A Vasas ellen folytatná a felzárkózást a Sportklub

   

A csíkiak eddig 100 százalékosak aktuális magyarországi túrájukon, és ezen a mérlegen nyilván hétfőn sem szeretnének rontani.

Az elmúlt napokban folytatta a közeledést a közép-, illetve az élmezőnyhöz a Csíkszeredai Sportklub. Jason Morgan fiainak 9 meccses anyaországi programja egyszerre könnyebb és nehezebb. Könnyebb, mert a mezőny hátsó részéhez tartozó ellenfelekkel kezdhettek, de nehezebb, hiszen a vége felé – amikor a társaság talán már fáradtabb lesz a nagy rohanás közepette – vendégeskedhetnek az Erste Liga-tabella élén tartózkodó riválisokkal. Az első két fejezetet mindenesetre lazán megoldották Beczéék, a Titánok képtelenek voltak komolyabb ellenállást kifejteni a két egymást követő győri összecsapáson, elsőre 5, másodjára 4 gól lett a különbség, ráadásul úgy, hogy a lényeges kérdésekre már az első harmadokban megszülettek a válaszok. Ezzel a Sportklub a pontok kétharmadát zsebelte be eddig kereken, így bár a táblázaton a kevés mérkőzés miatt még csak hetedik, az átlagokat tekintve harmadik, mindössze a Brassó és az FTC-Telekom áll jobban nála. Talán mondhatjuk, hogy Káposztásmegyeren is kötelező a győzelem ennek a keretnek a számára, amely ráadásul a szezon eddigi egyetlen Vasas–Csíkszereda összecsapását meg is nyerte 5-2-re. Mindazonáltal az Opten Vasas HC-nak nem szokása feltartott kézzel jégre lépni, egészen biztos, hogy a székelyek komoly ellenállásra számíthatnak. Annál inkább, hogy Ladányi Balázs rájátszásra hajtó együttesének is kellenek a pontok, főként azután, hogy az FTC-Telekom óvása nyomán 3 bravúrral megszerzett egységet elveszítettek.

Opten Vasas HC–SC Csíkszereda 2-4

   

A piros-kékek nagy csatára kényszerítették a Sportklubot, de a vendégek a remekül védő László Arnold vezetésével megszerezték mindhárom pontot.

Az Opten Vasas HC-nál visszatért Vesutkin, valamint Szabó Zalán is mezt ölthetett, míg Mayer és a hét gólját szerző Németh Árpád nem játszott. A Sportklub a Titánok elleni első mérkőzéshez hasonlóan most is pihentette Szamankovot, László Arnold állt a vasak között, míg a mezőnyjátékosoknál Loginov, Yellow Horn és Sándor Zoltán visszatért, Gecse Olivér és Tousignant nem játszott. Az első percekben kiegyenlített játék folyt, aztán fokozatosan nőtt a csíkiak fölénye. Tóth egészen a 14. percig kapott gól nélkül tartotta a kapuját, ám Yellow Horn lövésével szemben tehetetlen volt. A kanadai csatár a második harmad elején egy lendületes kontratámadás végén növelte a vendégek vezetését. A hazaiak becsülettel küzdöttek, Lászlónak több bravúrt is be kellett mutatnia. A mérkőzés felénél Rokaly beleért egy kék vonalas lövésbe, amivel 3-0-ra vezetett a Sportklub. A 35. percben Ozols hatalmas bombagóljával szépített a Vasas. A középső felvonás végén gyors gólváltás zajlott: a vendégeknél Salló, a hazaiaknál Schmál lőtt pontosan. A harmadik húsz percben Ladányi Balázs csapata próbált tovább zárkózni, de László remekelt a Sportklub kapujában.

Az SC Csíkszereda 4-2-re nyert, három mérkőzés után is százszázalékos magyarországi túráján, amit szerdán Dunaújvárosban folytat. Az Opten Vasas HC csütörtökön a Brassót fogadja.

vasscc-2021_01_11_OptenVasas_Csikszereda_15

fotó: Dobos Sándor/Opten Vasas HC

Tudtuk, hogy nem adják ingyen a győzelmet

   

Így látták a vezetőedzők az Opten Vasas HC–Csíkszeredai Sportklub mérkőzést.

Ladányi Balázs, Opten Vasas HC: “Alapvetően elégedett vagyok. Voltak megingásaink, olyan helyzetek, amiket kivennék a meccsből, de ha a mérkőzés egészét nézem, akkor azt mondhatom, hogy nem volt rossz. Ez látszik az eredményen is, és ha a harmadik harmadban bemutatott hajránkat nézzük, akkor lehetett volna akár jobb is. Mindenképp pozitívum, hogy a Csíkszeredát lehoztuk 2-4-gyel, és az utolsó harmadban még volt esélyünk arra, hogy visszajöjjünk, de végül nem volt meg az átütő erőnk ehhez. Megvoltak a helyzeteink, a lövéseink, de nem tudtunk velük úgy sáfárkodni, hogy iksz körüli eredmény szülessen.”

Jason Morgan, SC Csíkszereda: “A Vasas 60 percig keményen dolgozó csapat, fiatal, energikus társaság, amely soha nem adja fel. Tudtuk, hogy nem adják ingyen a győzelmet. Yellow Horn két gólja nagyon jókor esett, adott nekünk egy kis nyugalmat, de a harmadik harmadban elég lett volna egy bekapott gól, és máris egygólos meccs lett volna ez. László nagyon jól védett, ő volt a mai sikerünk egyik letéteményese. Örülök a három pontnak.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 0 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Muzsik, Kövesi.
Tóth: 89,5% (Sági)
K
László: 92,3% (Demeter)
Bukor, Seregély, Vesutkin, Czakó, Turbucz
1
Papp, Loginov, Combs, Becze, Taratuhin
Léránt, Ozols, Béres, Páterka, Szalma
2
Wishart, Láday, Blackwater, Maylan, Yellow Horn
Kmec, Tornyai, Schmál, Szlama, Kaposi
3
Gecse H., Salló, Bíró, Rokaly, Fodor
Pápa, Kováts, Csiki, Bödök, Szabó Z. Z.
4
Györfy, Farkas T., Sándor, Casaneanu, Ilyés
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 13:11 SCC Yellow Horn Maylan Wishart
0-2 21:39 SCC Yellow Horn Combs
0-3 30:52 SCC Rokaly Farkas T. Maylan
1-3 34:09 VAS Ozols
1-4 36:51 SCC Salló Rokaly Maylan
2-4 38:23 VAS Schmál Szlama
26 Kapura lövések száma 38
6 Kiállításpercek 6

Yellow Horn kipókhálózta a bal felsőt

 

Az Opten Vasas HC–Csíkszeredai Sportklub találkozó góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum