Tényleg csak az apró részletekben kell javulnunk

 

A Hydro Fehérvár AV19 három egymást követő vereség után a Bolzano ellen próbálhat javítani.

Eddig nem úgy sikerült a középszakasz a magyar ICEHL-csapat számára, ahogyan azt reméltük. Elsőre ugyan legyőzték Erdélyék a Klagenfurtot egy kifejezetten tempós mérkőzésen, ám utána jött a Vienna Capitals elleni 3-11-es katasztrófa, amiből azóta sem tudott teljesen talpra állni a társaság. Hazai jegén a Bolzano, majd a Salzburg is legyőzte a mieinket, ami azt jelentette, hogy hiába indultak 1 bónuszponttal, most már csak az 5. helyen állnak. Ugyanakkor mindössze a felsőházi küzdelmek felénél tartunk, innentől még bármi lehetséges, egy győztes szériával hatalmasat lehet rakétázni, amire már csak azért is nagy szükség lenne, hogy ne választható, hanem választó legyen a Volán a negyeddöntőket megelőzően. Ahhoz pedig minimum a négybe kell kerülni, hogy a pályaelőny a magyar gárdáé legyen a rájátszás első körében. Persze az is igaz, hogy nincs olyan ellenfél a mezőnyben, amelyet nem tudna legyőzni Antti Karhula együttese, ez az alapszakaszban bőven bebizonyosodott. A már Bajnokok Ligája-résztvevő és jelenleg is listavezető Bolzano is kudarcot vallott a mieinkkel szemben háromszor, és ha az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokba visszatérve ismét sikerülne nyerni, akkor a dél-tiroliaknak nem lenne módjuk kiegyenlíteni az idei mérleget. A Fehérvár salzburgi meccsén már látszott, hogy a forma javulóban van, ennek a tendenciának kellene folytatódnia, méghozzá ? miként a vezetőedző a klub videós előzetesében fogalmazott ? az apró részletek kompromisszummentes helyre rakása révén. A mérkőzést élőben közvetíti a Digi Sport.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum