A Brassó utolérheti Győrben a DEAC-ot

   

Elsőre sikerült legyőzniük a Titánokat a kék-sárgáknak, de másodjára fegyelmezettebb hokira lesz szükségük ehhez.

A speciális egységek játéka döntött a vendégek javára hétfőn, mondta Kasper Vuorinen, a Fehérvár-farm vezetőedzője, és fején találta a szöget. A brassóiak rendkívül fegyelmezetlen jégkorongot mutattak a győri dupla meccs első fejezete során, hiszen összesen 10 kétperces büntetést kaptak. Ehhez képest nemhogy megúszták mindezt 1 bekapott góllal, Tranca Dániel hátrányban jegyzett győztes találatot a második harmadban, míg Valchar öt a négy ellen is eredményes bírt lenni a harmadikban, éezárva a történet érdemi részét. Ide tartozik az is, hogy hiába játszhattak fórban a Titánok – esetenként kettősben is –, megesett, hogy erre saját maguk kiállíttatásával reagáltak. Mindennek nem lehetett más következménye, csak egy hektikus összecsapás, amelyből a rutinosabb együttes jött ki jól. Ezzel véget is ért a Titánok rövidke – 2 meccses – győzelmi sorozata. Persze a Coronának is nagyon kellettek a pontok, mint azt előzetesünkben említettük, nem úgy alakult eddig a magyarországi túra, ahogy Dave MacQueen és segítői eltervezték, a siker ellenére is ötven százalék alatt tartanak, 4 vereség áll szemben 3 győzelemmel, akkor egyenlítik ki a mérleget, ha kedden este másodjára is nyernek. Amennyiben ez rendes játékidőben történne, utol is érhetnék a tabella 3. helyén álló DEAC-ot – amelynek otthonában csütörtökön még egy utolsó rangadó vár rájuk a nagy rohanás záróakkordjaként –, ellenkező esetben inkább hátra kell figyelniük, hiszen az UTE és a Szereda egyre jobb formába lendül.

Titánok–Brassó 2-5

   

Másodjára is háromgólos győzelmet aratott Győrben a Corona, ez a különbség ezúttal már az első harmadban kialakult.

A hazaiak Gyenes Dáviddal kezdtek, és ismét ott volt a csatárok közt Kovács Alex, a vendégeknél Tőke Zoltán védett, az első sorban pedig Tranca Dániel ment Valcharral és Klempával, Gliga partnerei a második trióban Fowlie és Molnár Zsombor voltak, Finucci nem játszhatott. Rosszul kezdődött a meccs a Titánok számára, Almási Márkot az 1. percben kiállították, az egyre jobb formába lendülő Boriszenko a 2.-ban kihasználta a fórt, 0-1. Erre még volt válasza Dobmayernek, 1-1 a 9. percben, ám a játékrész második felében hengerelt a Brassó, előbb Boriszenko duplázott, majd Tranca belőtte a harmadikat, Molnár Zsombor a negyediket, 1-4-nél jött az első szünet. A folytatásban már kevésbé volt intenzív a hoki – avagy emelkedett a védőmunka színvonala –, a második felvonásban Dame-Malka gyakorlatilag bebiztosította a Corona győzelmét, majd a harmadikban Almási még szerzett egy szépítő gólt, beállítva a 2-5-ös végeredményt. A Brassó az újabb győri sikerével pontszámban beérte a DEAC-ot, és készülhet túrája utolsó mérkőzésére, amelyre éppen Debrecenben kerül sor csütörtökön.

titbra

fotó: Titánok

Mindenki láthatta, voltak jó periódusaink

   

A keddi Titánok–Brassó mérkőzésről Kasper Vuorinen és Dave MacQueen vezetőedzők nyilatkoztak.

Erste Liga, Győr, 0 néző. Játékvezetők: Berger, Berger, Dorner, Fényi.
Gyenes: 83,9% (Szeles)
K
Tőke: 92,3% (Polc)
Erdély, Reiter, Császár, Dézsi, Madácsi
1
Carlson, Boriszenko, Tranca, Klempa, Valchar
Kóger, McNulty, Luusuaniemi, Tiainen, Jakimcsuk
2
Dame-Malka, Wilson, Fowlie, Molnár Zs., Gliga
Dobmayer, Vas, Almási, Balogh, Kovács
3
McFadden, Bors, Vasile A., Molnár Z., Péter B.
Nagy, Vincze, Németh, Rétfalvi
4
Gajdó T., Vasile N. R., Gajdó B., Szőcs
Vuorinen Kasper, Arany Máté Dániel
E
MacQueen Dave, Zsók Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:18 BRA PP Boriszenko Tranca Carlson
1-1 08:32 FHA Dobmayer Balogh Vincze
1-2 09:47 BRA Boriszenko Vasile A. McFadden
1-3 15:12 BRA Tranca
1-4 18:18 BRA Molnár Zs. Fowlie Gliga
1-5 38:37 BRA Dame-Malka Molnár Z.
2-5 51:09 FHA Almási Kovács
26 Kapura lövések száma 31
6 Kiállításpercek 6

A kapuban csücsült egy brassói Boriszenko góljánál

 

A második Titánok–Corona mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum