4 vb-n védte válogatottunk kapuját, és nincs csapata

 

Kovács Dávid a svájci utánpótlásévek után szerencsét próbált a tengerentúlon, ám 21 esztendősen közel 1 éve nem játszik sehol.

A debreceni születésű kapus a 2014/15-ös idény közben került ki Svájcba, hosszú időn keresztül az ottani utánpótlás-bajnokságokban pallérozódott, 2018/19-ben a Langnau színeiben első számú hálóőr volt Európa egyik legerősebb juniorligájában, ahol 2,42-es kapottgól-átlaga a második legjobb mutató volt. 2019 nyarán készített interjúnkban elmondta, pályafutását a tengerentúlon szeretné folytatni, ez össze is jött neki, a USPHL Premier bajnokságban érdekelt South Shore Kings igazolta le. A Kings nem teljesített a legjobban a szezon folyamán, 44 mérkőzésből csupán 15 győzelmet gyűjtött, ami a hétcsapatos divízió utolsó helyét jelentette számára. A gyenge eredmény nem Kovácson múlott, 90% közelében védett az együttesben, 3 shutoutot is elért: ?A játékommal meg voltam elégedve, bár persze voltak meccsek, amelyek sikerülhettek volna jobban is. Kicsit sajnáltam, hogy nem tudtam feljebb lépni, ahogy a szezon előtt megállapodtunk az edzőkkel. Arról volt szó ugyanis, hogy idővel felkerülök az NCDC-csapatba, és ott védem végig a szezont.?

Kovács egy rokoni szálnak köszönhetően amerikai állampolgárságért folyamodottt, ám a kérvény csak egy év alatt futott át. ?A szezon elején, amikor még úgy volt, hogy gyorsan megérkezik az állampolgárságom, az NCDC-csapattal edzettem, elégedettek voltak velem, szerintem jól teljesítettem a tréningeken, nem voltam lemaradva. Aztán feltöltötték a csapatot légiósokkal, én meg maradtam a USPHL Premierben. Örülök, hogy megismertem az amerikai hokit, most már ehhez a stílushoz is tudok alkalmazkodni, de nem fejlődtem annyit, mint például korábban Svájcban.?

A South Shore Kings lemaradt a bajnokság rájátszásáról, így Kovács 2020 márciusában hazajött Amerikából. ?Amikor elkezdődtek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védelmi intézkedések, még a repterek lezárása előtt hazajöttem. Azóta itthon, Debrecenben készülök, edzőterembe járok, a svájci évek alatt kapott edzéstervek alapján készülök, ám jégre sajnos csak elvétve tudok menni.?

A magyar korosztályos válogatottakban 4 utánpótlás-világbajnokságot végig-védő, ily módon is szerteágazó tapasztalatokkal rendelkező hálóőr nincs könnyű helyzetben, tavasz óta klub nélkül áll. ?Felkerestem csapatokat itthon az Erste ligában, illetve külföldön, Svájcban is, de sok ligát lezártak, így egyelőre nem sikerült helyet találnom magamnak. Nyáron és ősszel voltam jégen a Debrecennel, de mióta besűrűsödött a csapatok menetrendje, nincs lehetőségem lemenni az edzésekre. 13 éves korom óta játszom külföldön, a magyarországi körforgásban igazából sosem voltam benne, nem ismernek olyan sokan, nincsenek meg az itthoni kapcsolataim.?

A még mindig csak 21 éves kapus korábban amerikai egyetemről és NCAA-ről álmodott, ám a tervei megváltoztak. ?A koronavírus miatt eltörölték az SAT-vizsgát, így nem tudtam egyetemre jelentkezni. Szeretnék egy profi ligába bekerülni, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. Egy külföldi lehetőségre is rögtön rábólintanék. Most viszont bér nélkül, csupán szálláslehetőségért is szívesen mennék bármilyen csapathoz, csak hogy jégen edzhessek végre ismét.?

kovacsdavid

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum