Két magyar csapat lesz az EWHL Final Fourban

 

A KMH Budapest két győzelemmel, a MAC Budapest két sikerrel és egy vereséggel teljesítette a hetet.

Tippmix EWHL

A hétvége előtt nyitott kérdés volt, hogy a KMH Budapest, az SKP Bratislava és a Vienna Sabres mellett melyik együttes lesz a Tippmix EWHL Final Fourjának negyedik résztvevője. A MAC Budapest és az Ajszulu Almati pályázott a kiadó helyre, és a magyar csapatnak saját kezében volt a sorsa. A MAC három nap alatt három meccset játszott, ezeken gyűjthette be a megfelelő számú pontot, míg a kazahoknak már csak egy találkozójuk maradt. A budapestiek kétszer küzdöttek meg a Kärnten Lakersszel, a pályaválasztói jogot feladva mindkétszer Ausztriában. Az első alkalommal 5-0-ra győzött Kis András együttese. Odnoga Lotti kezdte a gólgyártást a 16. percben, majd a második harmadban Gasparics Fanni duplázta meg az előnyt. A különbség az utolsó húsz percben jött ki, ekkor szinte a kapujához szögezte az osztrák csapatot a magyar, és még három gólt lőtt, sorrendben Horváth Imola, Pázmándi Zsófia és Taylor Baker révén. A kapuban Németh Anikó 14 lövést hárított. Egy nappal később még nagyobb arányú győzelmet aratott a MAC, 12-1 lett a vége. Már az első harmadban összejött az előző napi góltermés, de a folytatásban sem állt le a csapat, és még az utolsó tíz percre is maradt négy találat. Gasparics mellett Alexandra Gowie, Stacey Scott és Christina Rombaut is duplázott, betalált még Kiss Andrea, Baker, Rónai Alexandra és Losonci Zsófia is.

A hazaút után nem maradt sok ideje pihenésre a MAC-nak, hiszen vasárnap a Kisstadionban az SKP Bratislava ellen zárta az alapszakaszt. Scott megszerezte a vezetést 69 másodperc elteltével, de gyorsan egyenlített a szlovák együttes, majd a harmad végén két gólt szerezve el is lépett. A második harmadban jóval több lehetősége akadt a MAC-nak, de az újabb találatot a vendégek szerezték, és a folytatásban is megőrizték a 4-1-es vezetést.

A KMH Budapest a Katowice elleni páros meccsel zárta az alapszakaszt. Lengyelországba Huszák Alexandra nélkül, több fiatallal utazott el a címvédő. Az első meccs első harmada volt szorosabb, Sara Confidenti gólját a lengyelek még kiegyenlítették, ám aztán Tóth Enikő, majd ismét Confidenti volt eredményes, így 3-1-re nyert a fölényben játszó és többet próbálkozó KMH.

Egy nappal később is a magyar alakulat volt a kezdeményezőbb, de ezúttal tovább tartotta magát a Katowice. A lengyeleké volt az első gól, majd Ungár Rebeka és  Confidenti révén sikerült fordítani. A Katowice gyorsan válaszolt, aztán Horváth Dominika góljára is érkezett egyenlítő találat. Az utolsó bő negyed órában végül eldöntötte a meccset a KMH, Dabasi Réka duplázott, Szilágyi Tifani is betalált, 6-3 lett a vége. A magyar együttes hibátlan mérleggel zárta az alapszakaszt. A második az SKP Bratislava lett, a harmadik a Vienna Sabres, amelyben Jókai Szilágyi Kinga góllal és gólpasszal vette ki a részét a Lakers 4-2-es legyőzéséből. A MAC zárt a negyedik helyen.

A Tippmix EWHL Final Fourját február 27?28-án rendezik ? a tervek szerint ? a Tüskesátorban. A két magyar együttes az elődöntőben találkozik egymással. Az alapszakasz legjobb góllövője Huszák Alexandra lett 18 góllal, eggyel megelőzve Gasparics Fannit. A pont- és asszisztlistát a KMH-s Hayley Williams zárta az élen 22 gólpasszal és 31 ponttal. A kapusok között a szintén KMH-s Tóth Zsófia mutatója volt a legjobb. Hét találkozón szerepelt, a neve mellett 97,2 százalékos védési hatékonyság és meccsenkénti 0,83 kapott gól áll.

U25-ös bajnokság

Az A osztályban elkezdődött az elődöntő. Az első meccsen a KMH Budapest A csapata 10-1-re verte a MAC Budapest Marilyn Fehér együttesét, Metzler Regina, Horváth Dominika és Váradi Orsolya is duplázott. Az FTC-Telekom 5-1-re győzött a MAC Kék ellen, Milibák Gréta szerzett két gólt, Pavuk Petra három asszisztot jegyzett. A B osztály felsőházában a DVTK 4-1-re nyert az Angels ellen, ezzel harmadik. A KMH Budapest B együttese végzett az élen, a KSI a második. Az alsóházban a Hatvan 16-0-ra verte a Jégvirágokat Győrben, Kovács Mercédesz nyolc, Ónody Csenge hat gólig jutott. Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 11-0-ra nyert az FTC ellen, Máhl Fruzsina, Horváth Nikol és Pánczél Brigitta is duplázott.

Légiósok

A svéd elitligában húsz meccsnél tart a Lulea/MSSK győzelmi sorozata. Jókai Szilágyi Zsófiáék hátrányból fordítva, az utolsó 13 percben öt gólt szerezve győztek 6-2-re a Modo ellen. A Pintér testvéreket ezúttal nélkülöző SDE 5-2-re kapott ki a HV 71-től. Még egy kör van hátra az alapszakaszból, a Lulea már biztosan az első, az SDE pedig a hetedik helyen zár.

mac-ewhl

fotó: MAC Budapest

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum