár előtt hajtott fejet a végén –, ám ehhez első lépésben el kell bánnia az Opten Vasas HC-val. Amely szintén jobb, mint valaha. A piros-kékek simán hozták a mini playoff-kvalifikációt a Titánok ellen az alapszakasz végén, igazolva, hogy nemcsak egyre jobb erőkből állnak, hanem nagyon szépen össze is rázódtak. Emellett bár tény, hogy a Brassót még egyszer sem sikerült elkapniuk az idén, sőt pontot sem szereztek, ám többször is közel voltak ellenfelükhöz. Továbbá több olyan nagycsapat is van, amelyek megtapasztalhatták, milyen az, amikor az energikus piros-kék fiataloknak minden összejön, erről Csíkszeredában éppúgy tudnának mesélni, mint az FTC-Telekom háza táján. Magyarán: hiába a Corona a favorit, a Vasas is kivághatja a rezet a széria bármelyik meccsén.

Corona Brassó–Opten Vasas HC 5-3

   

1-3-ról fordított az alapszakaszgyőztes az utolsó harmadban, így 1-0-ra vezet a párharcban.

A brassóiaknál Carlo Finucci visszatért, Klempa még nem, Zagidullin kimaradt, a kapuban Tőke Zoltán kezdett. A vendégeknél Tóth Balázs állt a vasak közé, és ott volt a keretben Révész és Mattyasovszky is. A piros-kékek gyorsan meglepték alapszakaszgyőztes ellenfelüket, a 6. percben Bödök Bence talált a kapuba, 0-1. Finucci révén egyenlítettek ugyan a kék-sárgák, ám Schmál még a nyitó játékrészben visszavette az előnyt a Vasasnak, 1-2. Sőt: a 28. percben Nagy Márk is eredményes volt, megduplázva Ladányi Balázs csapatának előnyét, 1-3-nál kezdődött a második szünet. A harmadik menet elején aztán alaposan felszívta magát a Corona, és előbb Kmec kiállítását kihasználva szépített Péter Balázs jóvoltából, majd Cody Fowlie egyenlített, 3-3 a 46. percben. A döntetlent még sokáig tartották Bukorék, ám Dame-Malka az 58. percben betalált, 4-3, majd a kapuslehozatalos szituációban Valchar lezárta a nyitott kérdéseket, 5-3-ra nyerte a Brassó az Erste Liga-negyeddöntő első meccsét, és 1-0-ra vezet a párharcban. Folytatás szerdán ugyanott és ugyanakkor.

bravas

fotó: Corona Brassó

Végül megtaláltuk az utat a győzelemhez

 

A vezetőedzők véleménye az Erste Liga-negyeddöntők első Corona Brassó–Opten Vasas HC mérkőzéséről.

Dave MacQueen, Brassó: „A Vasas elleni legutóbbi bajnoki után is mondtam, hogy kemény ellenfél lesz bárkinek, noha akkor még nem tudtam, hogy velünk fog játszani. Kemények, jól mozognak, megnehezítik a dolgunkat. Az első két harmadban nem voltunk annyira elkötelezettek, amennyire kellett volna, de végül megtaláltuk az utat a győzelemhez az utolsó játékrészben.”

Ladányi Balázs, Vasas: „Mindkét együttes jól felkészült a meccsre, de csak az egyikük nyerhetett. Megpróbáltuk elvenni a pályaelőnyt, közel is voltunk ehhez, de ezúttal nem sikerült. Szerdán újra megpróbáljuk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Filip, Gherghies.
Tőke: 89,7% (Polc)
K
Tóth: 90,5% (Sági)
McFadden, Carlson, Fowlie, Valchar, Tranca
1
Ozols, Kmec, Bödök, Czakó, Révész
Dame-Malka, Wilson, Molnár Zs., Finucci, Molnár Z.
2
Tornyai, Bukor, Schmál, Nagy, Turbucz
Bors, Boriszenko, Mihály, Péter, Gliga
3
Seregély, Léránt, Szalma, Vesutkin, Páterka
Gajdó T., Szőcs, Vasile N. R., Vasile A., Gajdó B.
4
Németh, Kováts, Szlama, Mattyasovszky, Csiki
MacQueen Dave, Zsók Levente
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:40 VAS Bödök Révész Kmec
1-1 13:50 BRA PP Finucci Péter Carlson
1-2 18:09 VAS Schmál Tornyai Nagy
1-3 27:21 VAS Nagy Ozols Turbucz
2-3 41:03 BRA PP Péter Dame-Malka Gliga
3-3 45:54 BRA Fowlie Gliga
4-3 57:54 BRA Dame-Malka Péter Tranca
5-3 59:49 BRA EN Valchar
42 Kapura lövések száma 29
8 Kiállításpercek 10

Dame-Malka bombái most is nagyon sokat értek

 

A Corona Brassó–Opten Vasas HC mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum