Connor McDavidé a szezon első mesterhármasa

 

Az Edmonton kapitánya összesen 4 pontot szerzett, Kirill Kaprizov 3, Taylor Hall 2 egységgel debütált új csapatában.

Győzelemmel mutatkozott be a Washington kispadján Peter Laviolette. A Buffalo elleni 10 gólos találkozót az ősszel kinevezett edző fiai 1-1 után húzták be, amikor zsinórban háromszor vették be Carter Hutton kapuját. A fővárosiak legjobbja T. J. Oshie volt, aki egy gólt lőtt és kettőt előkészített. Laviolette mellett meg kell említeni két másik debütánst is: a hazaiaknál a korábbi MVP, Taylor Hall 2 ponttal zárt, míg a vendégeknél Zdeno Chara neve mellé 21 perces jégidő és +2 került.

Csak félig nevezhető sikeresnek Lindy Ruff bemutatkozása a New Jersey élén, csapata ugyanis büntetőkkel kapott ki hazai pályán a Bostontól. A Devils kétszer egyenlített a rendes játékidőben, de a rávezetések során már nem tudott válaszolni a korábban is eredményes Brad Marchand találatára.

Az új idény első shutoutját az Islanders kapusa, Szemjon Varlamov szállította, miután 24 védéssel lenullázták a városi rivális Rangerst. Az orosz hálóőr mellett a duplázó Anders Lee-t, valamint 20 lövést blokkoló védelmet kell kiemelni. A draft 1/1-esének, Alexis Lafreni?re-nek élete első meccsén 1 kapura lövése volt 15 perc játékidő mellett.

Egyoldalú meccsen nyert a Carolina Detroitban. A Hurricanes játékosai 43 alkalommal vették célba a Red Wings kapuját, miközben Petr Mrazeknek mindössze 14 védés elég volt a shutouthoz. A Carolina legutóbb 1996-ban, még Hartford Whalers néven kezdte úgy a szezont, hogy nem kapott gólt. 25 éve a Canes jogelődje 1-0-ra győzött Sean Burke vezetésével a Phoenix ellen.

AColumbus hiába szerzett korán vezetést Nashville-ben Boone Jenner révén, a Predators összekapta magát és otthon tartotta a pontokat. A korán bekapott találat után Juuse Saros 29 védést mutatott be, a Minnesotától megszerzett Luke Kunin pedig góllal tette le a névjegyét az új csapatában.

Kétgólos hátrányt ledolgozva hosszabbításban győzött a Winnipeg a Calgary otthonában. A Jets hőse kétséget kizáróan a három ponttal záró Patrick Laine volt. A finn szélső először beköszönt a rendes játékidőben, majd előkészítette Kyle Connor egyenlítő találatát, végezetül eldöntötte a mérkőzést a ráadásban.

Akárcsak a Winnipeg, a Minnesota is kétgólos hátrányból felállva győzött vendégént a ráadásban. A Wild nyerő emberének a 23 éves orosz újonc, Kirill Kaprizov bizonyult, aki a rendes játékidőben két gólpasszt adott, a hirtelen halálban pedig lefülelt egy átadást, majd szólóból lezárta a meccset. A szélső ezzel a találattal egy nagyon szűk csoportba került, korábban csak két olyan játékos volt, aki élete első meccsén betalált a hosszabbításban. Az egyik Nick Knott volt (1941/42, Brooklyn Americans), a másik Tim Sweeney (1990/91, Calgary Flames).

kaprizov

A Connor McDavid, Leon Draisaitl páros a Vancouver elleni idénynyitón mindössze egy pontra volt képes. Egy nappal később a duó összekapta magát, és 4-4 pontot begyűjtve vezette sima győzelemre az Edmontont a Vancouver ellen. A mesterhármast szerző McDavid karrierje hetedik tripláját könyvelhette el.

Keményen megdolgozott az egy pontért az Arizona a San José ellen. A Sharks három és fél perccel a befejezés előtt még kettővel ment, de a Coyotes ledolgozta a különbséget Clayton Keller és Phil Kessel révén. A szufla itt elfogyott a hazaiak részéről, a vendégek rávezetésekkel elvitték a pluszpontot. A győztes büntetőt szerző Logan Couture mellett a 3-3 pontot szerző Evander Kane, Tomas Hertl páros emelkedett ki a San Joséból.

A Vegas a befejező játékrészben bedarálta az Anaheimet, és háromgólos különbséggel nyerte a mérkőzést. A Golden Knights frissen kinevezett kapitánya, Mark Stone igazi vezérnek bizonyult: egy találatot előkészített, 2-2 után győztes gólt szerzett.

A Dallas?Florida mérkőzést elhalasztották, mert több játékos is pozitív koronavírustesztet produkált a texasi csapatban. Az új időpontról még nem született döntés.

NHL, 2021. január 14.:

Buffalo?Washington 4-6
G.: Hall, Rieder, McCabe, Olofsson ill. Backström, Oshie, Carlson, Dillon, Vrana, Hathaway

New Jersey?Boston 2-3 b.
G.: Wood, Smith ill. Marchand, Ritchie

NY Rangers?NY Islanders 0-4
G.: ? ill. Lee (2), Nelson, Barzal

Detroit?Carolina 0-3
G.: ? ill. Niederreiter, Dzingel, Szvecsnyikov

Nashville?Columbus 3-1
G.: Kunin, Forsberg, Jarnkrok ill. Jenner

Winnipeg?Calgary 4-3 h.
G.: Laine (2), Scheifele, Connor ill. Tkachuk, Gaudreau, Lindholm

Edmonton?Vancouver 5-2
G.: McDavid (3), Nugent-Hopkins (2) ill. Schmidt, Motte

Arizona?San Jose 3-4 b.
G.: Garland, Keller, Kessel ill. Hertl (2), Kane

Las Vegas?Anaheim 5-2
G.: Marchessault, Nosek, Stone, Pacioretty, Tuch ill. Comtois (2)

Los Angeles?Minnesota 3-4 h.
G.: Carter, Athanasiou, Brown ill. Brodin, Rask, Foligno, Kaprizov

Florida?Dallas ? elhalasztva

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum