Bravúrra készül a Vasas a Brassó ellen is

   

A piros-kékek 6 meccses ponttalan szériában vannak, de a Corona sem lehet büszke túrájának eddigi eredményeire.

Megtorpant az Opten Vasas HC azt követően, hogy december 30-án óriási meccsen legyőzte a megosztott címvédő FTC-Telekomot. Az új naptári évben még nem nyert Ladányi Balázs együttese, annak ellenére sem, hogy – az Erste Liga-tabella alsóbb régióihoz tartozó riválisokkal ellentétben – egyetlen egy olyan találkozója sem volt, amelyen megalázó helyzetbe került volna. A Vasas legnagyobb különbségű veresége 4 gólos volt, és az olyan favoritokkal szemben is tisztességesen helytállt, mint a MAC HKB vagy a Csíkszeredai Sportklub. Pontot azonban nem sikerült szereznie, és csütörtökön ismét az említettekhez hasonló kvalitású vendég érkezik Káposztásmegyerre. Amely azonban nincs jó formában. Ebből kifolyólag a nap egyik kérdése, hogy a túra eddigi felemás eredményei felvillanyozzák-e a kék-sárgákat, vagy ellenkezőleg, frusztrálttá teszik őket. A Corona 4 itteni meccsen van túl a 9-ből, és csak 1-et nyert meg. A DAB-tól és az UTE-tól hosszabbításban kaptak ki Valcharék, utána legyűrték a MAC HKB-t, ám végül visszavágtak nekik az újbudaiak, ez utóbbi ebben az idényben az első rendes játékidős kudarcuk. Az igazsághoz tartozik, hogy még így is övék a legjobb meccsenkénti pontátlag a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban, de a korábbi fölényük a múlté, a Csíkszereda nagyon-nagyon közel került hozzájuk, a mezőny harmadik harmadához tartozó ellenfelekkel szembeni vereségek – mint amilyen az újvárosi is volt – immár nem megengedhetők. A győzelmekhez azonban bizonyosan dinamikusabb hokira lesz szükségük annál, amit legutóbb a Tüskecsarnokban mutattak. Még egy érdekesség: kíváncsian várjuk, hogy a 4 játékosát kikölcsönző, ám 3 másikat cserébe megkapó Vasas hokiján milyen nyomot hagynak ezek az átmeneti személyi változások. A felek eddigi két meccsét egyaránt 4 gólos különbséggel húzta be a Brassó.

Opten Vasas HC–Corona Brassó 2-5

   

Hiába vezettek az 50. percig a piros-kékek, Dave MacQueen együttese az utolsó harmadot megnyomva elvitte a 3 pontot.

A Vasas kapujába Sági Mátét állította Ladányi Balázs vezetőedző, a Miskolcról érkezett Kiss Bence csereként öltözött, Révész Marcell és Mattyasovszky Gergely pedig a harmadik sorba került Szlama Dániellel. Visszatért emellett Nagy Márk is, aki november végén játszott utoljára bajnokit. A Brassó összetételét tekintve az volt az új hír, hogy felbukkant végre a nemrégiben visszaszerződött tavalyi házi pontkirály, Cody Fowlie, méghozzá Molnár Zsombor és Tranca Dániel mellett. Az első harmad némiképp váratlan hokit hozott. Az még hagyján, hogy a hazaiak megszerezték a vezetést Kalvis Ozols révén a 16. percben, de lényegében domináltak is, 15-5-re hozták a kapura lövéseket. A második harmadra sem mondhattuk, hogy nyilvánvaló fölényt harcoltak ki az előzetesen favoritnak vélt kék-sárgák, egyenlő erők küzdöttek ekkor, noha már a 23. percben 2-0-ra módosította az állást az említett Nagy Márk. Az utolsó felvonásban kezdtek komolyabb életjeleket mutatni a brassóiak, Dame-Malka emberelőnyben szépített, 2-1 a 45. percben. A vendégek nem álltak meg itt, a játékrész felénél már 2-2-t mutatott az eredményjelző, ahova ekkor Cody Carlson nevét írták ki. Innen aztán átbillentek a dolgok, az 53. percben ismét Carlson – fórban –, majd az 54.-ben Klempa talált be, máris 2-4-nél tartottak a felek. A végjátékban a Vasas természetesen a kapuslehozatallal is megpróbálkozott, sikertelenül, Valchar állította be a 2-5-ös végeredményt.

vasbra

fotó: Opten Vasas HC

A hátsó agyféltekében a játékosok átváltottak

   

Az Opten Vasas HC–Corona Brassó mérkőzés után így nyilatkoztak a vezetőedzők.

Ladányi Balázs, Opten Vasas HC: “Két harmadon keresztül azt csináltuk, amit szerettünk volna. Be tudtuk tartani a taktikai utasításokat, elég keményen tudtunk játszani. Másodszor fordult elő néhány héten belül, hogy a harmadik harmadban leromboltuk azt, amit addig felépítettünk. Megvoltak a helyzeteink, hogy a rendes játékidőben megnyerjük a meccset, de még hosszabbításra sem tudtuk menteni. Valami elszakadt 40 perc után, meg kell keresni az okát, hogy mi. Az biztos, hogy valahol a hátsó agyféltekében a játékosok átváltottak, és azt kezdték el nézni, hogyan tarthatjuk meg az előnyünket, nem arra figyeltek, hogy a saját játékunkat folytassuk. Innentől kezdve beszorultunk a harmadunkba, megkaptuk az emberhátrányokat, amikből egyet sem tudtunk kivédekezni, és az emberelőnyöket, amikből egyet sem tudtunk belőni. Így gratulálok a Brassónak, a harmadik harmad miatt nem érdemeltünk pontot.”

Dave MacQueen, Brassó: “Van olyan, amikor a tudás nem elég, amikor a kemény munka legyőzi azt. A Vasas az első két harmadban jobban akarta a sikert, ez egy olyan fiatal csapat, amelyik nagyon jól korcsolyázik, nem szabad neki teret és időt adni. Az elején ezt megadtuk nekik, éltek vele, eleve nehéz ellenük játszani. A harmadik harmadban eldöntöttük, hogy elkezdünk keményen dolgozni, az első emberelőnyös gól nyilván adott egy nagy lökést is nekünk. Egy ilyen fiatal csapat megérzi, ha veszélyben az előnye, nyomást is gyakoroltunk rájuk, ezért tudtuk megroppantani őket abban a periódusban, és így megnyerni a mérkőzést.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 0 néző. Játékvezetők: Rencz, Rencz, Schumacher-kovács, Vincze.
Sági: 86,7% (Kiss)
K
Polc: 94,4% (Tőke)
Léránt, Seregély, Vesutkin, Czakó, Bödök
1
Carlson, McFadden, Gliga, Klempa, Valchar
Kováts, Ozols, Béres, Nagy, Szalma
2
Dame-Malka, Wilson, Fowlie, Molnár Zs., Tranca
Kmec, Tornyai, Mattyasovszky, Szlama, Révész
3
Boriszenko, Bors, Mihály, Molnár Z., Péter
Pápa, Surányi, Csiki, Németh, Szabó
4
Gajdó T., Vasile A., Vasile N. R., Gajdó B., Szőcs
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
MacQueen Dave, Zsók Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:29 VAS Ozols Czakó Bödök
2-0 22:07 VAS Nagy Csiki Léránt
2-1 45:05 BRA PP Dame-Malka Boriszenko
2-2 49:32 BRA Carlson Gliga McFadden
2-3 52:20 BRA PP Carlson McFadden Tranca
2-4 53:30 BRA Klempa Valchar Tranca
2-5 58:17 BRA EN Valchar
36 Kapura lövések száma 31
18 Kiállításpercek 10

Kék vonalas bombákkal jöttek vissza a meccsbe

 

Az Opten Vasas HC–Corona Brassó mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum