Gagner-triplával győzött a Detroit

 

A veterán csatár több mint 9 év elteltével lőtt ismét mesterhármast. Subban és Smith hibátlanul védett, Kane a 399. gólját lőtte.

Az Islanders a befejező játékrészben öt gólt szerezve kiütötte a Bostont. A Nassau Coliseumban semmi sem utalt arra, hogy a New York-iak nagy arányú győzelmet aratnak, hiszen háromnegyed óra után még csak 2-2-t mutatott az eredményjelző. Az ezt követő 10 percben viszont ötöt lőtt az Islanders, és a jégbe döngölte ellenfelét. A bronxi csapatban 12 játékos szerzett pontot, köztük négyen kettőt. Az Islanders idei mindhárom találkozóját megnyerte a Boston ellen.

Washingtonban is a harmadik harmadra sűrűsödtek össze az események, a hét gólból hat ekkor született. A negyedik percben T. J.Oshie góljával duplázta meg az előnyét a fővárosi csapat, de a Pittsburgh kereken 3 perc alatt egyenlíteni tudott 2-2-re. A végjátékot azonban jobban bírta a Capitals, és az utolsó hét percben három gólt ütve eldöntötte a mérkőzést. Nicklas Backstrom, Lars Eller és T. J. Oshie egy-egy góllal és előkészítéssel zárt, Vitek Vanecek 26 lövést védett és idei 8. győzelmét szerezte, amivel az újonc kapusok között befogta az élen álló Kevin Lankinent.

A Florida úgy tudott győzni a Dallas ellen a rendes játékidőben, hogy hat perccel a befejezés előtt még kétgólos hátrányban volt. A Panthers az 54. percben törte meg Jake Oettinger ellenállását Aleksander Barkov révén. Pillanatokkal később Anton Stralman egyenlített, újabb másfél perc elteltével Frank Vatrano győztes gólt szerzett. A Panthers az utolsó hét mérkőzéséből a hetediket nyerte, megerősítve vezető helyét a Central-csoport élén.

A mesterhármast szerző Sam Gagner volt a Detroit nyerő embere a Nashville ellen. A Little Caesars Arenában 50 percig nem bírtak egymással a felek. 2-2 után az utolsó 10 percben viszont belelendült a Red Wings, és háromszor talált be a Predators kapujába, kétszer a már említett Sam Gagner jóvoltából. A 31 éves center korábban háromszor tudott triplázni, legutóbb 2012. február 2-án még az Edmonton tagjaként.

Egymás után harmadszor győzött a Tampa Bay a Carolina ellen. A Hurricanes erősen kezdett, és negyed óra játék után gólra váltotta a fölényét. A találkozó fennmaradó részében hiába támadott többet a raleighi csapat, képtelen volt bevenni a 31 védésig jutó Curtis McElhinney ketrecét. A rengeteg kimaradt ziccer visszaütött, a sokkal kevesebb lehetőségből gazdálkodó bajnokcsapat 22 lövésből hármat is kihasznált, és folytatta jó sorozatát.

Nem sikerült Dominique Ducharme bemutatkozása a Montreal élén, csapata vereséget szenvedtet a Winnipeg otthonában. A mérkőzés feléig úgy nézett ki, hogy a Claude Julien helyére kinevezett szakember sikerrel veszi az első akadályt, ekkor a Canadiens 3-1-re vezetett. A találkozó második felében viszont nem tudott méltó ellenfele lenni a Jetsnek, amely ötször tömte ki Price hálóját. Kyle Connor egy duplával, Blake Wheeler három ponttal, Mark Scheifele két egységgel járult hozzá a mérkőzés megfordításához. Utóbbi egymás után tizenegyedszer szerzett pontot, ami karrierje legjobb teljesítménye.

Scheifele

Egyetlenegy hiba döntött a Chicago kapusa, Malcolm Subban és a Columbus hálóőre, Joonas Korpisalo között. Mindketten 26 lövést kaptak, de amíg Subban shutouttal zárt, addig Korpisalo tehetetlen volt Patrick Kane kísérleténél a harmadik harmad közepén. A Blackhawks győzelmét Carl Söderberg biztosította be egy üres kapus találattal.

Az Ottawa tükörsima ötgólos győzelmet aratott a Calgary felett, ennek köszönhetően idén először nyert meg három egymást követő mérkőzést. Az egyoldalú csatában Colin White kétszer köszönt be, Matt Murray 29 lövésnek állta az útját. A Flames az utolsó hét meccsén mindössze három pontot szerzett.

Nem volt jó napja a Buffalónak, mert nemcsak a New Jersey elleni mérkőzést vesztette el, hanem két kulcsjátékosát is, Jack Eichel valamint Linus Ullmark személyében. A kapitány még a bemelegítés során, míg az első számú kapus az első harmad végén szenvedett sérülést. Ilyen körülmények között a Sabres részéről abszolút bravúrnak számít, hogy Sam Reinhart révén kiharcolta a hosszabbítást négy perccel a befejezés előtt. A Devils győztes gólját a korábban két gólpasszt is kiosztó Pavel Zacha szerezte a 77. másodpercben.

Az Edmonton a Vancouver legyőzésével zsinórban az ötödik mérkőzését húzta be. Az Oilers két legjobbja a 32 védéssel és shutouttaé záró Mike Smith, valamint az egy-egy gólt szerző és előkészítő Connor McDavid voltak. Az Edmonton kapitánya a két újabb pontjával már 40 egységnél jár, és magabiztos előnnyel vezeti a kanadai táblázatot.

NHL, 2021. február 25.:

NY Islanders?Boston 7-2
G.: Pelech, Barzal, Beauvillier, Eberle, Pageau, Lee, Wahlström ill. Ritchie, Smith

Washington?Pittsburgh 5-2
G.: Backström, Oshie, Wilson, Hagelin, Eller ill. Tanev, Guentzel

Tampa Bay?Carolina 3-1
G.: Szergacsov, Gourde, Goodrow ill. Pesce

Florida?Dallas 3-2
G.: Barkov, Stralman, Vatrano ill. Pavelski, Benn

Columbus?Chicago 0-2
G.: ? ill. Kane, Söderberg

Ottawa?Calgary 6-1
G.: White (2), Batherson, Gudbranson, Brown, Brannström ill. Lucic

Buffalo?New Jersey 3-4 h.
G.: Sheahan, Mittelstadt, Reinhart ill. Bratt, Wood, Hischier, Zacha

Detroit?Nashville 5-2
G.: Gagner (3), Glendening, Erne ill. Granlund, Haula

Winnipeg?Montreal 6-3
G.: Connor (2), Wheeler, Thompson, Dubois, Scheifele ill. Armia (2), Tatar

Vancouver?Edmonton 0-3
G.: ? ill. Chiasson, Puljujarvi, McDavid

San Jose?Las Vegas ? elhalasztva

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 
VB 19:20 CANGER 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum