Felkapaszkodhat a dobogóra a Brassó

   

A kék-sárgáknak ehhez semmi mást nem kell tenniük, mint rendes játékidőben legyőzni a náluk vendégeskedő DEAC-ot.

Két kiváló együttes csap össze a nap egyik rangadóján az Erste Ligában, a házigazda Corona a 4., a vendég Debrecen a 2. helyen áll jelenleg, méghozzá 49, illetve 51 ponttal. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a brassóiak jóval kevesebb mérkőzés után járnak ott, ahol a DEAC vagy éppen a 3. helyezett MAC HKB Újbuda. Dave MacQueen együttesének még úgy is kimagasló a pontátlaga, hogy második magyarországi túrája sem sikerült tökéletesre, a Csíkszeredai Sportklub például jóval több győzelemmel tért haza. A legutóbbi három találkozójukat viszont behúzták a brassóiak, ami adhat némi önbizalmat nekik, különösen azért is, mert az utolsó sikerüket Debrecenben aratták. Nem akárhogyan: a DEAC 1-0-ra vezetett, a Brassó kapus nélkül támadott, Dalecky a hazaiak részéről vasat ütött, ezt követően egyenlítettek a vendégek, majd büntetőkkel a pluszpontot is elhozták. Ami az egyik oldalon reveláció, az a másikon frusztráció, elég lehetett kiheverni ezt a fejleményt Kiss Patrikéknak. Viszont elsőre szépen sikerült, a Sportklub ellen már nem engedték ki a kezükből a mérkőzést, ha szűken is, de nyertek, így visszaszerezhették önbizalmuk egy részét kisebb hullámvölgyük után. Mindemellett a visszavágás vágyán túl az pluszban is motiválhatja őket, hogy az idei Erste Liga-alapszakasz során először nyerhetnének a Corona ellen, ugyanis mindkét hazai találkozójukat elveszítették túlórában, míg idegenben 1-4-re végeztek decemberben. Még egy nüansz: ha a Brassó nyer, akár a MAC HKB-t is megelőzheti, amennyiben az esetleg nem tudna pontokat szerezni Gyergyóban.

Brassó–DEAC 3-1

   

Az első harmadban még vezettek a vendégek, ám a másodikban fordított a Corona, és feljött az Erste Liga-tabella 2. helyére.

A Brassó kapujában ezúttal Tőke Zoltán kezdett, a csatárok közé visszatért Finucci, a menet közben igazolt tavalyi házi pontkirály, Cody Fowlie – aki első 5 meccsén mindössze 1+1-ig jutott – ezúttal pihenőt kapott. A vendégeknél nem észleltünk meglepő fordulatokat az összeállításban, a védő Filbrandt továbbra sem öltözhetett, a csatár Pisarik ellenben igen. Az első játékrészben egyenlő erők küzdöttek fegyelmezetten, elkerülve a kiállításokat, gól viszont csak egy született, azt a DEAC bekkje, Bogesic Vedran szerezte, 0-1 a 7. percben. A második menetet ezek után nagyon erősen megnyomták a kék-sárgák, akik Cody Carlson gyors egymásutánban begyűjtött két kiállítását kiheverve hármat vágtak, sorrendben Tranca, Molnár Zsombor és Klempa révén, 3-1 a 36. percben. A játékrész végére jutott még egy rakat kisbüntetés is, 4 perc alatt szám szerint 8, elvesztették ekkor a felek a hokifókuszt. A góllövéshez a záró periódusban már egyikük sem találta meg az utat, az időszak legnagyobb eseménye egy Bors Huba–Bogesic fair fight volt, a Brassó tehát 3-1-re nyert. Ezzel Trancáék immár másodikak, köszönhetően annak is, hogy a MAC HKB kikapott Gyergyóban.

bradeb

fotó: Corona Brassó

Sok jó dolgot csináltunk a jégen

   

Így látták a vezetőedzők a Brassó–DEAC mérkőzést.

Dave MacQueen, Brassó: “Tetszett, ahogy a játékidő nagyobb részében menedzseltük a mérkőzést, sok jó dolgot csináltunk a jégen. A DEAC ellen nehéz játszani, erősek és kemények, nem adnak sok lehetőséget az ellenfélek, de mi megmutattuk, hogy tudunk harcolni, és a góljainkkal eldöntöttük a meccset. Javarészt irányítottuk a játékot, így megérdemeltük a győzelmet.”

David Musial, DEAC: “Az első harmad jól sikerült számunkra, végig vezettünk. A második játékrész elején kétszer is emberelőnybe kerültünk, de nem tudtunk élni ezekkel az esélyekkel, nem szereztünk újabb gólt. A Brassó nyilvánvalóan jó csapat, ezt három találattal bizonyította ezután, így el is dőlt minden. Többet most nem tudtunk hozzátenni a találkozóhoz, gratulálok a vendéglátóknak.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Bandi, Filip.
Tőke: 96,0% (Polc)
K
Hetényi: 90,6% (Gönczi)
Carlson, Boriszenko, Tranca, Klempa, Valchar
1
Bogesic, Berta, Szűcs, Pisarík, Kiss P.
Dame-Malka, Wilson, Finucci, Molnár Zs., Gliga
2
Kloz, Vokla, Dalecky, Novotny, Izacky
Bors, McFadden, Mihály, Molnár Z., Péter
3
Sándor F., Kiss R., Hári, Pesztunov, Kulesov
Gajdó T., Vasile A., Vasile N. R., Gajdó B., Szőcs
4
Kozma, Mazzag, Molnár D.
MacQueen Dave, Zsók Levente
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:52 DEB Bogesic
1-1 25:03 BRA Tranca Wilson Dame-Malka
2-1 28:46 BRA Molnár Zs. Gliga
3-1 35:51 BRA Klempa Valchar Bors
32 Kapura lövések száma 25
17 Kiállításpercek 15

Klempa nagy gólt lőtt Hetényinek

 

A Brassó–DEAC mérkőzés góljai videón.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum