A második fogadja az elsőt az Erste Ligában

   

Az FTC-Telekom még nem nyert idén a DEAC ellen, de most egy idegenbeli sikerrel megléphetne valamennyi üldözőjétől.

Egyetlen meccset rendeznek hétfőn a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban, ezen viszont a tabella első két helyezettje találkozik egymással. Mindketten győzelemből érkeznek a csúcsrangadóra, a DEAC 3 meccses vereségsorozatát szakította meg a legjobbkor, a Csíkszeredai Sportklub ellen – 3-ból háromszor verték Hetényiék a csíkiakat az alapszakaszban eddig –, míg a zöldek óriási szériában vannak, ebben a naptári évben még nem kaptak ki, egymás után 7-szer nyertek, nem csoda, hogy a fórjuk 7 pont a tabella élén. Ha pedig nyernének, akkor ez a különbség értelemszerűen 10 egységre nőne. Amire külön is büszkék lehetnek Fodor Szabolcs fiai, az az, hogy a három kiváló erdélyi klub mindegyikét rendes játékidőben verték az elmúlt időszakban, ráadásul meggyőző különbséggel, a Gyergyót 3-0-ra, a Brassót 8-3-ra, a Csíkszeredát 7-3-ra. A menetelés során lényegében az Opten Vasas HC volt rájuk a legveszélyesebb, a piros-kék fiatalokat csak a végjátékban bírták legyűrni. Érdemes talán megemlíteni, hogy további komoly megméretések várnak a felekre a rangadó után, a DEAC ugyanis azonnal határon túli túrára utazik, ez mindig nagy kihívás mindenki számára, míg a Fradi az UTE-val meccsel a hét közepén. Egyelőre mindazonáltal nyilván az abszolút kétesélyes hétfői esti összecsapás van a fókuszban mindkét részről. Ezen a meccsen fent említetteken túl még az is motiválhatja a vendégeket, hogy kettőből kétszer kikaptak a Debrecentől, szeptemberben hosszabbításban 4-3-ra, majd december elején a Tüskecsarnokban ugyancsak 4-3-ra, de akkor már hatvan perc alatt.

DEAC–FTC-Telekom 3-6

   

A ferencvárosiak a 2+2 pontos Tóth Adrián vezetésével megerősítették első helyüket a tabella élén.

A debreceni stáb ugyanazokra a játékosokra számított, mint legutóbb is, míg Fodor Szabolcsék több helyen is változtattak: visszatért Ellerby és az elmúlt hét legszebb gólját szerző Hodgman, ellenben kimaradt Boros, Bán, valamint a legutóbb kétszer is eredményes Németh. A meccs elején a ferencvárosiak töltöttek több időt a támadó harmadban, aztán a 7. percben emberelőnybe kerültek. Az 5 a 4 elleni korongjáratás végén Ellerby juttatta vezetéshez a zöld-fehéreket (0-1). A bekapott gól után magára talált a DEAC, de továbbra is Hetényinek akadt több dolga a két kapus közül, a 15. percben például Pavuk szólóját kellett fognia. A nyitó harmad hajrájában az FTC-Telekom kihagyott egy fórt, majd 2 perccel a vége előtt Tóth Adrián talált be közelről a vert helyzetben lévő Hetényi kapujába (0-2).

A második játékrészben is a zöld-fehérek kontrollálták a mérkőzést. A 27. percben 4 a 2-re megléptek a vendégek, az akciót a tavaly még DEAC-os Sági váltotta gólra (0-3). A harmadik ferencvárosi gólt követően Aranynak kellett több nagy védést is bemutatnia. A kimaradt debreceni lehetőségek megbosszulták magukat: Kulmala és Somogyi a kontratámadásuk végén összehozták a 4. zöld-fehér találatot (0-4). A középső felvonás végén eljött az első hazai emberelőny, ami kimaradt.

A harmadik harmadból alig telt el egy perc, amikor Tóth Adrián meglőtte önmaga második, csapata ötödik találatát (0-5). A második debreceni emberfórban Arany több bravúrt is bemutatott, aztán a harmadik előnyös lehetőség során Pisarík meglőtte a DEAC becsületgólját (1-5). A hazaiak becsülettel küzdöttek a felzárkózásért, ez eredményre vezetett: Sándor lövésébe Novotny ért bele (2-5), aztán Pisarík maradt üresen, amit góllal büntetett (3-5). Az egyenlítés lehetőségéhez közel járt a DEAC, amikor két perccel a vége előtt emberelőnybe került, David Musial időt kért és lehozta a kapusát. Ennél közelebb azonban nem tudtak zárkózni a debreceniek, sőt Nagy Gergő egy üres kapus góllal beállította a végeredményt.

Az FTC-Telekom 6-3-ra nyert, előnye 10 pontra nőtt a tabella élén, három nap múlva az UTE otthonában vív újabb rangadót. A DEAC erdélyi túrára indul, amit Brassóban kezd csütörtökön.

debftc-20210125_DEAC-Ftc-14

fotó: DEAC

A Fradinak volt két lenyűgöző harmada

   

David Musial és Fodor Szabolcs vezetőedzők nyilatkoztak a DEAC–FTC-Telekom Erste Liga-rangadóról.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Lővei, Mokrai.
Hetényi: 87,2% (Gönczi)
K
Arany: 93,6% (Nagy K.)
Kloz, Vokla, Dalecky, Izacky, Novotny
1
Ellerby, Hegyi, Nagy G., Hodgman, Kóger
Sándor F., Kiss R., Pesztunov, Hári, Kulesov
2
Tóth Gergely, Versteeg, Pavuk, Tóth A., Kulmala
Berta, Bogesic, Kiss P., Pisarík, Szűcs
3
Karmeniemi, Sarcia, Hajós, Somogyi, Sági
Kozma, Mazzag, Molnár
4
Roczanov, Tóth Richárd, Farkas, Tóth Gergő
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:49 FTC PP Ellerby Tóth A. Hajós
0-2 18:02 FTC Tóth A. Pavuk Kulmala
0-3 27:00 FTC Sági Somogyi Tóth Gergely
0-4 35:51 FTC Somogyi Kulmala Tóth A.
0-5 41:03 FTC Tóth A. Pavuk
1-5 49:01 DEB PP Pisarík Pesztunov Kulesov
2-5 54:29 DEB Novotny Sándor F. Kiss P.
3-5 57:24 DEB Kiss P. Pisarík Szűcs
3-6 59:51 FTC EN Nagy G. Farkas Karmeniemi
47 Kapura lövések száma 40
4 Kiállításpercek 8

12 fotó a DEAC–FTC-Telekom rangadóról

 

Tóth Adrián ezúttal ellenállhatatlan volt

   

Ha kellett, lőtt, ha kellett, passzolt, 2+2-vel zárt, mutatjuk a DEAC–FTC-Telekom mérkőzés összefoglalóját.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum