A Vasas otthonában vehet lendületet a MAC HKB

   

A korábbi Erste Liga-éllovasra roppant sűrű program vár jövő héten, ám a piros-kékek sem vehetők fél vállról.

Kissé leszakadtak a bajnoki tabellát vezető DEAC, FTC-Telekom duótól a “rozsomákok”. A MAC HKB-nak nem igazán megy az utóbbi időben, a karácsony előtti erdélyi túráról mindössze 2 pontot hoztak az újbudaiak, majd kikaptak a DAB-tól, a DEAC-tól, az FTC-Telekomtól is, egyetlen győzelem törte meg ennek a periódusnak az egyhangúságát, más kérdés, hogy azt az Opten Vasas HC otthonában aratták. Kangyal Balázs együttese megérezte az abszolút húzóember Sofron István hiányát, aki még most sem áll rendelkezésre, ott lehet viszont a csapatban a nagy reményekkel érkező Kozma Dávid. A 19 éves támadó pályafutását régóta kiemelt figyelemmel követjük, így olvasóink is tudják, hogy remek teljesítményt nyújtott nemcsak a svéd utánpótlásban, hanem a felnőtt harmadvonalban is – ott is jöttek a gólok és a pontok –, ami okvetlenül biztató, érdekes lesz figyelni, hogy hol találja meg a helyét a tehetség a Schlekmann-féle generáció reprezentánsai között. Az Opten Vasas HC is megtorpant kissé, már ami a legutóbbi játéknapokat illeti, az FTC-Telekom bravúros legyőzését követően az UTE és a DEAC is elvitte a pontokat Káposztásmegyerről, bizonyos, hogy Ladányi Balázs is igyekszik kitalálni valamit, hogy ne legyen ebből hullámvölgy. A beharangozónk nyitó mondatában említett sűrű program a piros-kékekre is érvényes, annyi a különbség, hogy ők egyszer-egyszer találkoznak a túrázó erdélyi gárdákkal, míg a MAC HKB esetében 5 ilyen találkozó van napirenden, lévén, hogy a Csíkszereda és a Brassó ellen is dupláznia kell január 11-ével kezdődően, nem akármilyen menet lesz ez. Előbb azonban lássuk, hogy csütörtök este mire mennek egymással a felek a Vasas Jégcentrumban.

Opten Vasas HC–MAC HKB Újbuda 2-5

   

Az újbudaiak a mesterhármasig jutó Schlekmann Márk vezetésével szerezték meg a 3 pontot.

Ladányi Balázs egyetlen helyen változtatott az összeállításon a legutóbbi mérkőzéshez képest: Páterka visszatért a kétmeccses eltiltását követően, így visszavette a helyét a második sorban Szabó Zalántól. A MAC HKB-nál bemutatkozott a Svédországból hazatért Kozma Dávid, miközben Tornyaira és Strenkre nem számított Kangyal Balázs. Az Opten Vasas HC kapujában Tóth Balázs kezdett, az újbudaiaknál Farkas állt a vasak között. A vendégek a nyitó harmad közepén kihasználtak egy emberelőnyt, Dóczi talált be az előtte álló csatártól semmit sem látó Tóthnak. A 17. percben egyenlített a Vasas: Pápa érkezett jól a kapu elé betett korongra. A játékrész végén 5 a 3 ellen támadhatott a fordításért a hazai csapat. A meccs közepén újra vezetett a MAC HKB, Schlekmann lőtt takarásból, sikerrel. Nem sokra rá Macaulay növelte közelről az újbudaiak előnyét. A harmadik harmad elején Béres góllal büntette a vendégek hátul eladott korongját. A MAC HKB nagyon érezte a takarásból leadott lövések eleresztését, egy emberelőnyös szituációban Schlekmann talált be. Két perccel a vége előtt időt kért Ladányi Balázs, lehozta a kapusát, mindez arra volt elég, hogy Schlekmann egy üres kapus góllal mesterhármasig jusson.

A MAC HKB 5-2-re nyert, megerősítette 3. helyét a tabellán, hétfőn a Brassót fogadja. Az Opten Vasas HC szombaton a Gyergyói HK-t látja vendégül.

vasmac-2021_01_07_optenvasas_mac_4

fotó: Dobos Sándor/Opten Vasas HC

A védekező harmadban kevés férfi van köztünk

   

Mestermérleg az Opten Vasas HC–MAC HKB Újbuda mérkőzés után.

Ladányi Balázs, Opten Vasas HC: “Úgy érzem, talán lehetett volna több ebben a meccsben, talán vissza lehetett volna hozni, de nagyon könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek. A védekező harmadban kevés férfi van köztünk, aki meri vállalni a fájdalmat, ennyi lövést nem szabad adni az ellenfélnek, szitává lövik a kapusainkat. Ennél sokkal önfeláldozóbban kell játszanunk.”

Kangyal Balázs, MAC HKB Újbuda: “Azzal foglalkoztunk a legtöbbet, hogy hogyan tudunk készen állni minden meccsen az első pillanattól. Most nem volt ezzel probléma, nagy nyomás alatt tartottuk a Vasast az elején. Utána jött két kiállítás, két emberelőny, vezettünk is, majd belementünk egy olyan káoszhokiba, amiből kiállításokat kaptunk. Fegyelmezetlenek voltunk, abszolút visszahoztuk őket a meccsbe. Utána kicsit rendbe vágtuk a fejeket és a játékrendszerünket, nagyon sokat korcsolyáztunk, nagyon sokat ütköztünk, sok olyan dolgot használtunk, amikről az elmúlt napokban beszéltünk. Ez hozta a különbséget, és úgy érzem, most tényleg volt különbség a két csapat között. Megérdemelten nyertünk, ezért is gratuláltam a srácoknak tiszta szívemből az öltözőben.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 0 néző. Játékvezetők: Kormos, Kormos, Kedves, Váczi.
Tóth K. B.: 91,1% (Sági)
K
Farkas R.: 92,6% (Bálizs)
Bukor, Kováts, Bödök, Czakó, Turbucz
1
Pozsgai, Dóczi, Schlekmann, Nagy K., Molnár
Kmec, Surányi, Béres, Páterka, Szalma
2
Macaulay, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
Ozols, Tornyai G., Schmál, Szlama, Pápa
3
Csollák, Garát, Kedves, Ádám, Majoross
Mayer, Farkas B., Csiki, Németh, Léránt
4
Bugár, Lőczi, Ritter, Kozma
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:37 BJA PP Dóczi Schlekmann
1-1 16:55 VAS Pápa Schmál
1-2 27:05 BJA Schlekmann Csollák
1-3 31:29 BJA Kreisz Macaulay Terbócs
2-3 40:48 VAS Béres
2-4 47:10 BJA PP Schlekmann Majoross Nagy K.
2-5 59:43 BJA EN Schlekmann Nagy K. Garát
27 Kapura lövések száma 46
8 Kiállításpercek 8

12 meccsen 13 gólnál tart 19 évesen

 

Nemcsak Schlekmann Márk eddigi utolsó 3 találatát mutatjuk meg, hanem az Opten Vasas HC–MAC HKB Újbuda teljes összefoglalóját is.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum