Az első fogadja az utolsót a Tüskecsarnokban

   

Az FTC-Telekom és a Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzése mégsem tekinthető “országos egyesnek”.

Utoljára találkozik a 2020/21-es Erste Liga-alapszakaszban a Fradi és az Újváros. A megosztott címvédő fölénye eddig egyértelmű, a 3 meccsen megszerezhető 9 pontból pontosan 9-et tettek el Nagy Gergőék. Igen ám, de az összecsapások közül csupán  1 volt sima, november végén 4-1-es zöld siker született az Acélbikák otthonában. Emellett volt egy 5-4-es Fradi-győzelem a Tüskében, illetve még egy hatalmas csata 5 nappal ezelőtt Dunaújvárosban. Utóbbi összecsapáson 2-1-re és 3-2-re is vezettek a hazaiak, és a vendégek csak az utolsó 10 percben keredtek  fáradó ellenfelük fölé. Azóta a DAB megközdött egy másik topcsapattal is, és az igyekezetet siker koronázta: a Brassó hosszabbításos vereséggel volt kénytelen távozni. Ebből is látszik, Leo Gudas együttese javuló formát mutat, és minden esélye megvan, hogy a végén elérje a playoffot, hiába nyújtott korábban reménytelen produkciót. Ezzel együtt sem szabad megfeledkezni arról, hogy az Acélbikáknak még mindig csak egy (!) rendes játékidős sikerük van – 24 próbálkozásból –, de arról sem, hogy ezt a győzelmet éppen a Tüskecsarnokban aratták. Igaz, nem az FTC, hanem a MAC HKB ellen. Ami a listavezető zöldeket illeti, az ő céljuk nyilván nem más, mint hogy ezt a pozíciót megőrizzék. Az, hogy elrendelték az Opten Vasas HC elleni mérkőzésük újrajátszását, egyelőre nincs befolyással pontjaik számára – lehetséges, hogy később lesz –, az ennek nyomán a szubkultúrában kibontakozott viharok hatása hosszabb távon jelentkezhet. Persze az is igaz, hogy nem a verbális háborúkban, hanem a jégen dőlnek el a lényeges dolgok, ahol viszont vasárnap délután nem segítheti övéit az eltiltott Pavuk Attila.

FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák 8-1

   

A zöld-fehérek ebben a szezonban a legnagyobb arányú győzelmüket aratták a DAB ellen.

Az FTC-Telekomnál hiányzott az egymeccses eltiltását töltő Pavuk, a helyét Galántani vette át a harmadik támadósorban. A DAB ugyanabban az összeállításban lépett jégre, mint a Brassó elleni túlórás siker során. A mérkőzés elejétől a hazaiak játszottak jobban, fölényük a 7. percben érett góllá, amikor Tóth Adrián egy kapáslövéssel vezetéshez juttatta a zöld-fehéreket. A harmad közepén Versteeg kerülte meg sikerre Bacashihua kapuját, az első szünet előtt pedig Tóth Richárd zárt sikerrel egy kiugrást. A második játékrész elején Kärmeniemi emberelőnyben meglőtte a 4. Fradi gólt. A 46. percben Turcotte büntetőt lőhetett, a rávezetésből szépítettek az Acélbikák. A meccs következő két gólját Hodgman szerezte: előbb cselek után fonákkal, aztán közelről lőtte be a korongot. A találkozó végén Tóth Adrián és Tóth Richárd is meglőtte önmaga 2. találatát.

Az FTC-Telekom 8-1-re nyert, a játéknapot követően is vezeti az Erste Liga-tabellát, szombaton a Brassót fogadja. A DAB szerdán a Sportklubot látja vendégül.

ftcdab_BCS6306

fotó: FTC-Telekom

Nem túl hálás feladat értékelni ezt a mérkőzést

   

Az FTC-Telekom–DAB találkozóról Borbás Gergely, a vendégek másod- és Fodor Szabolcs, a hazaiak vezetőedzője nyilatkozott.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Balla, Schumacher-kovács.
Arany: 96,7% (Nagy K.)
K
Bacashihua: 84,9% (Pinczés B.)
Ellerby, Hegyi, Nagy G., Hodgman, Somogyi B.
1
Kovács, Pozsár, Dansereau, St. Pierre, Szappanos
Versteeg, Boros, Németh A., Tóth A., Kulmala
2
Jakabfy S., Vuorijarvi, Azari, Mazurek, Turcotte
Karmeniemi, Sarcia, Hajós, Galántai, Sági
3
Gebei B., Dósa, Németh P., Pihlqvist, Török
Bán, Tóth Richárd, Farkas, Tóth Gergő
4
Jakabfy Cs., Lencsés, Pinczés O., Odnoga, Gebei G.
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Gudas Leo, Borbás Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:34 FTC Tóth A. Németh A. Kulmala
2-0 09:47 FTC Versteeg Tóth Gergő
3-0 16:25 FTC Tóth Richárd Ellerby Hegyi
4-0 20:37 FTC PP Karmeniemi Sági
4-1 45:57 DAB PS Turcotte
5-1 47:22 FTC Hodgman Nagy G.
6-1 52:50 FTC Hodgman Nagy G. Hegyi
7-1 57:20 FTC Tóth A. Kulmala
8-1 57:48 FTC Tóth Richárd Farkas
53 Kapura lövések száma 30
2 Kiállításpercek 6

Tóth Richárd két bekket hagyott faképnél egyszerre

 

Az FTC-Telekom–DAB mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum