Alsóházi csúcsrangadót rendeznek Újvárosban

   

Az Acélbikák az Opten Vasas HC-t fogadják, és ha nyernek, hosszú idő után elszakadhatnak az Erste Liga-tabella utolsó helyétől.

A szombat esti újvárosi rangadónak lényegében az a tétje, hogy ki lesz a kihívója a mostanában jobb formát mutató Titánoknak az utolsó playoffhelyért folytatott küzdelemben. A Fehérvár-farm néhány sikeresebb mérkőzésének köszönhetően egy lépéssel a másik két együttes előtt jár, azok ugyanis nehezen találják a győzelmekhez vezető utat az utóbbi időben. Ez különösen a piros-kékek számára lehet bosszantó, akik rendre szoros összecsapásokat vívnak, pontot mégsem bírnak szerezni. Így volt ez legutóbb a listavezető FTC-Telekom otthonában is, ahol a harmadik harmad felénél még döntetlenre álltak, majd jött a Tüskecsarnokban szokásos plexitörés miatt elrendelt technikai szünet, majd azt követően a zöldek góljai, 3-5 lett a vége a vendégek szemszögéből. Akárhogy is nézzük, Ladányi Balázs együttese még nem nyert ebben a naptári évben – nyolc vereség sorakozik egymás után –, de mikor szakadjon meg egy ilyen balszerencsés széria, ha nem a nagy rivális otthonában? Nyilván a DAB sem lehet különösebben büszke a produkciójára, Dansereau-ék azonban január 1-je óta 6 pontot mégiscsak összekapartak, az új esztendő első meccsén 0-3-ról legyűrték a Titánokat hosszabbításban, ugyanígy tettek később a topcsapat Brassó ellen, e hét keddjén pedig a Gyergyói HK-t múlták felül büntetőkkel. Hogy valóban ébredeznek-e, vagy az 1-8-ak és 1-9-ek jellemzik őket hívebben, arról a Vasas-meccs után többet fogunk tudni. A feleknek ez lesz a harmadik összecsapásuk az aktuális Erste Liga-szezonban, az első kettőt 6-1-re és 4-1-re nyerte Káposztásmegyeren a Vasas.

Dunaújvárosi Acélbikák–Opten Vasas HC 2-7

   

A piros-kékek harmadszor is verték az újvárosiakat – Bödök mesternégyest szerzett –, így kedvezőbb helyzetből folytathatják a harcot a rájátszésért.

A Dunaújvárosi Acélbikák változatlan összeállításban léptek jégre, a kaput ezúttal is Bacashihua védte. Az Opten Vasas HC keretében ismét ott volt a miskolci Révész Marcell és Mattyasovszky Gergely – Nagy Márk most kimaradt –, a kapuban Tóth Balázsnak szavazott bizalmat Ladányi Balázs.

DAB-góllal indult a találkozó, ám a találatot kapusakadályozás miatt nem adták meg a játékvezetők. Pillanatokkal később a vendégek szereztek szabályos gólt, Révész remek passzt tálalt Bödök Bence elé. Ez megfogta a hazaiakat, a Vasas dominálta a cseréket. Tóth kapuja előtt az első nagyobb veszély a nyolcadik percben adódott. Oda-vissza hoki folyt, Vesutkin vasat lőtt, a másik oldalon Török állt közel a gólszerzéshez, akasztották a kapu előtt. Nem sokáig gyakorolhatta az emberelőnyt a DAB, Kovács Bronson ütközte le Czakót a kapu mögött. A harmad végén az első vendégelőny Pozsár szabálytalankodása nyomán következett, Ozols vezérletével az Opten Vasas nagy nyomás alá helyezte Bacashihua kapuját.

A második harmad újabb Vasas-góllal indult, Czakó és Bödök szaladt el kettő az egyben, előbbi passzából utóbbi duplázott, 0-2. Éledezni látszódott a DAB, két kiállítás során is próbálkozhattak a szépítéssel Turcotte-ék, a másodikból Dansereau lekészítését Kovács Bronson vágta be. Vesutkin rögtön visszaállíthatta volna a különbséget, de az amerikai hálóőr fogta a ziccert. A 35. percben összejött az egyenlítés is az Acélbikáknak, szinte pontosan lemásolták az első góljukat, Dansereau visszapasszát Mazurek varrta be, 2-2. Nem telt el fél perc sem, Bukor közelről visszavette a vezetést, előtte a kapu mögött Bödök és Révész küzdött meg a korongért a hazai védőkkel. Később Szalma Zsolt maradt lent, Tornyai kérte számon a fejleményt Dansereau-n, a fair fightot talán a honosított válogatott játékos nyerte. A harmad Turbucz szolójával zárult, Kovács Bronson csak szabálytalanul tudta megállítani, ám a Vasas nem tudta kihasználni az emberelőnyét.

Csakúgy, mint az első kettő, a harmadik harmad is gyors Vasas piros-kék találattal indult, Schmál Kristóf és Turbucz Martin ugrottak ki, Schmál nem passzolt, meglőtte a negyediket, 2-4. A hajrában a helyzeteket tekinve dominált a Vasas, ám a hazai hálóőr egy ideig fogta a próbálkozásokat. 58:38-nál Leo Gudas lehívta hálóőrét, Bödök Bence kihasználta az üres kapus lehetőséget, 2-5, mesterhármas. Nem vol vége, az Acélbikák teljesen szétestek, Turbucz is betalált az időközben visszatérő Bacashihuának, 2-6. Az utolsó pillanatban jött még egy Bödök gól, Mazurek kiállítását használta ki a támadó, 2-7 lett a végeredmény.

Az Opten Vasas HC Bödök Bence mesternégyesével – érdemes megemlíteni Révészt is, aki 3 asszisztot jegyzett kölcsönhokisként – első győzelmét aratta 2021-ben, így 4 pontra növelte előnyét az utolsó helyen álló Dunaújvárosi Acélbikákkal szemben. A Vasas legközelebb Erdélyben lép pályára, míg a DAB a Titánok ellen próbálhat visszatalálni a győzelmek útjára.

dabvas

fotó: Anda Fábián/DAB

Remélem, ez ad majd egy lökést a csapatnak

   

Mestermérleg a Dunaújvárosi Acélbikák–Opten Vasas HC mérkőzés után.

Borbás Gergely másodedző, DAB: “Nagyon rosszul kezdtünk megint, aztán visszakapaszkodtunk kétgólos hátrányból, a második harmadban mégis elveszítettük a meccset, amikor egyenlítés után egyből gólt kaptunk, újra a koncentráció hiánya miatt. A harmadik harmadban belementünk az oda-vissza hokiba, amiben a Vasas jobbnak bizonyult, a végén ráadásul teljesen szét is estünk.”

Ladányi Balázs vezetőedző, Opten Vasas HC: “Jó hatvan percet játszottunk, volt a közepén egy kicsi megingás, amikor elherdáltuk az addig megszerzett előnyünket, de szerencsére ez nem került nagyon sokba, és a végére vissza tudtuk állítani az eredményt, amit szerettünk volna sőt, talán még egy kicsit jobbat is. Nagyon egyben van a csapat, remélem, hogy ez a győzelem meghozza a továbbiakat is. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, mert az elmúlt időszakban hiába voltak nagyon jó teljesítmények, periódusok meccseken belül, a pontokat nem tudtuk hozni. Ezt a hatpontos meccset viszont igen, remélem, ez ad majd egy lökést a csapatnak.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Molnár, Pálkövi.
Bacashihua: 89,3% (Pinczés B.)
K
Tóth: 93,8% (Sági)
Kovács, Pozsár, Dansereau, St. Pierre, Szappanos
1
Léránt, Bukor, Révész, Czakó, Bödök
Gebei B., Vuorijarvi, Azari, Mazurek, Turcotte
2
Kováts, Ozols, Schmál, Szlama, Turbucz
Jakabfy S., Dósa, Németh P., Pihlqvist, Török
3
Kmec, Tornyai, Páterka, Szalma, Vesutkin
Jakabfy Cs., Lencsés, Pinczés O., Tamás, Gebei G.
4
Seregély, Odnoga, Csiki, Németh Á., Mattyasovszky
Gudas Leo, Borbás Gergely
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:48 VAS Bödök Révész
0-2 20:23 VAS Bödök Czakó
1-2 30:47 DAB PP Kovács Dansereau Turcotte
2-2 34:55 DAB Mazurek Dansereau Szappanos
2-3 35:19 VAS Bukor Révész Bödök
2-4 40:55 VAS Schmál Szlama Turbucz
2-5 58:46 VAS EN Bödök
2-6 58:56 VAS Turbucz Seregély Szlama
2-7 59:54 VAS PP Bödök Vesutkin Kmec
32 Kapura lövések száma 57
13 Kiállításpercek 13

Így nézett ki Bödök Bence újvárosi mesternégyese

 

Természetesen az Acélbikák–Opten Vasas HC valamennyi találatát megmutatjuk az összefoglalóban.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum