Újpesten sem lesz könnyű dolga a Sportklubnak

   

A nap Erste Liga-rangadóját a Megyeri úton vívják, a csíkiak nagy verés után érkeznek a lila-fehérekhez.

A megosztott címvédő otthonában véget ért kedden az SC Csíkszereda nagy menetelése. Jason Morgan együttese első 6 mérkőzését megnyerte második anyaországi túrája során, egyetlen ellenfele sem jelentett nagy veszélyt számára, úgy sem, hogy a MAC HKB elleni dupla során 1 pontot azért elveszített. A FTC-Telekom ezzel szemben egy pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy konkrétan január 19-én éppen melyik is a jobb csapat a jók közül. A zöldek villámgyorsan eldöntötték a meccset, 7-1-re is vezettek, a záró szakasz két székely találata legfeljebb szépségtapasznak volt jó. A Sportklub részéről a kapusteljesítmény és a védekezés okozta a gondokat, a kivételes minőségű támadópotenciált az adott körülmények között lehetetlen volt érvényesíteni. Emellett minden bizonnyal a túra okozta fáradtság is szerepet játszott a formahanyatlásban. Pihenni azóta nem sok idejük lehetett Beczééknek, ráadásul az UTE is komoly játékerőt képvisel, a lilák legutóbbi 10 meccsükből 9-et megnyertek, és a kanadai tábla élmezőnyében található támadóik – első helyen Chris Bodó, ám mellette is jó néhány rangadókat eldönteni képes hokissal rendelkeznek – mellett ők kiváló védőkre és két remek kapusra is támaszkodhatnak. Rajna Miklós érkezése Duschek Dávidra is pozitív hatást gyakorolt, a két hálóőr egymással versengve nyújt egyre jobb teljesítményt. Amire csütörtök este is szükség lesz természetesen, erre Yellow Hornék neve önmagában garancia. Összességében minden azon múlhat, hogy melyik csapat lesz képes arra, hogy domináljon a játékidő meghatározó részében. A felek eddig csupán egyszer találkoztak a szezon során, október 10-én 4-3-ra legyőzte a Szereda a koronavírus-járvány után még csak lábadozó UTE-t a Megyeri úton.

UTE–SC Csíkszereda 2-7

   

Az újpestiek hiába egyenlítettek kétgólos hátrányból, a Sportklub nagy arányú sikert aratott.

Az UTE-nál bemutatkozott Sotlar és Bodo sortársaként Perkovich, miközben Banga nem kapott szerelést. A Sportklubnál Szamankov kapus pihent – a padra Demeter ült –, helyette Maylan kapott szerepet a légiósok közül, míg a székelyeket érintően Rokaly maradt ki. Az első harmad közepén a vendégek megszerezték a vezetést, amikor az UTE nem tudott felszabadítani, Fodor szép cselek után betalált Rajnának. A meccs első emberelőnyét gólra váltották a csíkiak, Wishart volt eredményes a korongjáratás végén. A lila-fehérek is kihasználták az első fórjukat, Bodó szerezte a szépítő gólt. A 23. percben egyenlített az UTE, Kiss zárt sikerrel egy szép kontratámadást. Nem sokkal később Vorobjov lőtt kapuvasat. A Sportklub a második 5 a 4 elleni akcióját is kihasználta, Becze juttatta újra vezetéshez csapatát. A meccs felénél Salló lőtt be közelről egy Rajna-védés utáni kipattanót. A harmadik játékrész 10. másodpercében Wishart megszerezte az 5. Sportklub-gólt. A hatodikat Maylan lőtte kaput megkerülve, a hetediket Combs emberelőnyben. A meccs egy kimaradt UTE-fórral zárult.

A Sportklub 7-2-re győzött, szombaton Debrecenben zárja magyarországi túráját. Az UTE ugyanezen a játéknapon a Titánokhoz utazik.

utescc-_MI_0581

fotó: Jani Martin/UTE

Mindennel elégedett voltam

   

Vezetőedzői vélemények az UTE–SC Csíkszereda mérkőzést követően.

Virág Csaba, UTE: “Amiről a mérkőzés előtt beszéltünk, abból semmit sem tartottunk be. Ezt a mérkőzést úgy kell elfelejtenünk, ahogy van, semmit sem tudunk tovább vinni ebből a hatvan percből. Szombaton be szeretnénk bizonyítani, hogy ez a csapat ennél sokkal többre képes.”

Jason Morgan, SC Csíkszereda: “Tudtuk, hogy az Újpest ellen a legjobb formánkat kell hoznunk, és örülök hogy ezt a jégen is meg tudtuk mutatni. A Ferencváros elleni vereséget követően karaktert mutatott a csapat. Az első perctől az utolsóig jobbnak éreztem a csapatomat, az előnyös és a hátrányos játékunk is remek volt. Ritkán mond ilyet vezetőedző, de mindennel elégedett voltam.”

Erste Liga, Megyeri út, 0 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Molnár, Pálkövi.
Rajna: 84,4% (Duschek)
K
László: 94,3% (Demeter)
Horváth A., Stadel, Perkovich, Sotlar, Bodó
1
Láday, Wishart, Blackwater, Combs, Yellow Horn
Selan, Kiss, Sikorcin, Vincze, Vorobjov
2
Salló, Papp Sz., Becze, Bíró, Taratuhin
Kovács A., Varga, Nemes, Rafaj, Szabad
3
Gecse H., Farkas, Maylan, Tousignant, Fodor
Pokornyi, Godó, Horváth Á.
4
Györfy, Ilyés, Gecse O., Casaneanu, Sándor
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:58 SCC Fodor
0-2 13:58 SCC PP Wishart Blackwater Yellow Horn
1-2 19:04 UTE PP Bodó Stadel Sikorcin
2-2 22:57 UTE Kiss Sotlar Bodó
2-3 24:20 SCC PP Becze Combs Yellow Horn
2-4 30:16 SCC Salló Taratuhin Becze
2-5 40:10 SCC Wishart Combs
2-6 46:32 SCC Maylan Fodor Salló
2-7 52:51 SCC PP Combs Yellow Horn Blackwater
35 Kapura lövések száma 45
6 Kiállításpercek 4

Ellenállhatatlan volt a csíkiak támadójátéka

 

Az UTE–SC Csíkszereda mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum