Hydro Fehérvár AV19?Dornbirner EC 0-3

   

A magyar ICEHL-csapatnak ezúttal nem sikerült nyernie, a vendégek egy hajszállal növelték minimális esélyüket a felsőházra.

Nem óvatoskodtak a csapatok, az első perc végére már mindkét kapu irányába szállt lövés. Az első ziccer a vendégek előtt adódott, Schwinger passza Macierzynskit találta üresen, szerencsére közelről mellé durrantott. Feljebb kapcsolt a Fehérvár, beszorította ellenfelét. Az 5. percben a fölény kiállítást kamatozott, Fröwis ütője találkozott Campbell arcával. Hargrove, Stipsicz és Hári is átlőtte a falat, Östlund azonban állta a sarat, maradt a nulla-nulla. Öt az öt ellen is a Volán volt a jobb, egészen a harmad feléig, amikor kijöttek a szorításból az osztrákok, és Janus védéseire is szükség volt. Kiegyenlítettebbé vált a játék, mígnem Hargrove lopott korongot, ám ő is csak a remeklő vendégkapusig jutott. Mihály kiállítása következett, ezt sikerült kivédekezni, majd a nagy kedvvel játszó Hargrove sokadik kísérletét is fogta Östlund. A játék renden volt, egy kis szerencse és határozottság hiányzott a kapu előtt. A harmadot egy Szita?Mihály-összjáték zárta, gól ebből sem lett.

A középső játékrész gyors dornbirni góllal indult: Macierzynski egy kontra végén kilőtte a rövid felső sarkot (0-1). Támadott, próbált egyenlíteni a Fehérvár, jól védekeztek és gyors ellenakciókra rendezkedtek be az osztrákok. A 24. perc mozgalmasra sikeredett: szép passzok után Hári egyenlíthetett volna, majd a másik oldalon a kapuvas állította meg a támadást, a gólvonal előtt csúszó korongot Janus takarította el az utolsó pillanatban. Sok volt a pontatlanság a hazai támadásokban, illetve remekül védekeztek a vendégek. Jókor jött az újabb emberelőny, ezt sem sikerült gólra váltani. Fordult a kocka, Sárpátki ült ki a büntetőpadra. A kiállítás leteltekor egy kapu előtti kavarodásban Häußle eszmélt először, amivel már kettővel vezettek a látogatók (0-2). Darált tovább a Fehérvár, de továbbra sem volt elég éles a támadójáték. Erdély kapukerülése és lövése már veszélyes volt, majd Petan ugrattai ki a 36-ost, aki nem talált be. A dudaszó előtt Bartalis szépíthetett volna, Östlund eszén ő sem tudott túljárni. A fordításhoz komoly javulásra volt szükség a záró harmadban.

Az akaratra nem lehetett panasz, Háriék becsülettel jöttek előre, keményen harcoltak a szépítésért. A 44. percben Stipsicz takarásból lőtt, Östlund semmit sem látott, mégis elakadt benne a korong ? ez a jelenet jól leírta az egész mérkőzést. Újabb emberelőny jelentett esélyt, össztűz zúdult a dornbirni kapura, hiába, a svéd hálóőr áthatolhatatlan falként tornyosult Kuralték előtt. A 49. percben eldőlt a mérkőzés: Yogan volt jókor jó helyen (0-3). A hátralevő időben sem változott a játék képe, ezen az estén támadásban semmi sem sikerült. A hajrában Antti Karhula időt kért, Janus is lekorcsolyázott több mint 3 perccel a vége előtt. Hat az ötben, majd egy emberelőny nyomán hat a négy ellen támadott a Volán, ám a becsületgól sem jött össze. A Dornbirn kapusa klasszisteljesítményének és határozottabb kapu előtti játékának köszönhetően elvitte a pontokat a Raktár utcából.

A DEC a sikerével egy hajszállal növelte esélyét a felsőházra, de a hátránya vesztett pontok tekintetében még így is 7 egység a Fehérvárhoz képest, nagy gond tehát nincsen, menni kell tovább.

A Hydro Fehérvár AV19 összeállítása: Janus (Kornakker) ? Stipsicz, Campbell, Hargrove, Hári, Kuralt ? Caruso, Szabó B., Erdély, Bartalis, Petan ? Geiger, Horváth, Szita, Kähkönen, Mihály ? Kovács, Lahti, Sárpátki.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

avsdec

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum