Magyarország U20-Fehérororszország U18 1-6

   

Elsőéves juniorjaink ötgólos vereséget szenvedtek az A csoportos ifjúsági vb-re készülő fehéroroszokkal szemben.

A magyar U20-as válogatott kapujában Monostori Tamás kezdett. A mérkőzés jól indult magyar szempontból: a 3. percben Horácskó Márk közelről vezetéshez juttatta csapatunkat, majd néhány perccel később kivédekeztünk egy emberhátrányt. A nyitó harmad második felében háromszor is betaláltak a fehéroroszok. Előbb Gramovics volt eredményes éles szögből, aztán Anosko ért bele sikerrel egy lőtt passzba, majd Losko révén büntettek góllal egy saját kapu mögött eladott korongot. Az első húsz perc 6:19-es kapura lövési mutatója után sokkal durvább vendég fölényt hozott a második felvonás. Miközben Zsigalovnak 3-szor kellett védenie, addig Monostori 29 lövéssel találta magát szemben, ezek közül az egyaránt üresen álló Polsakov és Moroz próbálkozásaival szemben volt tehetetlen. A harmadik játékrész kiegyenlítettebb játékot és egyetlen gólt hozott, amit a 47. percben Morozov lőtt emberelőnyben.

Magyarország 6-1-re kikapott, Monostori 52 védéssel zárt. A két válogatott csütörtökön újra összecsap 18:40-től.

A magyar U20-as válogatott meccsei:

február 10., 18:40: Magyarország U20?Fehéroroszország U18 1-6
február 11., 18:40: Magyarország U20?Fehéroroszország U18

A keret:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Antek Tamás 2003 Debreceni HK
Monostori Tamás 2002 UTE
Hátvédek
Balázsi Márton 2003 UTE
Dobmayer Dominik 2002 Titánok
Fazakas Erik 2002 DVTK Jegesmedvék
Hadobás Zétény 2003 DVTK Jegesmedvék
Illés Márton 2003 DVTK Jegesmedvék
Jakabfy Sámuel 2002 DAB
Mayer Martin 2002 MAC
Szabó Kornél 2003 Debreceni HK
Csatárok
Ádám Zsolt 2003 MAC
Antal Norbert Bendegúz 2003 Pesterzsébeti HC
Banga Nándor 2002 UTE
Barna Dávid 2002 DAB
Csiszer Ádám 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Galajda Zsombor 2002 DVTK Jegesmedvék
Horácskó Márk 2002 Vasas
Horváth Pál 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Mattyasovszky Gergely 2002 DVTK Jegesmedvék
Mihalik András 2003 Debreceni HK
Németh Kristóf 2002 Titánok
Tóth Tamás 2003 DVTK Jegesmedvék

A válogatott stábja:

Szövetségi edző: Horváth András
Edzők: Ladányi Balázs, Arany Máté
Kapusedző: Székely Csaba
Sportpszichológus: Németh Gergő
Erőnléti edző: Ács Ferenc
Média: Dobos Sándor
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Boldizsár

hunu20blr18_TSH8431

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum