Két 47 pontos csapat csap össze Debrecenben

   

A Brassó túrája véget ér a DEAC otthonában, aki nyer, legalább harmadik lesz a játéknap után, de akár feljebb is kapaszkodhat.

Utóbbi lehetőség a korábban kezdődő MAC HKB–Gyergyói HK mérkőzés végeredményén múlik, de persze még nem tartunk ott, hogy bármelyik együttesnek más összecsapásokra kellene figyelnie fél szemmel. Egyelőre annyi a lényeg az élmezőny tagjai számára is, hogy minél több pontot szerezzenek, főként egymás ellen. A DEAC–Brassó ilyenformán abszolút rangadónak számít az Erste Ligában, a harmadik és a negyedik küzd majd, úgy, hogy jelen pillanatban mindkettejüknek 47-47 pontja van. Más kérdés, hogy a Corona 21, a DEAC pedig 26 mérkőzésen jutott el idáig. David Musial legénysége az utóbbi időben meg-megbotlik, legutóbbi két találkozóján nem szerzett pontot, kikapott a Titánoktól és a Gyergyótól is, miután előzőleg rangadót nyert az UTE ellen. Nagy gond nyilván nincs, de az önbizalom visszaszerzése érdekében is kellene a győzelem a Brassó felett. A kék-sárgák túrája sem sikerült igazán fényesre, Gligáék 8 magyarországi meccsükből 4-et buktak el és 4-et nyertek meg, viszont felfelé ívelő formában vannak, a Titánokat könnyedén intézték el kétszer egymás után, így még mindig az övék a legjobb meccsenkénti pontátlag a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban. A DEAC minden bizonnyal keményebb dió lesz, de mindkét csapat jelentős játékerőt képvisel, így adottak az alapok egy igazi kétesélyes csatához. A felek eddigi meccseit a Brassó nyerte a szezonban, Debrecenben hosszabbításban, hazai pályán rendes játékidőben.

DEAC–Brassó 1-2

   

Kapusát lehozva egyenlített a Corona egy nagyon feszes meccsen, majd rávezetésekkel elvitte a pluszpontot.

David Musial úgy döntött, légiósai közül ezúttal a védő Filbrandtot pihenteti, így a nemrégiben szerződtetett Pisarik csatár ismét játszhatott. A túloldalon továbbra is Carlo Finucci volt az, akit nem neveztek, Fowlie ellenben megkapta a lehetőséget. A két csapat feszesen és fegyelmezetten védekezett, a kapukban pedig kiváló teljesítményt nyújtott Hetényi Zoltán és Patrik Polc, ebből adódóan egyetlen lövésből sem született gól – a viszonylag kisszámú kiállítások idején sem – egészen az 52. percig. Ekkor a debreceni Kiss Patrik – a maga 4 meccses gólcsendjét megtörve – eredményes tudott lenni Izacky asszisztja nyomán. Mindez azonban nem hozott rendes játékidős győzelmet a hazaiaknak, Dave MacQueen, a brassóiak vezetőedzője ugyanis lehozta a kapusát, és ebből a kiemelkedően pontérzékeny bekk, Cody Carlson kiegyenlített, 1-1, jöhetett a hosszabbítás. Ennek végén hátrányba kerültek 19 másodpercre a kék-sárgák, a DEAC természetesen időt kért, hiába, rávezetésekbe torkollott a csata. Ezek során végül Molnár Zsombor volt pontos a legfontosabb pillanatban, nyert a Corona, a Debrecen vereségszériája 3 meccses, míg az erdélyi gárda 9 összecsapást felölelő túrája során 5-ször hagyhatta el győztesen a jeget.

debbra

fotó: DEAC

Elképesztően frusztráló, ami kint történt a jégen

   

Mestermérleg a DEAC–Brassó mérkőzést követően.

Kecskeméti Áron másodedző DEAC: “Elképesztően frusztráló, ami kint történt a jégen. Úgy gondolom, megdolgoztunk azért, hogy 1-0-val lezárhassuk a meccset, és 3 pontot szerezzünk. Volt ott egy óriási lehetőség, amikor ezt meg is tehettük volna. A félpályás üres kapus lövés, ami két vasat is eltalált, megmutatja a jelenlegi szerencsénket. Fortuna nem igazán állt a mi oldalunkon.”

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó: “Ez nagyon nehéz mérkőzés volt, de egyre javult a játékunk menet közben. A Debrecen nagyon jól használta ki a kis pálya előnyét, nem adtak nekünk helyet, nagy tempót diktáltak, nagyon jól kizártak minket a kapu elől. A harmadik harmadban végül sikerült néhány korongot átjuttatni a kapu előtti forgalmon, rákényszerítettük a kapusukat a nagy védésekre. A hosszabbításban és a büntetőlövések során bármi megtörténhet, most szerencsére mi jöttünk ki ebből győztesen.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Wolf, Wolf, Herczeg, Szabó.
Hetényi: 96,5% (Gönczi)
K
Polc: 97,4% (Tőke)
Kiss R., Sándor F., Izacky, Pesztunov, Pisarík
1
Carlson, McFadden, Tranca, Klempa, Valchar
Kloz, Vokla, Dalecky, Kiss P., Novotny
2
Dame-Malka, Bors, Fowlie, Molnár Zs., Gliga
Berta, Bogesic, Kulesov, Molnár D., Mazzag
3
Wilson, Mihály, Vasile A., Molnár Z., Péter
Hári, Szűcs
4
Gajdó T., Ráduly, Vasile N. R., Gajdó B., Szőcs
Musial David, Kecskeméti Áron
E
MacQueen Dave, Zsók Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 51:38 DEB Kiss R. Izacky Pesztunov
1-1 58:43 BRA Carlson Valchar Tranca
1-2 65:00 BRA GWS Molnár Zs.
38 Kapura lövések száma 57
4 Kiállításpercek 8

Üres kapura félpályás vasat lőtt Dalecky

 

Így lett 2-0 helyett végül büntetőkkel 1-2 a DEAC–Brassó meccs végeredménye, mutatjuk az összefoglalót.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum