Hydro Fehérvár AV19?Villach 5-2

   

Újabb győzelmével már csak 3 pontra van az éllovas Bolzanótól a 3. helyen álló magyar ICEHL-csapat.

Az újszülött gyermekéhez hazautazó Jaroslav Janus távollétében Kornakker Dániel kezdett a kapuban, tartalékja Gyenes Dávid volt. Jó cserékkel kezdett a Volán, de a gyors gól nem jött össze. Fordult a kocka, egy kiállítás miatt a védekezésé lett a főszerep. Jól zárt a retesz, a büntetőpadról visszatérő Geiger kis híján a vezetést is megszerezte. Öt az öt ellen jobbak voltak az osztrákok, nagy önbizalommal jöttek előre, Kornakker állta a sarat. A 7. percben a semmiből jött a vezető gól: Kähkönen hozta fel a korongot, befelé nézett, majd felvarrta a játékszert a rövid felsőbe (1-0). Hátrányban még elszántabban támadtak a villachiak, agresszív letámadásuknak hála korongokat szereztek, majd lövéssel fejezték be az akciókat. A 16. percben Fraser maradt lent a jégen, senki nem bántotta, leragadt a térde. Súlyos sérülésnek tűnt, szerencsére rövid ápolás után folytatni tudta a játékot. A hajrára kifogytak a szuflából a vendégek, szebbnél szebb hazai akciók követték egymást. A 17. percben Bartalis tette-vette a korongot a kapu mögött, Erdélyhez passzolt, aki szép kapásgólt lőtt (2-0). Kornakker is hozzátette a magáét, Maxa közelijét bravúrral hárította. Egy Kuralt?Hargrove-kontrában benne volt a harmadik fehérvári gól, de a befejezésbe hiba csúszott.

Motiváltan érkezett vissza a szünetről a Villach, de hiába az igyekezet, Kornakkeren továbbra sem tudtak túljutni. A magyar kapus sorra hárította a lövéseket, stabilitást adva csapatának. A másik oldalon Hári varázsolt, ebből még nem lett gól, majd Bartalis kerülte meg a kaput, visszapasszát Erdély vágta a hálóba ismét (3-0). Frusztráló lehetett a vendégeknek, hogy hiába dolgoztak sokat, hiába voltak meg a helyzeteik, a gólokat a Volán lőtte. Az iramra nem lehetett panasz, élvezetes volt az összecsapás. Kuralt állt ki két percre, Erdély korongot lopott, nem sok hiányzott a mesterhármashoz. Geiger is kiment, 5 a 3 ellen támadott a Villach. Végül a szimpla emberelőnyben Pollastrone korcsolyájáról a kapuba került a korong. A játékvezetők hosszú ideig videóztak, majd rúgó mozdulat miatt nem adták meg a találatot. A harmad második felében ismét jobb volt a Volán, érett a negyedik gól. A 38. percben Erdély és Petan játszottak össze, utóbbi fejezte be eredményesen az akciót, kapásból lőtt a vas alá (4-0). Ebben a játékrészben is a VSV lőtt többet kapura, hiába, a gólokat Háriék szerezték.

A záró harmadra sem változott a meccs képe, daráltak tovább a látogatók, egymás után két emberelőnyt is kiharcoltak. Kornakker azonban megbabonázta őket, amikor ő is verve volt, a kapuvas segített. Egyenlő létszámnál Sárpátki lezárhatta volna a meccset, lövését Schmidt védte. A 48. percben megérdemelten szépített a Villach: egy eladott korongból Krastenbergs betalált (4-1). Az utolsó 10 percet hazai emberelőny vezette fel, felállni sem sikerült, 4 az 5 ellen is Ulmerék veszélyeztettek. A magabiztos előny tudatában belealudt a meccsbe a Fehérvár, az 54. percben Kosmachuk kettőre zárkóztatta övéit (4-2). Mielőtt nagyon megijedhettünk volna, jött egy emberelőny, melynek letelte után Kuralt fordult kapura, és lövésével végleg eldöntötte a pontok sorsát (5-2). Az utolsó percekre Rob Daum levitte kapusát, 6 az 5 ellen egykapuzott a VSV, újabb gól nem esett.

Győzelmével a Fehérvár megerősítette a harmadik helyét a tabellán, és újabb nagy lépést tett afelé, hogy ne nulláról kezdhesse a középszakaszt. A Fehérvár most úgy harmadik, hogy a negyedik Vienna Capitals már nem érheti utol, az ötödik Salzburg viszont, amely 10 pontos hátrányban van, papíron még igen. De talán érdemesebb előre figyelni, hiszen a vereséget szenvedő Bolzano csak 3 pontra van, a Klagenfurt pedig 1-re, igaz, mindkettőnek 1-gyel több meccse van vissza. A magyar együttes kétszer játszik még idegenben, előbb a Dornbirnhoz, majd a közvetlen rivális KAC-hoz utazik. Csak az érdekesség kedvéért: az alapszakasz-elsőség elvben Bajnokok Ligája-indulást ér.

A Hydro Fehérvár AV19 összeállítása: Kornakker (Gyenes) ? Stipsicz, Campbell, Hargrove, Hári, Kuralt ? Caruso, Szabó B., Erdély, Bartalis, Petan ? Geiger, Horváth, Kähkönen, Sarauer, Sárpátki ? Mihály, Lahti.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

avsvsv

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum