Slovan Bratislava?DVTK Jegesmedvék 2-3

   

A miskolci Extraliga-csapat hosszabbításban nyert Pozsonyban, ezzel az új naptári évben másodszor kapta el a Slovant.

A miskolci csapat szűkített létszámmal érkezett Pozsonyba, mivel sérülés miatt hiányzott Osterberg és Rundkvist. A mérkőzés első veszélyes lövését Walker adta le fél perc elteltével, majd nem sokkal később már Adorján is kapott feladatot. A következő cserékben a Slovan volt aktívabb, de igazán nagy veszélyt nem jelentett a miskolci kapura. A 9. percben a hazaiak kerültek előnybe, nem éltek vele. Nem sokkal később nagy lehetőséghez jutottak a Jegesmedvék, több mint egy percig kettős fórban támadhattak, nem tudták ezt gólra váltani. Teljes létszámban ismét a hazaiak támadtak többet, a hajrában viszont Anderson, Magosi és Walker is tesztelte a február elején Villachból érkezett, NHL- és KHL-tapasztalattal is rendelkező Gudlevskis kapust.

A második harmad elején a Slovan elcserélte magát. A fórt nem sikerült kihasználni, ám alig egészültek ki a házigazdák, Walker révén megszerezték a vezetést a Jegesmedvék, a csatár a kapus mamutjai között küldte pakkot a hálóba (0-1). Ezután hosszabb ideig játszottak megszakítás nélkül a csapatok, ez inkább mezőnybeli küzdelem volt, lövést alig lehetett látni. A 29. percben megduplázták előnyüket a vendégek, amikor egy kipasszolt támadás végén Anderson volt eredményes (0-2). A meccs felénél a házigazdák ismét elszórtak egy emberelőnyt. A 35. percben alaposan összevesztek a felek, az összeakaszkodás miatt a hazaiaktól Matousek és Bacik, a miskolciaktól Magosi és Galanisz ült ki a büntetőpadra. Nem sokkal a lefújás előtt Anderson kapott 2 percet, majd plusz tízet is kireklamált magának.

A harmadik játékrész így áthúzódó hazai előnnyel indult, ezt simán kihúzták a miskolciak. Sok volt a hiba mindkét oldalon, az idő azonban haladt, és a Slovan nem tudott igazán veszélyes helyzeteket teremteni. Az 52. percben mégis szépítettek a hazaiak: Bacik balról korcsolyázott be a kapu elé a koronggal, majd közelről eltette azt Adorján mellett (1-2). Bő két perccel a vége előtt a házigazdák időt kértek, levitték a kapusukat az egyenlítés érdekében, ez eredményre vezetett: Harris bombája akadt be (2-2). A hátralévő időben az állás nem változott, így jöhetett a hosszabbítás. Ez csak 42 másodpercig tartott, ekkor Szirányi lövése talált utat a kapuba (2-3).

A DVTK Jegesmedvék összeállítása: Adorján ? Fredriksson, Wehrs, Anderson, Vas, Walker ? Kiss D., Szirányi, Magosi, Galanisz, Csányi ? Láda, Gőz, Lövei, Miskolczi, Rokaly ? Hadobás, Vojtkó, Galajda, Ritó

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum