Bratislava Capitals?Hydro Fehérvár AV19 2-5

   

A Raktár utcában lejátszott “idegenbeli” mérkőzés első felében bebiztosította sikerét a magyar ICEHL-csapat.

A kezdés után azonnal egymásnak ugrottak a csapatok. A gyors tempó emberelőnyt hozott. Sokáig Stipsicz lövései jelentettek veszélyt, majd a fór letelte előtt Bartalis középre tett korongjára Erdély érkezett, és kapásból a hálóba bombázott. Vezetett a Volán a 4. percben (0-1). Gyorsan próbáltak egyenlíteni a pozsonyiak, Hultz távoli, majd Lapsansky közeli próbálkozását védte Janus. A 7. percben Kuralt a saját harmadából megindult, mintha edzésen bójákat kerülgetne, úgy tört át a szlovák védelmen, a lövésre nem maradt ereje. Kár volt a kimaradt helyzetért, a kontrából Guimond egalizált (1-1). Nem tartott sokáig az örömük, 22 másodperccel később Kähkönen és Sárpátki kapirgáltak a kapu előtt, végül utóbbi ütőjéről került a korong a gólvonal mögé (1-2). A játékvezetők videóztak, majd megadták a találatot. A második fehérvári gól és az agresszív letámadás elvette a pozsonyiak lendületét, tanácstalanságukban rengeteg tilost ütöttek. Háriék szemre is tetszetős akciókkal jutottak el a kapuig. A dudaszó előtt Geiger lövésébe Sárpátki jól ért bele, ezzel már kettő volt közte (1-3).

A középső harmad is gyors fehérvári góllal indult. Egy kontrát Petan fejezett be lövéssel, a kapu mögüli palánkról visszapattanó korongot Erdély lőtte a hálóba (1-4). Stipsicz bombája következett, Coreau fejjel hárított. A 25. percben Ahl törhetett kapura, Janus és Szabó Bence együttes erővel megállította, utóbbi mehetett a büntetőpadra. A nagy kedvvel játszó Stipsicz bevetődve megakadályozott egy gólhelyzetet, ezt leszámítva a vendégek nem tudtak veszélyeztetni. A játékrész derekán Janus kapuja előtt adódtak meleg pillanatok, sikerült átvészelni. A 31. percben kontrázott a Volán, a korong nem, csak a szabálytalanul akadályozott Erdély kötött ki a kapuban. Újabb emberelőny következett, melynek végén Hári helyzetig cselezte magát, lövése a felső kapuvasról kifele pattant. Az elsőnél jóval brusztolósabb hokit hozó harmad vége a Capitalsé volt, Janus és a védelem kitartott, magabiztos előnnyel fordulhattunk a záró húsz percre.

A harmadik felvonás taktikus játékot hozott. A Fehérvár visszazárt, stabil védekezéssel várta a pozsonyi támadásokat, amelyek nem sok veszélyt jelentettek Janus kapujára. A szlovákok nem tudtak zárkózni, ez fokozatosan vette el a kedvüket, hamarosan újra a fehérvári ütőkőn táncolt a korong. Bartalis, majd Erdély is lezárhatta volna a meccset, ha kicsit pontosabban céloznak. Az 52.percben Bubela betalált, izgalmassá téve a végjátékot (2-4). Bő három perccel a vége előtt a Capitals időt kért, Coreau is lekorcsolyázott, 6 az 5 ellen támadtak. Össztűz zúdult Janus kapujára, aki remek védésekkel szomorította honfitársait. Sárpátki közel járt a mesterhármashoz, lövése a kapuvason csattant. Kuralt már szerencsésebb volt, pontos passzt kapott és üres kapus góllal végleg eldöntötte a pontok sorsát (2-5). A Hydro Fehérvár negyedszer is legyőzte a Bratislava Capitalst, újabb nagy lépést téve a biztos rájátszást jelentő felsőházi helyek egyike felé.

A Hydro Fehérvár AV19 összeállítása: Janus (Kornakker) ? Stipsicz, Campbell, Hargrove, Hári, Kuralt ? Caruso, Szabó B., Erdély, Bartalis, Petan ? Geiger, Horváth, Szita, Kähkönen, Mihály ? Kovács, Sárpátki.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

brcavs

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum