Csíkszeredában kezdi 4 meccses túráját a Vasas

   

A Sportklub előtt elképesztő sűrűségű hazai program áll, amelyet minden bizonnyal győzelmekkel szeretne indítani.

Az elmúlt héten befejeződött az erdélyi együttesek anyaországi vendégjátékainak sorozata az Erste Liga-alapszakaszban. Mindenki letudta minden meccsét ideát, ki inkább, ki kevésbé eredményesen. A második kör legátütőbb mérlegét a Csíkszeredai Sportklub produkálta, amely 9 meccséből 7-et megnyert, így bár most csak a 6. helyen áll, pontátlaga a 70 százalékhoz közelít, ami a harmadik legjobb az egész mezőnyben. Ráadásul könnyen lehet, hogy ez a folytatásban tovább fog javulni, ugyanis a csíkiaknak már ki sem kell mozdulniuk a környékről, 16 meccsük maradt, abból 2-re kerül sor idegenben, de nem messze, hanem Brassóban. Amire a legjobban kell figyelnie Jason Morgannek és tanítványainak, az a feszített program, a meccsbeosztás félelmetes a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban, ráadásul a romániai pontvadászatban is várnak még rájuk megméretések bőven. Ezen azonban nem lehet változtatni, a kihívásoknak meg kell felelni, ha dupla meccsek várnak rájuk, akkor duplán kell helytállni. Az elmúlt napokban volt lehetőség szusszanni keveset, és máris jöhet az említett duplák közül az első, miután az Opten Vasas HC novemberi erdélyi túrája során nem játszhatott a koronavírus-járvány sújtotta Szeredával. Ladányi Balázs együttese pozitív hangulatban utazhatott most el, lévén, hogy legutóbb szabályosan kiütötte a Dunaújvárosi Acélbikákat, így ismét felkapaszkodott a 8. helyre, és ez negyeddöntőt jelent. Evidencia, hogy ennek megőrzéséhez bravúrokra lesz szükség, akár a topfavoritok otthonában is, így biztosak lehetünk benne, hogy a jó mentalitású gárda nem feltartott kézzel megy ki este a Vákár Lajos Műjégpálya jegére. Annak ellenére sem, hogy Káposztásmegyeren nem sikerült pontot szerezniük a fiataloknak ebben a párosításban.

SC Csíkszereda–Opten Vasas HC 4-3

   

Pontot loptak a piros-kékek a Vákár Lajos Műjégpályán, a favorit csak büntetőkkel tudta legyőzni ellenfelét.

A Sportklubba visszatért Alekszandr Loginov – róla egyébként a napokban megemlékezett az orosz szaksajtó –, helyette Combs maradt ki. A korábban 6 meccsre eltiltott Gyenyisz Kuljast a kényszerpihenő lejárta ellenére nem találtuk az összeállításban, illetve a kapus Szamankov is kimaradt, László Arnold állt a vasak közé. A vendégeknél Sági Máté védett, Odnoga Mátyás az első sorba került, a “miskolciak” közül Mattyasovszky volt ott a padon és a jégen. Az első harmadot frissen és intenzíven kezdték a piros-kékek, és tartották is a tempót, már nem is annyira meglepő módon 10-7-re nyerve a kapura lövéseket. A vezetést ehhez képest a csíkiak szerezték meg, a 6. percben Tousignant volt eredményes. A második játékrész Odnoga vasával indult, de Becze becsorgó korongjával folytatódott, 2-0. Mindez nem törte meg a Ladányi-tanítványokat, Vesutkin másodperceken belül szépített. A folytatásban továbbra is egyenlő erők küzdöttek. A harmadik felvonás ugyanúgy kezdődött, mint az előző kettő, ezúttal Wishart volt a székely gólszerző, 3-1 a 44. percben. A Vasas megint megpróbált mindent, és Páterka a 48. percben közelebb hozta övéit, 3-2, a döntés a végjátékra maradt. Györfy Tihamér kiállítását nem tudták kihasználni Turbuczék, de ami késett, nem múlt: a korábban Szeredában is alkalmazott Vesutkin második találatával egyenlített az 59. percben, 3-3, erre nem volt válaszuk a hazaiaknak rendes játékidőben, jöhetett a hosszabbítás. Amely nem hozott gólt, így rávezetések következtek. A vendégek részéről Bödök Bence eredményes volt, a széria végén azonban Fodor és Maylan találatára nem érkezett válasz, 4-3-ra nyert a favorit. Ez volt a Vasas első pontszerzése a csíkiak ellen, mióta 2018-ban újra csatlakoztak a ligához, kedden ismét összecsapnak a felek.

sccvas

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Mondhatni beérett egy hosszú folyamat

   

Így látták a vezetőedzők az első Csíkszeredai Sportklub–Opten Vasas HC mérkőzést.

Jason Morgan, SC Csíkszereda: „A jégkorongban nem léteznek könnyű meccsek. Fiatal, harcos csapattal találkoztunk, amely hatvan percig kitartott és hajtott, egy pillanatra sem adta fel. Egyetlen csapatot sem lehet leírni a tabella alapján, bárki bárkit legyőzhet. Örülök, hogy László Arnold magabiztos maradt a büntetőlövéseknél, így mi vittük el a pluszpontot. Nem akadunk le egy ilyen győzelemnél, megyünk tovább a saját céljaink felé.”

Ladányi Balázs, Opten Vasas HC: „Többször is közel álltunk már a Csíkszereda ellen a pontszerzéshez, ez most össze is jött, mondhatni beérett egy hosszú folyamat. Úgy láttam, sikerült felvennünk a meccs ritmusát az első perctől. A két csapat közti különbséget játékerőben minimalizálni tudtuk, mezőnyben pedig végig harcban voltunk. Bár egy kis szerencsével több pontot is gyűjthettünk volna, elégedett vagyok minden játékos küzdeni akarásával, a kapusunk pedig nagyszerű napot fogott ki.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 0 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Andre, Crisan.
László: 90,0% (Demeter)
K
Sági: 88,6% (Tóth)
Wishart, Láday, Blackwater, Yellow Horn, Becze
1
Kováts, Bukor, Odnoga, Czakó, Bödök
Salló, Loginov, Fodor, Tousignant, Maylan
2
Kmec, Tornyai, Schmál, Szlama, Turbucz
Papp, Gecse H., Bíró, Farkas T., Sándor
3
Léránt, Seregély, Páterka, Szalma, Vesutkin
Györfy, Szabó Zs., Casaneanu, Gecse O., Ilyés
4
Surányi, Csiki, Németh, Mattyasovszky
Morgan Jason, Hozó Levente
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:28 SCC Tousignant Fodor Gecse H.
2-0 24:28 SCC Becze Yellow Horn Láday
2-1 24:52 VAS Vesutkin Szalma Tornyai
3-1 43:32 SCC Wishart Maylan Yellow Horn
3-2 47:06 VAS Páterka Szlama Kováts
3-3 58:44 VAS Vesutkin Páterka Szalma
4-3 65:00 SCC GWS Fodor
35 Kapura lövések száma 30
6 Kiállításpercek 2

Gól itt, gól ott, videózás, a Vasasét adták meg

 

Páterka lövése után bentről jött ki a pakk, így lett 4-1 helyett 3-2 az állás, íme az SC Csíkszereda–Opten Vasas HC mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum