Nem mehet biztosra a Szereda a Gyergyó ellen

   

A székely–székely rangadó a csapatok alapszakasz-helyezésétől függetlenül abszolút kétesélyes.

Két olyan együttes van az Erste Liga mezőnyében, amelyek visszatérően használják a “mindent meg akarunk nyerni” vagy a “trófeákat akarunk nyerni” szókapcsolatokat. A Csíkszeredai Sportklub esetében ez már évek óta így van, mióta a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda az Extraligába távozott, alapvető céljuk a 3 elemű sikercsomag elérése. A román bajnokságban és kupában ezen a téren olykor könnyebb dolguk van – bár utóbbit az idén eltette a Brassó –, az Erste Ligában érthető módon nehezebb. Tavaly ugyan itt is révbe értek lényegében, ám a megosztott cím – talán nem bántunk meg ezzel senkit – nem pontosan ugyanaz, mint amit a jégen vívnak ki.

Annak érdekében, hogy az idén teljes értékű győztesekké emelkedhessenek, a csíkiak kiváló képességű, ám magas átlagéletkorú légiósok egész regimentjét szerződtették, akik közül néhányan szépen helytálltak, míg másokról kiderült, hogy nemcsak az Extraligában vagy az ex-EBEL-ben voltak képtelenek felvenni a ritmust. A Sportklub legjobb embere mindenesetre a gyergyói születésű Becze Tihamér lett, aki a gól- és a pontkirályi címet is elhódította.

A Gyergyói HK is komoly erősítéséseket hajtott végre, a piros-fehérek a külföldiek mellett a magyar válogatottban is megfordult fiatalokra is lecsaptak, majd kijelentették: igenis meg akarják nyerni az Erste Ligát. Az említett hokisoknak a zöme ugyanakkor még adós a kiemelkedő teljesítménnyel, és jellemző a GYHK-ra az is, hogy hátul sokkal meggyőzőbb, a góllövéssel nemegyszer hadilábon álltak a támadói. Potenciál azonban bennük is van, nagy kérdés, hogy egy ennyire éles párharcban, amilyen ez a székely–székely negyeddöntő lesz, mennyire tudhat ez kijönni. Annyi biztosnak látszik, hogy kapusposzton a Gyergyó különb ránézésre – amely a playoffban végre Jordon Cooke-ot, a liga legjobb átlagú hálóőrét erdélyi ellenféllel szemben is bevetheti –, és védekezésben sem rosszabb, míg a Sportklub támadóinál hatékonyabb és főként népesebb kontingens nem biztos, hogy van a mezőnyben.

A kérdés innentől az, hogy kinek az akarata érvényesülhet. Némiképp talán csökkenti Szilassy Zoltán fiainak esélyeit, hogy az alapszakaszban kiderült: a Jason Morgan-legénységet azok az ellenfelek kényszeríthetik térdre, amelyek folyamatos nyomást tudnak rá gyakorolni. Ha erre a GYHK is képes lesz a hibátlan védekezés mellett, akkor akár meglepetést is okozhat. Az alapszakaszban mindenesetre 2-2-re végeztek a felek.

SC Csíkszereda–Gyergyói HK 3-2

   

Hosszabbításban nyerte az Erste Liga székely negyeddöntőjének első meccsét a Sportklub, így 1-0-ra vezet a párharcban.

Jason Morgan, a hazaiak vezetőedzője ismét beállította a kapuba az Erste Liga-alapszakasz legrosszabb statisztikájú kapusát – mármint a sokat foglalkoztatottak közül; aki azonban a tavalyi playoffban fergetegesen teljesített, így várható volt, hogy ismét összekapja magát –, a döntésnek a légiós védők közül Loginov, a csatárok közül Tousignant és Maylan esett áldozatául. Ezenkívül nem játszhatott az 1 meccses eltiltását töltő gól- és pontkirály, Becze Tihamér sem. A vendégeknél felgyógyultak az eddig pihentetett külföldiek, míg a hálóőrök közül magától értetődően a ligaelső Jordon Cooke jutott szóhoz. Noha az első két harmadban nem meglepő módon a Szereda dominált, a vezetést a piros-fehérek szerezték meg, St. Amant a 8. percben volt eredményes. Nem sokáig örülhettek Szilassy Zoltán tanítványai, kisvártava Combs egyenlített, 1-1. A közbülső felvonásban újabb találatok nem estek, csak kihagyott emberelőnyök színesítették a jegyzőkönyvet, és sokáig a harmadikban is a tökéletes védekezés volt jellemző mindkét oldalon. Legalábbis az 58. percig, amikor a csíkiak részéről Blackwater iratkozott fel a táblára, 2-1. Ám ha bárki is azt hitte volna, hogy ezzel vége a meccsnek, az tévedett, Pance ugyanis 1 perccel és 1 másodperccel a dudaszó előtt egyenlített, 2-2. Valamivel később ráadásul Combs kapott kisbüntetést, így a rendes játékidő végét és a rájátszásban immár 20 perces hosszabbítás elejét hátrányban voltak kénytelenek tölteni a hazaiak, de ügyesen kivédekezték. Majd pedig a 65. percben éppen Combs pontot tett a fejezet végére, 3-2, ezzel a Sportklub 1-0-ra vezet a párharcban. A felek szerda este ismét megméretnek a Vákár Lajos Műjégpályán.

sccgye

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Néhány másodpercig élvezzük a győzelmet

 

Így látták a vezetőedzők az első SC Csíkszereda–Gyergyói HK negyeddöntőt.

Jason Morgan, SC Csíkszereda: “Az ellenfél kezében tartotta a mérkőzés első 8-10 percét. Jobban kezdtek, mi kissé idegesen álltunk bele. Amikor a rájátszásban az első meccset otthon játszod, a kezdésnél mindig izgatottabb vagy, mint máskor. A bekapott gól után sikerült visszajönnünk egy emberelőnyös találatnak köszönhetően. A második játékrészben oda-vissza ment a játék, a harmadikban rengeteg helyzetünk volt. Sikerült két perccel a vége előtt nagy gólt lőnünk, de ez ugye hoki, itt minden megváltozhat egy pillanat alatt, nincs vége addig, amíg nem szól a dudaszó, és sajnos sikerült az ellenfélnek kiegyenlíteni. Volt egy gyűlésünk a srácokkal, megbeszéltük, hogy a rájátszás hosszú történet, leszünk magasságokban, de lesznek mélypontok is, ilyenkor is tovább kell harcolnunk a győzelmekért. A végén hatalmas emberhátrányos védekezést mutattak be a srácok, óriásiakat védett a kapusunk, majd Combs egy remekbe szabott találattal lezárta az összecsapást. Nagyszerű teljesítményt nyújtott mindenki. Néhány másodpercig élvezzük a győzelmet, majd készülünk a következő meccsre.

Szilassy Zoltán, GYHK: “Nagyon jó playoffmeccs volt. A videó után okosabbak leszünk, hogy jó jégkorongot láttunk, vagy sem, de a küzdelem megfelelt ennek. Nagyon jó munkát végeztünk, kevés kellett ahhoz, hogy a pályaelőnyt elvegyük már az első meccsen. Főleg az első 15 percben domináltunk, ott megteremthettük volna a különbséget, de elhibáztuk a helyzeteket. Ami a karakterünket mutatja, hogy kaptunk két és fél perccel a vége előtt egy gólt, de ki tudtunk egyenlíteni, majd előnyb en is megvoltak a lehetőségeink az ellenfél kiegészüléséig a hosszabbításban. Ilyen a jégkorong, mi kihagytunk 3-4 komolyabb helyzetet, de az ellenfél olyan képzett játékosokból áll, hogy gyakorlatilag a hosszabbításban teremtett első helyzetéből megszerezte a győztes találatot. Egy oda, de összességében elégedett vagyok a játékkal, a fiúkkal. Most a legfontosabb a regeneráció, majd ahol hiányosságot látunk, azt igyekszünk javítani, valamint kitapintani az ellenfél erős és gyenge pontjait. A mérkőzésből tanulnunk kell, természetesen a győzelemért jövünk vissza.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 0 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Andre, Crisan.
Szamankov: 92,9% (Adorján)
K
Cooke: 93,5% (Ruczuj)
Wishart, Salló, Blackwater, Yellow Horn, Combs
1
Kozma, Troncinsky, Szabó K., Koskiranta, Ouellette-St. Amant
Kuljas, Papp, Fodor, Taratuhin, Bíró T.
2
Podlipnik, Fejes, Silló, Szigeti, Pance
Györfy, Farkas, Részegh, Casaneanu, Rokaly
3
Raszulov, Ferencz Csibi, Benedek, Bíró G., Csergő
Szabó Zs., Sándor, Gecse O., Ilyés
4
Lázár, Nagy, Barabás, Sára, Elekes Darabont
Morgan Jason, Hozó Levente
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:41 GYE Ouellette-St. Amant Szabó K.
1-1 12:59 SCC PP Combs Yellow Horn Wishart
2-1 57:30 SCC Blackwater Yellow Horn Wishart
2-2 58:59 GYE Pance Koskiranta
3-2 64:20 SCC Combs Wishart Rokaly
46 Kapura lövések száma 28
6 Kiállításpercek 8

Szenzációsan lépett ki Erik Pance

 

A különbséget azonban Combs jelentette az első Sportklub–Gyergyó mérkőzésen, mutatjuk az összefoglalót.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum