Andrej Vasziljevszkij a hét legjobbja az NHL-ben

 

A Tampa Bay kapusa a Patrick Kane, Mats Zuccarello párost utasította maga mögé.

Andrej Vasziljevszkij három mérkőzésen szerzett három győzelemmel, közte két shutouttal érdemelte ki a hét játékosa címet. Már a Carolina elleni első összecsapáson is kimagasló teljesítményt nyújtott az orosz, hiszen 34 védéssel járult hozzá a 4-2-es győzelemhez. A Hurricanes elleni második találkozón és a Dallas ellen már nem is lehetett őt átjátszani, a kapujára tartó 45 lövés mindegyikét hárította, így 141 perce érintetlen a hálója. A Vezina-trófea 2019-es nyertese 12 győzelemmel első, 1,75-ös kapottgól-átlagával és 93,8%-os védési hatékonyságával a második a kapusok rangsorában ebben a szezonban.

Patrick Kane négy mérkőzésen szerzett 8 ponttal végzett a mezőnyjátékosok között. A Chicago csatára a Columbus és a Detroit ellen is két-két alkalommal lépett jégre. A Jackets ellen 5 pontot szerzett, és meglőtte karrierje 400. gólját, amivel ő a 100. játékos és a 10. amerikai az NHL-ben, aki elérte ezt a határt. A Detroit elleni dupla során három egység került a neve mellé, így a teljes hetet figyelembe véve 3 góllal és 5 előkészítéssel zárt.

Mats Zuccarello ugyanúgy négy meccsen szerzett 8 pontot szerzett, mint a chicagói, a különbség annyi volt, hogy a norvég ezt 2+6 formájában érte el. A Minnesota szélsője 4 (1+3) ponttal indította a hetet a San José elleni diadal során, majd egyet lőtt és egyet előkészített a Colorado feletti siker alkalmával. Zárásként a Minnesota oda-vissza elverte a Los Angelest, ehhez Zuccarello mindkét találkozón egy-egy gólpasszal járult hozzá.

1 star week 06_1

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 4., vasárnap
EL 18:00 SCCBRA 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT+
április 6., kedd
EL 17:00 BRASCC 2-4VÉGE
    • M4 SPORT
április 8., csütörtök
U20/19 17:00 POLHUN 1-7VÉGE
EL 20:00 SCCBRA 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
április 9., péntek
U20/19 12:00 POLHUN 2-3VÉGE
április 15., csütörtök
VÁL 20:45 HUNAUT 
    • M4 SPORT
április 16., péntek
VÁL 17:00 AUTBLR 
április 17., szombat
VÁL 16:00 HUNBLR 
Partnerünk
Archívum