Február 1-jén dől el, hogy hol lesz a világbajnokság

 

Rene Fasel IIHF-elnök szerint egy ország rendezheti az A csoportos tornát, és Lettország, Dánia vagy Szlovákia lesz a befutó.

A nemzetközi szövetség elnökét a fejlemények kapcsán több nemzetközi hírügynökség is idézte. Az IIHF január 18-án jelentette be hivatalosan is azt, amit már hónapokkal ezelőtt biztosra lehetett venni: Fehéroroszország nem lesz a 2021-es A csoportos világbajnokság társházigazdája. Ezt követően különböző találgatások láttak napvilágot a lehetséges helyszíneket illetően, és közzétettek egy olyan információt is, amely szerint a szövetség január 26-27-én hozhatja nyilvánosságra az új rendező kilétét. Az aspiránsok között ott maradt Lettország, illetve publikusan is bejelentkezett Dánia és Szlovákia. René Fasel szavaiból azonban most kiderült, hátravan még bizonyos technikai részletek tisztázása, így csak jövő hétfőn dőlhet el, hogy ki lesz a rendező. Az biztos, hogy az IIHF a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kockázatok minimalizálása érdekében nem társrendezőkben, hanem feltétlenül egy helyszínben gondolkodik. A résztvevők száma hagyományos módon 16 lesz, míg a kiesés réme senkit sem fenyeget, hiszen az alsóbb divíziókban nem rendezik meg a világbajnokságokat.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum