Visszavágna a DEAC a legutóbbi 0-1-ért

   

Izgalmas és abszolút kétesélyes Erste Liga-rangadót játszanak péntek este Gyergyószentmiklóson.

A GYHK és a DEAC között jelenleg 4 helyezés és 12 pont a különbség, a két csapat potenciálja más mutatók alapján mégis hasonlónak mondható. Mi sem illusztrálja ezt jobban, mint az egymás elleni eredményeik. A magyar bázisú nemzetközi bajnokság aktuális szezonjának elején még simának mondható hazai siker született Debrecenben, a következő két találkozót azonban a székelyek húzták be, az elsőt 4-2-re egy erős záró harmadnak köszönhetően, a másodikat pedig 1-0-ra. Péntek este tehát alkalom nyílik David Musial együttese számára arra, hogy kiegyenlítse a mérleget. A feltételek lényegében azonosak, egyik együttes sem lesz friss, hiszen játszottak csütörtökön, ráadásul hasonló minőségű ellenfelekkel. A differencia annyi, hogy a GYHK a MAC HKB-val szembeni sikerélmény után érkezik a meccsbe, a DEAC pedig a brassói kudarcból. Mindazonáltal nem szégyen kikapni a Coronától idegenben, úgyhogy emiatt aligha lesznek frusztráltabbak a debreceniek. Mindezek alapján tehát az lesz a kulcskérdés, hogy melyiküknek sikerül inkább regenerálódnia, az “oddsokat” addig is tekintsük hellyel-közzel azonosaknak.

Gyergyói HK–DEAC 3-2

   

A debreceniek kikaptak a GYHK otthonában, így nem tudták visszaelőzni a 2. helyezett Brassót.

A Gyergyói HK-nál St. Amant helyett Basaraba játszott a légiósok közül, míg a kapuban akárcsak a MAC HKB Újbuda ellen, most is Cooke kezdett. A DEAC-nál nem Hetényi, hanem a szezonbeli harmadik mérkőzésén szereplő Gönczi állt a vasak között. A találkozó óvatos, pontatlan játékkal indult, a nyitó húsz perc nem hozott gólt, csak 2-2 kisbüntetést. A második felvonás elején emberelőnybe kerültek a gyergyóiak, amit Koskiranta pontos kapáslövésével kihasználtak. A meccs felénél Szűcs megindult a saját kék vonalától, majd szólója végén egyenlített. A 32. percben gyors gólváltás történt: előbb Elekes egy kipattanóból újra vezetéshez juttatta a GYHK-t, majd 17 másodpercre rá Novotny egalizált. A középső játékrész végén kapuvasat lőttek a debreceniek. A harmadik harmad izgalmas játékot hozott. A 48. percben Troncinsky lövőhelyzetbe hozta magát, sikerrel próbálkozott, újra a hazaiaknál volt az előny. A végjátékban emberelőnybe került a DEAC, de David Musial nem hozta le a kapusát. Később már nem tudta, ugyanis Izacky kiállításával véget ért a fór.

A Gyergyói HK 3-2-re nyert, négyből három meccset behúzott a debreceniekkel szemben az alapszakaszban. Mindkét csapat vasárnap lép jégre legközelebb: a GYHK az Opten Vasas HC-t fogadja, a DEAC a Sportklubhoz utazik.

gyedeb-gonczi

fotó: Szász Adorján/Gyergyói HK

Fortuna mostanában nincs a mi oldalunkon

   

A DEAC-tól Kecskeméti Áron másodedző, a Gyergyói HK-tól Szilassy Zoltán vezetőedző nyilatkozott a két csapat mérkőzéséről.

Emellett Szabó Krisztián is megszólalt a hazai játékosok részéről.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 0 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Fehér, Péter.
Cooke: 94,3% (Ruczuj)
K
Gönczi: 91,2% (Hetényi)
Kozma Zs., Troncinsky, Basaraba, Koskiranta, Pance
1
Kloz, Vokla, Dalecky, Izacky, Novotny
Imre, Podlipnik, Silló, Szabó, Szigeti
2
Kiss R., Sándor F., Hári, Kulesov, Pesztunov
Raszulov, Ferencz Csibi, Bíró, Lázár, Barabás
3
Berta, Bogesic, Kiss P., Pisarík, Szűcs
Fejes, Csergő, Sára, Elekes Darabont
4
Kozma F., Mazzag, Molnár
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 23:19 GYE PP Koskiranta Basaraba Troncinsky
1-1 29:30 DEB Szűcs Kozma F.
2-1 31:35 GYE Elekes Darabont Koskiranta Basaraba
2-2 31:52 DEB Novotny Izacky Kloz
3-2 47:38 GYE Troncinsky Koskiranta Podlipnik
34 Kapura lövések száma 35
8 Kiállításpercek 12

Az összes székely gólban benne volt Koskiranta

 

A Gyergyói HK–DEAC mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum