Marco Rossi hónapok óta küzd a koviddal

 

Minden idők legnagyobb osztrák tehetségeinek egyike most már szinte egészen biztosan kihagyja a teljes 2020/21-es szezont.

Január végén számoltunk be róla: Marco Rossit hazaküldte lábadozni a Minnesota Wild, azzal, hogy hat hétig vissza sem kell térnie a tengerentúlra. Már akkor több szakértő azt valószínűsítette, hogy az 1/9-es játékosnak az egész szezonja veszélyben van, és úgy tűnik, hogy a pesszimista forgatókönyv valóra is válik. Az osztrák jégkorongszövetség ugyanis a következőket publikálta közösségi oldalán: “Míg Michael Grabner a jelenlegi biztonsági óvintézkedések körülményei között nem kíván az NHL-ben játszani, addig Marco Rossi továbbra is a koronavírus-betegség utóhatásaival küzd. Nyáron remélhetőleg mindketten visszatérnek a jégre.” Marco Rossira, az OHL előző szezonjának pontkirályára a legutóbbi drafton csapott le a Minnesota, majd ősszel a svájci élvonalbeli Zürichben játszott volna, ha nem kapja el a koronavírus-fertőzést. Itt azonban utolérte a járvány, és csak egy meccsen szerepelt, míg utána az osztrák válogatott színeiben részt vett az A csoportos junior-világbajnokságon. Ott már nem érezte jól magát, de konkrét bajról addig nem volt tudomása, amíg a Wild orvosai alaposan ki nem vizsgálták. Hogy konkrétan milyen szövődményekkel van dolga, arról nem adtak ki publikus információt. Az osztrák szövetség által említett Michael Grabner – a 2006-os draft 1/14-ese – az előző szezonban az Arizona Coyotest erősítette, a szerződése ezt követően lejárt, a 2020/21-es idényben még nem játszott sehol.

rossi

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 4., vasárnap
EL 18:00 SCCBRA 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT+
április 6., kedd
EL 17:00 BRASCC 2-4VÉGE
    • M4 SPORT
április 8., csütörtök
U20/19 17:00 POLHUN 1-7VÉGE
EL 20:00 SCCBRA 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
április 9., péntek
U20/19 12:00 POLHUN 2-3VÉGE
április 15., csütörtök
VÁL 20:45 HUNAUT 
    • M4 SPORT
április 16., péntek
VÁL 17:00 AUTBLR 
április 17., szombat
VÁL 16:00 HUNBLR 
Partnerünk
Archívum