11 meccs óta veretlen ellenfélhez utazik a DVTK

 

A Jegesmedvéknek annak a Nagymihálynak az otthonában kell helytállniuk, amelyet január 19. óta nem tudott legyőzni senki.

Alaposan megerősítették nyáron a két éve még másodvonalbeli Dukla Michalovce keretét, már akkor nyilvánvaló volt, hogy nagy terveket szövögetnek a kelet-szlovákiai városban. Extraliga-szinten kiemelkedő légiósok és hazai játékosok egész sora érkezett ? Hickmott, Southorn, Bartánus és még sorolhatnánk ?, ehhez képest kezdetben egyáltalán nem jöttek az eredmények. Mígnem november 18-án Miroslav Chudy helyére szerződtették a finn Tomek Valtonent ? aki lengyel szövetségi kapitányként is letette már a névjegyét, Kazahsztánban juttatva tovább válogatottját az olimpiai selejtezőkön ?, vele pedig némi rákészülést követően valósággal szárnyalni kezdett a csapat. Ahhoz képest, hogy volt idő, amikor a Dukla a DVTK Jegesmedvék tabellaszomszédja volt, most 84 ponttal áll az együttes a 3. helyen, mindössze 2 egységnyi hátrányban az éllovas Zólyomhoz képest. 11 mérkőzés óta nem kaptak ki a nagymihályiak senkitől, és ebben a naptári évben mindössze 3 vereséget szenvedtek 16 győzelem ellenében. Ennek a csapatnak az otthonában kellene folytatnia Tokaji Viktor együttesének a bravúrok sorozatát, amelyek elengedhetetlenek a playoff-kvalifikáció elérése érdekében. Ami a miskolciak mellett szólhat, az az, hogy a szezon eddigi 5 egymás elleni találkozójából 1-szer sikerült nyerniük 2-1-re, idegenben, még november 22-én, Valtonen vezetőedző akkoriban ismerkedett a csapatával. Amúgy a piros-fehérek is pluszos szériában vannak, legutóbbi két összecsapásukat túlórában, illetve büntetőkkel behúzták, számukra sincs tehát lehetetlen, meg hát úgyis a jégen dől el minden.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum