Egyre jobban kellenek a pontok a Vasasnak

   

A MAC HKB-nak is igen fontos lenne ismét meccset nyernie, hiszen a múlt heti rangadókon csak 4 pontot szerzett.

Izgalmasnak érkező Erste Liga-mérkőzést rendeznek a Tüskecsarnokban. Az újbudaiak vendége az Opten Vasas HC lesz, amely hiába produkált szinte kizárólag szoros mérkőzéseket ebben a naptári évben, eddig egyet sem sikerült megnyernie közülük. Ladányi Balázs tanítványai legutóbb a favorit Brassó ellen is vezettek két harmad után 2-0-ra, ám az utolsó játékrészt 5-0-ra behúzták a vendégek, így elvitték mind a 3 pontot. Hajszálra ugyanez egyszer már lejátszódott az UTE ellen január 3-0-án, negyven perc után 2-0 volt az állás akkor is, majd a lefújáskor 2-5. A vezetőedző szóvá is tette, hogy a hokisai tudat alatt az eredmény tartásában kezdenek ilyenkor gondolkodni, nem a saját játékukat játsszák tovább, ez okozza a fordulatot. Mindez ahhoz vezetett, hogy a piros-kékeket megelőzték a feltámadó Titánok a 8. helyért zajló csatában, innentől a hátrány ledolgozása van napirenden számukra. Ehhez egyértelműen bravúrokra lenne szükség, amelyek végrehajtását akár a Tüskecsarnokban is elkezdhetnék Bödökék. Amihez persze Kangyal Balázs csapatának is lesz egy-két szava. A MAC HKB az előző játékhéten 4 rangadót abszolvált, mivel dupláznia kellett a Brassó és a Csíkszereda ellen. A nagy rohanásnak 4 pont lett az eredménye, a Coronát másodjára sikerült elkapni rendes játékidőben, míg a Sportklub előbb hosszabbításos, majd sima diadalokat aratott. Az Újbuda így is őrzi a 3. helyet a tabellán, de hogy ez így is maradjon, ahhoz újabb sikerek kellenek, mert hiába botladozik a DEAC és a Brassó, az UTE és a Szereda nagyon komoly tempóban jön fölfelé. A MAC HKB és a Vasas eddigi 3 meccsén egyaránt 3 pontos “rozsomák”-győzelmek születtek, a Ladányi-csapatnak tehát ebben a párban ez az utolsó lehetősége a pontszerzésre az alapszakaszban.

MAC HKB Újbuda–Opten Vasas HC 6-2

   

Két harmad után a rossz kezdés ellenére közel voltak vendéglátójukhoz a piros-kékek, ám az utolsó játékrész simának bizonyult.

A MAC HKB szokásos összetételében lépett jégre, a vendégeknél viszont a DVTK-s Kiss Bence kezdett, a mezőnyben pedig ott volt Révész és Mattyasovszky mellett a frissiben szerződtetett Odnoga Mátyás is. A “rozsomákok” a 2. percben már vezettek Nagy Krisztián góljával, majd hiába került fórba a Vasas, négy az öt ellen Majoross talált, 2-0 a 6. percben. A folytatásban kiegyenlítettebb hoki zajlott, Schmálnak a szünethez közeledve sikerült is szépítenie, ám az utolsó másodpercben Kreisz visszaállította a közte kettőt. A közbülső menetben sokat tettek a káposztásmegyeriek az újabb gólért, amely rikán látható módon született meg, Vesutkin középre szánt korongja egy védő korcsolyáján felpattanva vágódott a rövidbe, 3-2. Hiába bizakodtak ezek után egyenlítésben Ladányi Balázs tanítványai, három gyors gólt kaptak egymás után, Kreisz a 41., Orban a 47., Terbócs a 49. percben volt eredményes, utóbbi ráadásul megint emberhátrányban, a 6-2-vel lényegében el is dőlt minden. A MAC HKB a sikerével a DEAC-ot megelőzve feljött az Erste Liga-tabella második helyére, míg a sorozatban 7. vereségét elszenvedő Opten Vasas HC maradt a 9. pozícióban.

Fotó: Mudra László - MAC

fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda

Elintéztük saját magunk sorsát

 

A MAC HKB Újbuda–Opten Vasas HC mérkőzés után Kangyal Balázs és Ladányi Balázs vezetőedzők nyilatkoztak.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Horváth, Szabó.
Bálizs: 94,3% (Farkas R.)
K
Kiss: 85,0% (Sági)
Pozsgai, Dóczi, Schlekmann, Nagy K., Kozma
1
Léránt, Seregély, Vesutkin, Czakó, Bödök
Macaulay, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
2
Tornyai G., Kmec, Béres, Nagy M., Szalma
Csollák, Garát, Kedves, Ádám, Majoross
3
Kováts, Ozols, Schmál, Szlama, Révész
Tornyai M., Lőczi, Ritter, Molnár
4
Farkas B., Odnoga, Csiki, Németh, Mattyasovszky
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:19 MAC Nagy K. Kozma
2-0 05:49 MAC SH Majoross Pozsgai
2-1 19:13 VAS Schmál Révész
3-1 19:59 MAC Kreisz Terbócs Orban
3-2 39:32 VAS PP Vesutkin Révész
4-2 40:47 MAC Kreisz Orban Terbócs
5-2 46:23 MAC Orban Terbócs Pozsgai
6-2 48:28 MAC SH Terbócs
40 Kapura lövések száma 35
16 Kiállításpercek 4

Terbócs elvette a korongot és belőtte a kapuba

 

Két emberhátrányos gólt is lőtt a MAC HKB az Opten Vasas HC-nak, mutatjuk az összefoglalót.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 21., vasárnap
ICEHL 16:00 RBSAVS 4-1VÉGE
EL 17:30 BRAFTC 2-5VÉGE
EXL 17:30 MISNIT 2-4VÉGE
    • DIGI SPORT 3
EL 18:30 DEBMAC 4-2VÉGE
február 22., hétfő
EL 18:00 UTEVAS 7-3VÉGE
február 23., kedd
EL 17:30 BRAGYE 7-3VÉGE
ICEHL 20:15 HCBAVS 4-3VÉGE
február 24., szerda
EL 17:30 BRAGYE 4-3 HVÉGE
EL 18:30 TITVAS 2-5VÉGE
február 25., csütörtök
EL 17:00 MACUTE 2-3 HVÉGE
    • M4 SPORT
február 26., péntek
EL 17:30 GYEBRA INFO
EXL 18:30 SBAMIS INFO
EL 18:40 VASTIT INFO
ICEHL 19:15 AVSHCB 
    • DIGI SPORT 2
február 27., szombat
NHL 21:00 NSHCBJ 
    • Arena4
február 28., vasárnap
ICEHL 16:00 VICAVS 
EXL 17:30 MISBBY 
    • DIGI SPORT 3
március 2., kedd
EXL 17:30 DUMMIS 
Partnerünk
Archívum