Jöhet a szezon 2. Fradi–Szereda csúcsrangadója

   

Két egészen kiváló formában jégkorongozó Erste Liga-topcsapat találkozik kedden este a Tüskecsarnokban.

Az FTC-Telekom ebben a naptári évben még egyszer sem kapott ki, a Csíkszeredai Sportklub anyaországi túrájának eddigi szakaszában 6 meccsből 6-ot nyert meg. Ezzel el is mondtunk mindent arról, hogy mekkora gigászok mérik össze az erejüket ezen a meccsen – amely természetesen élőben lesz követhető a ligatévén –, és azt is világossá tettük, hogy valamelyikük sorozata megszakad.

Ami a Szeredát illeti, a Gyergyói HK elleni 4 meccses projekt nem egészen tökéletes produkciója után Magyarországra érkezve repülőrajtot vett a gárda, és a lendület azóta is kitart. Beczék sorra elvertek mindenkit, aki szembejött, és mindeközben csupán 1 pontot hagytak ott Újbudán. Különösen az első sor volt elemében, nem véletlen, hogy Colton Yellow Horn lett a hét játékosa az Erste Ligában, 4 meccsen 14 pontot szerezni nem akármilyen mutatvány. A támadó és társai – Combs, Blackwater, Taratuhin és mások – játéknapról játéknapra bizonyítják, messze van még a leszállóágtól a pályafutásuk. A neheze ugyanakkor még csak most jön – mármint a túrát tekintve –, az elképesztő terhelés végéhez közeledve kapja a Sportklub a legkeményebb ellenfeleket, a Fradi mellett az UTE-t és a DEAC-ot is. A keret azonban mély, a légiósok rotálhatók, így alighanem joggal bízhat abban Jason Morgan vezetőedző – a népes és lelkes szurkolótáborral karöltve –, hogy nem lesz probléma.

Más kérdés, hogy az FTC-Telekom ugyancsak szenzációs formába lendült. A koronavírus-járvány által – a csíkiakhoz hasonló módon – alaposan igénybe vett együttes az elmúlt két és fél hétben már olyan hokit mutatott, amilyet az előző két szezonban megszokhattunk tőle. Mi sem illusztrálja ezt élénkebben, mint a DAB-nak és a Brassónak lőtt 8-8 gól. A zöldek összességében 5-ös győzelmi szériánál tartanak, és pontosan tudják, hogy ha ezt 6-osra tudják bővíteni, akkor annak a végső alapszakasz-helyezések szempontjából is kulcsszerepe lehet. Azzal együtt is, hogy a felek még két alkalommal találkoznak Csíkszeredában a későbbiekben. Eddig ugyanis csak egyszer játszottak, szeptember 30-án büntetőkkel nyertek Fodor Szabolcs fiai 7-6-ra.

FTC-Telekom–SC Csíkszereda 7-3

   

A zöldek sorozatban hatodik győzelmüknek örülhettek, amivel megszakították a Sportklub 6 meccs óta tartó magyarországi diadalmenetét.

Mindkét vezetőedző 1-1 hátvédet cserélt ki az előző mérkőzésükhöz képest: az FTC-Telekomnál háromhetes pihenőt követően visszatért Tóth Gergely, így Bán Károly kimaradt, míg a Sportklubnál Loginov helyett Wishart kapott lehetőséget a légiós bekkek közül. A csapatok jó iramú játékkal indították a rangadót. Az FTC-Telekom a 8. percben megszerezte a vezetést, amikor Hodgman lövésébe Nagy Gergő beleért, Szamankov tehetetlen volt. A találkozó első kisbüntetését Fodor kapta a nyitó harmad felénél, a zöld-fehérek éltek az előnnyel: Ellerby kék vonalas lövését nem tudta botossal védeni a fehérorosz kapus. A Sportklubot megfogták a bekapott találatok, kevesebb mint két perc múlva Tóth Adrián kapu mögüli passzát Németh lőtte be. Jason Morgan háromgólos hátrányban időt kért és kapust cserélt, László Arnold érkezett a vasak közé. A megbeszélést követően magukra találtak a csíkszeredaiak, 3 perccel a játékrész vége előtt Láday lövése becsúszott Arany mamutjai között.

A második húsz perc áthúzódó Szereda-emberfórral indult, amivel nemhogy nem éltek a vendégek, egyenesen hátrányos gólt kaptak, Kärmeniemi talált be a bedobópontról. A 25. percben László védett hatalmasat egy csíki védelmi hiba után, majd másodpercekkel később Bíró követett el 2+2 percet érő szabálytalanságot Hodgmannel szemben, a kanadai csatár az öltözőbe vonult. Az FTC-Telekom kihagyta a dupla fórt, a hazaiak nem játszottak annyira élesen, mint korábban, több merész cselt is meghúztak. A következő emberelőnyre pontosabbá váltak a zöld-fehérek, kijátszott akció végén Kóger lőtte be közelről az 5. Fradi-gólt. A Sportklub becsülettel küzdött, hiába: a 36. percben Hodgman lepte meg fonákkal Lászlót, sikerrel. A harmad végén Sarcia és Tousignant mérte össze az erejét, 5-5 percig pihenhettek az ikszes bunyó után.

A harmadik felvonás 5. percében Hajós meglőtte a 7. FTC-találatot, amelynél Arany gólpasszt jegyzett. A Sportklub a harmadik emberelőnyét kihasználta, a lendületből érkező Taratuhin 7-2-re módosította az állást, László Arnold védésének köszönhetően asszisztos lett. Az 52. percben Wishart maradt üresen Arany kapuja előtt, a csíki hátvéd góllal büntette ezt. A mérkőzés egy kimaradt Sportklub-fórral ért véget.

Az FTC-Telekom 7-3-ra nyert, csütörtökön az Opten Vasas HC-t fogadja. A Sportklub szintén két nap múlva játszik, az UTE otthonában folytatja a túráját.

ftcscc-20210119SMIC4545

fotó: FTC-Telekom

A játék minden elemében nagyokat hibáztunk

   

Az FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub Erste Liga-rangadóról Hozó Levente másodedző és Fodor Szabolcs vezetőedző nyilatkozott.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Kis-király, Muzsik.
Arany: 90,9% (Nagy K.)
K
Szamankov: 76,9% (László: 81,8%)
Ellerby, Hegyi, Nagy G., Hodgman, Kóger
1
Láday, Wishart, Blackwater, Combs, Yellow Horn
Versteeg, Boros, Németh, Tóth A., Kulmala
2
Salló, Papp, Becze, Tousignant, Taratuhin
Karmeniemi, Sarcia, Hajós, Somogyi, Sági
3
Gecse H., Farkas T., Casaneanu, Bíró, Fodor
Roczanov, Tóth Gergely, Tóth Richárd, Farkas L. S., Tóth Gergő
4
Györfy, Ilyés, Gecse O., Rokaly, Sándor
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:02 FTC Nagy G. Hodgman
2-0 12:16 FTC PP Ellerby Hajós Németh
3-0 13:51 FTC Németh Tóth A. Sarcia
3-1 16:45 SCC Láday Yellow Horn Blackwater
4-1 20:38 FTC SH Karmeniemi Kulmala Hajós
5-1 32:26 FTC PP Kóger Nagy G. Kulmala
6-1 35:16 FTC Hodgman Kóger Ellerby
7-1 44:20 FTC Hajós Somogyi Arany
7-2 46:13 SCC PP Taratuhin Becze Bíró
7-3 51:20 SCC Wishart Combs Blackwater
35 Kapura lövések száma 33
11 Kiállításpercek 13

Hodgman mindenkit körbekorcsolyázott és belőtte

   

Az FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub rangadó gólösszefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum