A CSZKA nyerte a KHL-alapszakaszt

   

A moszkvaiak akárcsak 2020-ban, 2021-ben is az utolsó fordulóban előzték meg az Ak Barszt a Kontinens Kupáért folytatott küzdelemben.

Szombaton véget ért a KHL 2020/21-es szezonjának alapszakasza. A Keleti főcsoport 5. helyén záró Traktor a 3. helyért küzdő Metallurghoz utazott. A cseljabinszkiak mindkét kapusukat pihentették, a 21 éves Szergej Milnyikov pályafutása első KHL-meccsén védhetett, nem teljesített rosszul: 29 lövésből 27-et védett, amivel hosszabbításos sikerre vezette a vendégeket. Vitalij Kravcov 8 másodperccel a rendes játékidő vége előtt harcolta ki a hosszabbítást. A Metallurgnak a pontszerzés is elég volt a 3. helyhez, a playoff első körében a Barisz vár rá.

A rájátszásról lemaradt Szibir sorozatban négy győzelemmel zárta az alapszakaszt. A szombati sikerükkel a Barisznak segítettek, ugyanis az Avtomobiliszt lenullázásával a kazahok szerezték meg a keleti 6. pozíciót, míg a jekatyerinburgiak a 7. helyen zártak. Harri Säteri egy 43 védéssel elért shutouttal zárta az idényt.

Az Avtomobiliszt a Barisz legyőzésével biztosította be a Csernisov-divízió megnyerését. A kazahok a harmadik harmad elején egyenlítettek, ám a folytatásban az omszkiak sorozatban háromszor is betaláltak. Gyenyisz Zernov 1+2 pontot szerzett, Ilja Kovalcsuk 1+1 ponttal zárt.

A Szeversztal győzött Szocsiban, aminek köszönhetően megszerezte a Nyugati főcsoport 6. helyét. A cserepoveciek a playoffban a Dinamo Moszkvával mérhetik össze erejüket.

Egyetlen gól döntött az Ak Barsz?CSZKA meccsen, ahol az alapszakasz-győzelem volt a tét. A mindent eldöntő találatot Artyom Szergejev révén a fővárosiak lőtték a 31. percben, Lars Johansson 29 védéssel ért el shutotuot. A háromszoros Gagarin Kupa-győztes kazanyiak 13. nekifutásra sem tudták megszerezni a Kontinens Kupát, ellenben a moszkvaiak sorozatban harmadszor, összességében hatodszor hódították el.

A Dinamo Moszkvának győznie kellett a Kunlun ellen, hogy biztosan a nyugati 3. helyen zárjon. Az 5-1-es siker során 12 játékos szerzett pontot, közülük csak a két légiós hátvéd, Juuso Hietanen és Michal Cajkovsky jutott 2 pontig.

A KHL-alapszakasz utolsó játéknapjának legnagyobb vesztese a Szalavat Julajev. A baskírok akár a 2. helyre is léphettek volna, ám az Avangard nyert, míg a mögöttük álló Metallurg pontot szerzett, miközben ők hiába vezettek, 4-1-re kikaptak a Lokomotivtól, így visszacsúsztak a 4. pozícióba. Az ufaiakra a Traktor vár a főcsoport-negyeddöntőkben. A Lokomotiv nyugaton lett 4., a jaroszlaviakra a Jokerit vár.

A Nyeftyehimik?Torpedo meccs nem bírt érdemi téttel. A playoffba be nem jutott nyizsnyekamszkiak hosszabbításban legyőzték a Keleti főcsoport 8. helyén záró, a rájátszás első körét az Ak Barsszal vívó vendégeket.

A Dinamo Minszk kikapott a SZKA otthonában. A fehéroroszok a Szeversztal győzelme miatt visszacsúsztak a 7. helyre, ráadásul pont a szentpéterváriakkal játszanak a playoffban, tehát el sem kell utazniuk jelenlegi ellenfelüktől.

Ha szorosabban alakult volna az alapszakasz hajrája, a Szpartak és a Vityaz egymás ellen dönthette volna el, melyikük jusson a rájátszásba. Ez már korábban eldőlt, a szezon második szakaszáról lemaradt podolszkiak kétgólos hátrányból felállva nyertek, így bár tét nélkül, de sikerrel zárták a szezonjukat.

Az alapszakasz legutolsó mérkőzését a ligautolsó Dinamo Riga a Keleti főcsoport 10. helyén záró Amur játszotta egymással. A legkeletibb KHL-csapat hosszabbításban verte a legnyugatibb együttest, a túlórát Alekszandr Polunyin zárta le. A 20 éves Tyimur Sijanov győzelemmel mutatkozott be az Amur kapujában.

A KHL rájátszása március 2-án kezdődik.

KHL, 2021. február 27.:

Metallurg?Traktor 2-3 h.
G.: Koseljov, Mozjakin ill. Poliganov, Kravcov, Karpuhin
K.: Kosecskin (18/21) ill. Milnyikov (27/29)

Avtomobiliszt?Szibir 0-4
G.: ? ill. Sarov (2), Szetgyikov, Usenyin
K.: Grossz (17/21) ill. Säteri (43/43)

Avangard?Barisz 5-2
G.: Tolcsinszkij (2), Kovalcsuk, Zernov, Csinahov ill. Panyukov, Dietz
K.: Bobkov (29/31) ill. Kudrjavcev (24/29)

Szocsi?Szeversztal 2-4
G.: Garajev, Glotov ill. Vovcsenko, Alekszejev, Makejev, Kapusztyin
K.: Kulbakov (11/14), 18:22-től Tretyak (10/11) ill. Podjapolszkij (31/33)

Ak Barsz?CSZKA 0-1
G.: ? ill. Szergejev
K.: Reideborn (13/14) ill. Johansson (29/29)

Kunlun?Dinamo Moszkva 1-5
G.: Saskov ill. Igumnov, Kucserjavenko, Taraszov, Cajkovsky, Jaskin
K.: Sikin (46/51) ill. Bocsarov (26/27)

Lokomotiv?Szalavat Julajev 4-1
G.: Oszipov, Rafikov, Alekszejev, Marcsenko ill. Amirov
K.: Konovalov (28/29) ill. Metsola (21/25)

Nyeftyehimik?Torpedo 3-2 h.
G.: Galuzin, Porjagyin, Oszipov ill. Csehovics, Austin
K.: Ivannyikov (19/21) ill. Kocsetkov (24/27)

SZKA?Dinamo Minszk 4-2
G.: Galimov (2), Aaltonen, Morozov ill. Moszaljov, Paré
K.: Szamonov (15/17) ill. Furch (13/16), 29:57-től Taylor (8/9)

Szpartak?Vityaz 3-5
G.: Talalujev, Zlobin, Nyikoncev ill. Grebenscsikov, Bardakov, Popov, Daugavins, Danforth
K.: Hudácek (22/26) ill. Jezsov (29/32)

Dinamo Riga?Amur 2-3 h.
G.: Parsin (2) ill. Arhipov, Sarov, Polunyin
K.: Voris (15/18) ill. Sijanov (25/27)

A rájátszás első körének párosításai:

Nyugat:

CSZKA (1.)?Szpartak (8.)
SZKA (2).?Dinamo Minszk (7.)
Dinamo Moszkva (3.)?Szeversztal (6.)
Lokomotiv (4.)?Jokerit (5.)

Kelet:

Ak Barsz (1.)?Torpedo (8.)
Avangard (2).?Avtomobiliszt (7.)
Metallurg (3.)?Barisz (6.)
Szalavat Julajev (4.)?Traktor (5.)

cszka2021

fotó: cska-hockey.ru

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum