Szilassy Zoltán ismét visszatér Újpestre

   

Az UTE és a GYHK eddig 1-1-re áll az aktuális Erste Liga-szezonban, a székelyek mindkét alkalommal pontot szereztek.

Csütörtök este játsszák az alapszakasz harmadik Újpest–Gyergyó rangadóját, amely hagyományosan nagy csatát hoz azóta, hogy a székelyek ismét csatlakoztak a magyar bázisú nemzetközi bajnokságg mezőnyéhez. Így volt ez akkor is, amikor Szilassy Zoltán a Megyeri útiakat irányította, és így van most is, hogy már a gyergyóiak padján áll. Idén két rendkívül szoros csatát hoztak össze eddig a felek, Újpesten büntetőkkel nyertek a hazaiak még októberben, majd a GYHK egy 3-2-es rendes játékidős sikerrel vágott vissza november végén. A mai meccsbe mind a két együttes vereséggel érkezik, ám az utóbbi hetekben mutatott hokijuk között mégis nagy a különbség. Az UTE 8 meccses győztes széria után bukott el rávezetésekkel az éllovas DEAC otthonában, míg a GYHK ugyanígy kapott ki, csakhogy nem egy klassziscsapattól, hanem a rendkívül rossz formába sodródott Titánoktól. Hab a tortán, hogy a botladozó Fehérvár-farm immár harmadszor győzte le az évadban a székelyeket. A Gyergyó azóta is rapszodikusan teljesít, hogy edzőváltást hajtottak végre az első őszi kudarcok után. A légiósok továbbra is adósak az igazán jó teljesítménnyel, Jordon Cooke kapus az egyetlen, akiben igazán bízhatnak. Persze ha kijön a lépés, akkor bárkit meg tudnak verni – például a Sportklubot vagy éppen az UTE-t –, de így is csak a pontok 47 százalékát gyűjtötték be eddig, ami nem érhet többet a 7. helynél. Az Újpest ezzel szemben a közvetlen élmezőny tagja, és ha képes újrakezdeni kiváló sorozatát, akkor még nagyon magasra is eljuthat. Ehhez persze a Gyergyó ellen mindenképpen nyernie kell.

UTE–Gyergyói HK 4-1

   

Az újpestiek a 43 védést bemutató Rajna Miklós vezetésével legyőzték a gyergyószentmiklósiakat.

Az UTE legutóbb csak 16 mezőnyjátékossal tudott kiállni, azokhoz a jégkorongozókhoz most Horváth András és a debütáló Sotlar csatlakozott. A GYHK kapujába visszatért Cooke, ami miatt a légiósok közül most Bobcek nem kapott lehetőséget. A nyitó harmad közepén a hazaiak megszerezték a vezetést, miután Bodó megindult a saját harmadából és éles szögből fonákkal betalált Cooke-nak. A 18. percben Vorobjov is villant: akárcsak Bodó, az orosz csatár is a saját kék vonalától indult és robogott gólig. Az első szünetre 2-1-es állással vonultak a felek, ugyanis Pance kihasználta a meccs első emberelőnyét. A második felvonás is kiegyenlített játékot hozott, ám ebben a húsz percben Rajna és Cooke is hibátlanul védett. A záró felvonásra agilisen érkezett ki a GYHK, Szilassy Zoltán csapata hajtott az egyenlítésért. A sportszerű találkozó második emberelőnyét kihagyták a gyergyóiak, aztán a harmad közepén eljött az első újpesti fór. A lila-fehérek nem éltek az 5 a 4 elleni lehetőséggel, ellenben a kiegészülés után 6 másodperccel Rafaj pontosan lőtte el Cooke botos kesztyűje mellett a korongot. Szilassy 3 és fél perccel a vége előtt időt kért, később lehozta a kapusát is, hiába: Vincze egy üres kapus góllal beállította a végeredményt.

Az UTE 4-1-re nyert, pontszámban beérte a 3. helyezett MAC HKB Újbudát, legközelebb egy hét múlva, a Sportklub ellen játszik. A Gyergyói HK a szezon során először maradt pont nélkül a lila-fehérekkel szemben, vasárnap Debrecenben folytatja túráját.

utegye_MI_0870

fotó: Jani Martin/UTE

A góljaink szépek voltak, megdolgoztunk értük

   

Így látták a vezetőedzők az UTE–Gyergyói HK mérkőzést.

Virág Csaba, UTE: “Az egy dolog, hogy nem játszottunk jól, mert ez gyakran előfordul, de nem voltunk fegyelmezettek sem. Sok korongot eladtunk, rengeteg létszámfölényes támadása volt a Gyergyónak, sokszor a kapusunkon, Rajna Miklóson múlott, hogy nem kaptunk gólt. Mondanám, hogy semmivel nem vagyok elégedett, de a góljaink szépek voltak, megdolgoztunk értük. A gyergyói időkérés után az utolsó három és fél percben az történt a jégen, amit megbeszéltünk, de ennél sokkal több ideig kell jól játszani. Vannak hiányzóink, van új emberünk, akinek meg kell találnunk a helyét. Dolgozunk tovább, hogy minél hamarabb meglegyenek az ideális kombinációk, mert közeleg a rájátszás, és szeretnénk minél jobb helyzetbe kerülni.”

Szilassy Zoltán, Gyergyói HK: “Az első harmadra élesebben jött ki az ellenfél, 2-0-ra el is mentek, de aztán jókor lőttük az előnyös gólt. Onnantól kezdve sebességben és a helyzetek alapján is domináltunk, de az Újpestben jóval potensebb játékosok szerepeltek. A második és a harmadik harmadban elégedett voltam, egy ilyen bajnokesélyes keret ellen azt hiszem, ez jó jel, de ha nem lövünk gólt, akkor semmit sem ér. Meg kell találnunk az utat a hálóba.”

Erste Liga, Megyeri út, 0 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Szabó, Vincze.
Rajna: 97,7% (Duschek)
K
Cooke: 92,3% (Ruczuj)
Horváth A., Stadel, Nemes, Sotlar, Bodó
1
Ferencz Csibi, Troncinsky, Ouellette-St. Amant, Koskiranta, Szigeti
Selan, Kiss, Sikorcin, Vincze, Szabad
2
Fejes, Imre, Silló, Basaraba, Pance
Kovács A., Varga, Vorobjov, Rafaj, Godó
3
Raszulov, Nagy, Bíró, Péter, Csergő
Pokornyi, Banga, Horváth Á.
4
Elekes Darabont, Szabó, Sára, Barabás
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:33 UTE Bodó Sotlar Kiss
2-0 17:04 UTE Vorobjov Godó Kiss
2-1 19:45 GYE PP Pance Ouellette-St. Amant Koskiranta
3-1 51:51 UTE Rafaj Vorobjov Sotlar
4-1 59:15 UTE EN Vincze Bodó Varga
40 Kapura lövések száma 44
4 Kiállításpercek 2

Jó kérdés, hogy Bodó vagy Vorobjov gólja a szebb

 

Az UTE–Gyergyói HK mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum