Pastrnák-triplával nyert a Boston a Tahoe-tónál

   

Tyler Toffoli után a Boston csatára a második, aki szabad ég alatt mesterhármast szerzett. 1000. mérkőzését játszotta Travis Zajac.

Nem sikerült Travis Zajac 1000. mérkőzése a New Jerseyben, csapata ugyanis kétgólos előnyről bukott el Washingtonban. A Capitals a mérkőzés második felében az emberelőnyös játékának köszönhetően fordított. A fővárosiak zsinórban négy gólt szereztek, ebből hármat fórból Ovecskin és a duplázó T. J. Oshie révén. Másodpercekkel a befejezés előtt Guszev még szépített, de ez már nem befolyásolta érdemben a mérkőzést. A jubiláns Zajac nem szerzett pontot, ellenben Ken Daneyko (1283), Martin Brodeur (1259) és Patrik Elias (1240) után a negyedik játékos lett, akinek legalább 1000 meccse van a Devilsben.

zajac 1000

A Washington mellett a Winnipeg is kétgólos mínuszról győzött a Vancouver ellen. A Canucks jól kezdett és negyed óra elteltével már kettővel ment. A Jets itt érezhetően magasabb fordulatszámot vett fel, és elkezdte a kapaszkodást. A hazaiak a második játékrész végén először szépítettek, majd a harmadik első felében Mark Scheifele és Neal Pionk góljaival fordítottak. 3-2 után a Canucks is meg tudott újulni: fél perccel a vége előtt Elias Pettersson emberelőnyös találatával egyenlített, a döntést a hosszabbításra halasztva. A győztes gólt egy csodás egyéni akció után a korábban is eredményes Pierre-Luc Dubois ütötte a 27. másodpercben. A Winnipegben az 1+2-vel záró Mark Scheifele egymás után tizedszer volt pontszerző.

A Montreal a hosszabbításban vereséget szenvedett Ottawában, így a negyedik mérkőzését vesztette el az utolsó ötből. A Canadian Tire Centre jegén kiegyenlített csata zajlott, minden játékrész egállal zárult. A döntés a hirtelen halálra maradt, ahol egy óriási tűzijátékot követően Brady Tkachuk a saját kipattanóját paskolta be. A Sens kapujában Matt Murray 30 védéssel járult hozzá a diadalhoz.

A Boston a mesterhármast jegyző David Pastrnak vezérletével győzött a Tahoe-tó mellett felállított pályán a Philadelphia ellen. A szabad ég alatt rendezett meccsen a Bruins fél perc elteltével megszerezte a vezetést a cseh szélső jóvoltából. A Flyers ekkor még fordítani tudott bő 10 perc alatt, de ezzel ki is fogyott belőle az összes lendület. A Boston elkezdte bedarálni az ellenfelét, a folyamatos nyomás alatt pedig összeroppant a Philly. A Bruins a második harmad befejezéséig zsinórban öt gólt ütött, az utolsó hármat mindössze 99 másodperc alatt. 6-2 után a befejező etap formalitás maradt, mindkét csapat egy-egy gólt szerzett ekkor, beállítva a 7-3-as végeredményt.

NHL, 2021. február 21.:

Washington?New Jersey 4-3
G.: Oshie (2), Carlson, Ovecskin ill. Johnsson, Hughes, Guszev

Ottawa?Montreal 3-2 h.
G.: Batherson, Norris, Tkachuk ill. Suzuki, Perry

Boston?Philaldephia 7-3
G.: Pastrnak (3), McAvoy, Coyle, Frederic, Ritchie ill. Farabee, Couturier, van Riemsdyk

Vancouver?Winnipeg 3-4 h.
G.: Pettersson (2), Sutter ill. Dubois (2), Scheifele, Pionk

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum