43 éve nem látott bravúrt hajtott végre a Calgary

 

A Flames kapott gól nélkül győzött Torontóban, véget ért Matthews pontszerző sorozata.

Anton Hudobin 49 védése is kevés volt a Dallasnak a pontszerzéshez Floridában. A BB&T Centerben az első harmad kiegyenlített küzdelmet és egy vendéggólt hozott Blake Comeau révén. A szünetet követően óriási fordulatot vett a játék képe, a Stars játékosainak hátát szinte feltörte a háló, amit a 4-29-es kapura lövési statisztika is mutat. A vendégek kapujában Hudobin mindent megtett, hogy meccsben tartsa a csapatát, ám két alkalommal ő is tehetetlennek bizonyult. A Panthers két hátvéd, Ekblad és Yandle góljaival fordított, és 2-1-es állás mellett mehetett a második pihenőre. A befejező húsz percben enyhült a hazaiak szorítása, így csak egy üres kapus góllal tudták bebiztosítani a győzelmüket. A Florida második harmadban elért 29 kísérlete közel sem NHL-rekord, ezt a Tampa Bay tartja 33-mal 2018-ból.

A Lightning győzött Carolinában, megszakítva a hazaiak hatmeccses pontszerző sorozatát. A délkeletiek győzelmét a Steven Stamkos, Ondrej Palat, Victor Hedman hármas szállította, amelynek minden tagja góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A Hurricanes részéről a duplázó Jesper Fast és a 28 védést bemutató James Reimer próbálta ellensúlyozni a Bolts hármasát, ám ez csak a harmadik harmad közepéig sikerült, 2-2 után Palat és Alex Killorn góljaira már nem érkezett válasz a Carolina részéről.

Egy késői góllal győzte le a New York Islanders a Buffalót. A Nassau Coliseumban egyértelműen a két kapus közötti különbség döntötte el a mérkőzést. Amíg a hazaiak részéről Szemjon Varlamov 34 lövést fogott és 94% fölötti hatékonysággal védett, addig a kollégája, Linus Ullmark csak 87%-ig jutott. A svéd gyengébb teljesítménye ellenére az Islanders csak a hajrában tudta megszerezni a győztes gólt Jean-Gabriel Pageau révén emberelőnyben. A Buffalóhoz kapcsolódó hír, hogy a csapat hátvédje, Jake McCabe még az előző, New Jersey elleni mérkőzésen súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. A hátvéd térdében elszakadtak a szalagok, emiatt 6-8 hónapos kihagyás vár rá.

Egyoldalú mérkőzésen győzött a Minnesota a San José csarnokában. A SAP Centerben a találkozó Mats Zuccarello jutalomjátékát hozta, aki egy találattal és három gólpasszal járult hozzá a Wild négygólos győzelméhez. A veterán norvégnak és a 31 védéssel záró Kaapo Kahkonennek köszönhetően a Minnesota ebben az idényben először nyert meg három egymást követő meccset.

zuccarello

A Calgary több mint 43 év elteltével tudott ismét kapott gól nélkül győzni a Toronto otthonában. A több mint négy évtizede nem látott bravúr kulcsa David Rittich volt, aki 34 védéssel járult hozzá a vendégek 3-0-s sikeréhez. A Flames második számú hálóőre mellett Matthew Tkachuk és Sean Monahan emelkedett ki, akik egy-egy góllal és előkészítéssel járultak hozzá a diadalhoz. A Maple Leafs nemcsak a vereség miatt bánkódhat, hanem azért is, mert Auston Matthews 17 meccset felölelő pontszerző sorozata értelemszerűen megszakadt.

A Los Angeles ugyanolyan forgatókönyv szerint nyert St. Louisban, mint a Calgary a Toronto ellen. A Kings mind a három játékrészben egy gólt szerzett, miközben Jonathan Quick hibátlanul védett. A 31 védést bemutató hálóőr mellett a Dustin Brown játszott kiemelkedően, aki két gólt szerzett az 1200. mérkőzésén.

A játéknap harmadik 3-0-s győzelmét a Vegas érte el Denverben. A másik két találkozóval ellentétben a három találat itt a második harmad 8 perces periódusába sűrűsödött össze. Alex Tuch kettőt vágott, William Karlsson két találatot készített elő, a kapuban Marc-Andre Fleury 34 lövést védett és karrierje 64. shutoutját szerezte.

Háromgólos hátrányból győzött az Arizona az Aanheim ellen. A Ducks a mérkőzés feléig hibátlan játékkal vezetett 3-0-ra. Ekkor valami eltört a vendégeknél, a Coyotes ráérzett a lehetőségre, és kevesebb mint 4 perc alatt kiegyenlített. A második szünetben az Anaheim nem tudta rendezni a sorait, az Arizona a korábban is eredményes Christian Dvorak révén azonnal góllal indította a harmadik játékrészt, amivel meg is nyerte a mérkőzést. A Coyotes legutóbb 2006. január 14-én, a Toronto ellen tudott győzni háromgólos hátrányból a rendes játékidőben. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az Anaheimben lejátszotta első NHL-mérkőzését Trevor Zegras. A junior-világbajnokságon az amerikai válogatottal aranyérmet szerző és a torna MVP-címét is elhódító csatár neve mellé 13 perc jégidő, két kapura lövés és +1 került.

NHL, 2021. február 22.:

Florida?Dallas 3-1
G.: Ekblad, Yandle, Barkov ill. Comeau

Carolina?Tampa Bay 2-4
G.: Fast (2) ill. Stamkos, Hedman, Palat, Killorn

NY Islanders?Buffalo 3-2
G.: Lee, Martin, Pageau ill. Lazar, Reinhart

Toronto?Calgary 0-3
G.: ? ill. Bennett, Tkachuk, Monahan

St. Louis?Los Angeles 0-3
G.: ? ill. Brown (2), Vilardi

Colorado?Las Vegas 0-3
G.: ? ill. Tuch (2), Marchessault

Arizona?Anaheim 4-3
G.: Dvorak (2), Brassard, Chychrun ill. Silfverberg, Jones, Fowler

San Jose?Minnesota 2-6
G.: Burns, Couture ill. Zuccarello, Kaprizov, Cole, Foligno, Brodin, Rask

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum