Kudarc után rangadózhat Újpesten a Brassó

   

Az Erste Liga negyedik és ötödik helyezettjének csatája igazi hokicsemegét ígér.

Kiváló formában lévő együttesek mérkőznek egymással a Megyeri úton – írnánk jelen beharangozónkban, ha a Brassó nem kapott volna ki hosszú anyaországi túrája első állomásán Dunaújvárosban. Ezzel együtt a csütörtökön 1 pontot szerző Corona továbbra is a mezőny legimpresszívebb pontátlaggal rendelkező csapata, amelynek ráadásul még mindig nincs rendes játékidős veresége. Ahhoz persze, hogy ez így is maradjon, alaposan fel kell szívniuk magukat Valcharéknak. Nem véletlenül említjük a kék-sárgák cseh-román támadóját, a friss bravúrt végrehajtó DAB-nak ugyanis teljesen sikerült kikapcsolnia az ellenfél félelmetes első sorát, Valchar, Klempa és Gliga egy árva pontot sem hozot össze a szóban forgó találkozón. Az UTE számára ily módon adott a példa, a liláknak is azt kell tenniük, amit az Acélbikáknak sikerült, valamint lőni néhány gólt is természetesen. Újpesten nyilván nincs gond a támadópotenciállal, úgy sem, hogy egyik legjobb gólszerzőjük, Mario Lamoureux hirtelen elszerződött a DEL2-be. Ott, ahol Bodók, Justok, Vorobjovok, Vinczék, Szabadok kergetik a pakkot, ennyi változás nem okozhat komoly problémát az előrejátékban. A lilákat külön is motiválhatja, hogy 7 meccses győztes szériában vannak, alap, hogy ezt szeretnék meghosszabbítani. Annál is inkább, hogy a szezon számukra első meccsén kikaptak hazai jégen a Coronától, és bár azóta idegenben visszavágtak büntetőkkel, egy újabb siker még tovább növelhetné az önbizalmukat a bajnokság e fontos szakaszában.

UTE–Brassó 3-2

   

Az Újpest sorozatban nyolcadszor is nyerni tudott, a Brassó egymás után másodszor kapott ki a hosszabbításban.

A csapatok összeállítása nélkülözte a meglepetéseket a mezőnyben, illetve kapusposzton szintén, a hazaiak Rajna Miklóssal, a vendégek Tőke Zoltánnal kezdtek. Mindketten kiváló munkát végeztek, nagyon sokat kellett várni az első gólra, annak ellenére is, hogy a kiállításokkal nem fukarkodtak a játékvezetők, negyven perc alatt 8 kisbüntetést osztottak ki, találat egyikből sem született. Az első felvonásban 16-4-re nyerte a lőpárbajt a Brassó, a másodikban fordult a kocka, gólt mégis a kék-sárgák értek el, mégpedig Boriszenko révén a 38. percben. Ezt az ugyancsak ponterős lila-fehér légiós védő, Maks Selan egyenlítette ki a 47.-ben, viszont egy újabb hazai emberfórból nem előnyös, hanem hátrányos találat keletkezett Radim Valchar révén, 1-2 az 50. percben. Erre is volt válaszuk az újpestieknek a végjáték közeledtével, megint csak egy bekk, Riley Stadel célzott pontosan, 2-2. Az utolsó két percben előnyben támadhattak Gligáék, ezúttal sem éltek a lehetőséggel, hosszabbítás következett. Amely aztán egy újabb bekk góljával ért véget, Phil Kiss tett pontot a történet végére a 63. percben, ezzel megvan az UTE sorozatban 8. győzelme, míg a Brassó egymás után másodszor bukott el túlórában, rendes játékidős veresége ellenben továbbra sincs.

utebra

fotó: Jani Martin/UTE

Nem úgy történtek a dolgok, ahogy elterveztük

   

Így látták a vezetőedzők az UTE–Brassó rangadót.

Virág Csaba, UTE: “Nagyon érdekes mérkőzés volt, nem úgy történtek a dolgok, ahogy elterveztük. A feléig nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, sok hibánk volt, sok eladott korongunk. Elveszítettük közben az egyik légiós centerünket is, miután hét közben távozott tőlünk egy másik, és amikor két ilyen minőségű támadó hiányzik, akkor nagyon nehéz úgy megszervezni a játékunkat, hogy minden jó legyen. A harmadik harmadban nem tudom, hogy mit és honnan húztak elő a srácok, de az a szív és akarat, amit a jégre raktak, példa értékű, így megérdemeltük a győzelmet.”

Dave MacQueen, Brassó: “Tetszett a mérkőzés. Az ellenfél emberhátrányos védekezése fantasztikus volt, de sokáig úgy nézett ki, hogy ebben a mérkőzésben benne van számunkra a győzelem. A jégkorongban van olyan, hogy mégis másként sül el minden. Így is nagyon fontos pontot szereztünk.”

Erste Liga, Megyeri út, 0 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Dorner, Horváth.
Rajna: 94,7% (Duschek)
K
Tőke: 90,0% (Polc)
Horváth A., Stadel, Szabad, Just, Bodó
1
Carlson, McFadden, Gliga, Klempa, Valchar
Selan, Kiss, Sikorcin, Vorobjov, Vincze
2
Dame-Malka, Wilson, Finucci, Molnár Zs., Tranca
Kovács A., Varga, Nemes, Rafaj, Godó
3
Boriszenko, Bors, Mihály, Molnár Z., Péter
Pokornyi, Banga, Horváth Á.
4
Gajdó T., Vasile A., Vasile N. R., Gajdó B., Szőcs
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
MacQueen Dave, Zsók Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 37:17 BRA Boriszenko Klempa Valchar
1-1 46:22 UTE Selan Vincze Sikorcin
1-2 49:44 BRA SH Valchar McFadden
2-2 55:33 UTE Stadel Bodó Vincze
3-2 62:18 UTE Kiss Vincze Stadel
30 Kapura lövések száma 38
10 Kiállításpercek 12

Elemükben voltak a védők az újpesti rangadón

 

Az UTE–Brassó találkozón 5-ből 4 gólt bekkek szereztek, mutatjuk az összefoglalót.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum