Kudarcok után rangadózik a DEAC és a Gyergyó

   

A debreceniek egy, vendégeik két vesztes csata után érkeznek a vasárnap esti mérkőzésbe.

A DEAC-ban és a Gyergyóban közös: a héten mind a ketten kikaptak a Titánoktól. David Musial együttesének pénteki hazai pályás veresége számít nagyobb meglepetésnek, Kiss Patrikéknak ezen a napon semmi sem sikerült, és bár 0-2-ről egy Dalecky-bombával szépítettek, a végeredmény 1-3 lett. Ezzel a Debrecen a Vasas elleni őszi kudarc után egy másik “kiscsapattól” is ki tudott kapni hazai környezetben, ám így is őrzi második helyét az Erste Liga-tabellán. Az, hogy a GYHK is elbukott Győrben, már nem minősül szenzációnak, a székelyek az aktuális alapszakaszban 3-ból 3-szor kapituláltak a Titánokkal szemben, ráadásul mindannyiszor hosszabbításban. Szilassy Zoltán gárdája ezt követően Újpesten lépett jégre, ahol hiába játszott sokkal jobban, a lila-fehérek koncentráltabb hokija bizonyult eredményesnek néhány kiemelkedő egyéni teljesítménynek is köszönhetően. A Gyergyó aktuális túrája során 4 mérkőzésből eddig csak 1-et bírt megnyerni – a Vasas ellenit –, így égető szüksége van a pontokra, akkor is, ha 7. helye bebetonozódni látszik. Az előtte lévők messzire szaladtak tőle, a mögötte tartózkodók alaposan le vannak maradva, de egyrészt messze még az alapszakasz vége, másrészt az sem mindegy, hogy a playoffra sikerül-e ténylegesen összerakni a csapat játékát. Eddig ebben a párban kizárólag hazai győzelmek születtek, az október 2-ai nyitányon 4-1-re nyert a DEAC, a december 10-ei visszavágón 4-2-vel húzta be a 3 pontot a GYHK.

DEAC–Gyergyói HK 0-1

   

A gyergyószentmiklósiak egy utolsó percben szerzett találattal győztek egy egygólos mérkőzésen.

A DEAC-nál visszatért Novotny, ellenben hiányzott a nemrég igazolt Pisarík. A Gyergyói HK nem nevezte Cooke kapust, helyette Podlipnik játszott a légiósok közül, valamint Nagy Csaba helyett Kozma léphetett jégre. Az első két harmad debreceni fölényt és kiváló kapusteljestíményeket hozott: Hetényi 18, Ruczuj 33 védéssel állt 40 perc után. A GYHK játéka folyamatosan javult meccs közben, a harmadik játékrész elején már a vendégek támadtak többet. Úgy tűnt, a rendes játékidő 4-4 kihagyott emberelőnnyel és gól nélkül ér véget, ám 55 másodperccel a vége előtt Szigeti betalált a debreceni kapuba. A végjátékban Ruczuj egy hatalmas bravúrral segítette rendes játékidős sikerhez a gyergyószentmiklósiakat.

A Gyergyói HK 1-0-ra nyert, kedden Dunaújvárosban játszik. A DEAC legközelebb csütörtökön lép jégre, a Brassót látja vendégül.

debgye-deac-gyhk-hetenyi-koskiranta-20210116_DEAC-Gyergyó-15

fotó: DEAC

A 3. harmadban kezdtünk életjeleket produkálni

   

Így látták a vezetőedzők a DEAC–Gyergyói HK mérkőzést.

David Musial, DEAC: “Úgy gondolom, nem játszottunk rossz mérkőzést, sok helyzetünk volt, de nem tudtuk értékesíteni azokat, és lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni. Az utolsó harmadban próbálkoztunk, de nem tudtuk kihasználni az emberelőnyöket, és még egyszer hangsúlyozom, az a csapat, amely nem lő gólt, nem érdemeli meg a győzelmet.”

Szilassy Zoltán, GYHK: “Régi közhely, hogy minden meccs nagyon fontos, és mindig a soron következő a legfontosabb. Valóban igen ritka az ilyen 1-0-s meccs, és boldog vagyok, hogy most mi szereztük meg a 3 pontot jelentő gólt. Érdekes ez a hoki, mert úgy gondolom, Újpesten győzelmet érően jégkorongoztunk, most pedig két harmadig az történt a jégen, amit a Debrecen szeretett volna. A kapusunk, a védekezésünk és az önfeláldozásunk tartott minket életben. Igazából a harmadik harmadban kezdtünk életjeleket produkálni, akkor kezdtek megjönni a helyzeteink, amelyek közül egyet gólra tudtunk váltani. Még egyszer ki kell emelnem, a kapusunk teljesítménye egészen ihletett volt. Ez a csapatjáték, amikor nem megy úgy a mezőnyben, van mögötted egy kapus.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Vincze, Vincze.
Hetényi: 96,8% (Gönczi)
K
Ruczuj: 100% (Szakács)
Kloz, Vokla, Dalecky, Kiss P., Novotny
1
Ferencz Csibi, Troncinsky, Ouellette-St. Amant, Koskiranta, Szigeti
Kiss R., Filbrandt, Kulesov, Izacky, Pesztunov
2
Fejes, Podlipnik, Silló, Basaraba, Pance
Berta, Sándor F., Kozma F., Molnár, Szűcs
3
Raszulov, Imre, Bíró, Péter, Csergő
Bogesic, Hári, Mihalik, Mazzag
4
Barabás, Elekes Darabont, Szabó, Sára, Kozma Zs.
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 59:05 GYE Szigeti Ouellette-St. Amant Troncinsky
44 Kapura lövések száma 31
8 Kiállításpercek 8

Az utolsó percben döntötte el a meccset Szigeti

 

A DEAC–Gyergyói HK mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum