Kanada kiütötte az oroszokat, az USA-val döntőzik

   

A juharlevelesek 5-0-ra nyertek a junior-vb elődöntőjében, a finnek hiába jöttek vissza kétgólos hátrányból az amerikaiak ellen.

Oroszország az első másodperctől nem tudta tartani lépést a nagyon eltökélten kezdő kanadaiakkal, akik hatalmas tempót diktáltak. Alex Newhook már az első cseréje végén helyzetbe került, közelről lőtt egy csilingelőset. Ment tovább a játék, fél perccel később a war roomból szóltak, hogy érdemes lenne visszanézni a jelenetet. Ez meg is történt, és ekkor kiderült, a korong bent volt a kapuban, kifele haladva ütődött a kapuvasnak. Mindent elmond a játékszer sebességéről, hogy magának Newhooknak sem volt fogalma arról, hogy gólt lőtt. Az órát visszaállították az 59. másodpercre, Kanada neve mellé pedig bekerült egy egyes az eredményjelzőn. A juharlevelesek semmit nem lassultak, kemény letámadással igyekeztek megzavarni az oroszokat, lehetőleg már a saját zónájukban, így ha el is érték a középső harmadot, végképp nem volt esélyük felépített támadásokat vezetni. A védőik lassúnak és körülményesnek tűntek, Jaroszlav Aszkarov kapus pedig feltűnően sokszor hagyta el a bárdját. Egy ilyen szituációban érkezett a második kanadai gól a harmad felénél, Connor McMichael révén. Itt sem volt vége az erődemonstrációnak, a 16. percben Cole Perfetti értékesített egy emberelőnyt. 3-0 után és a mutatott játék alapján nehéz volt elképzelni, hogyan lesz ebből orosz feltámadás. Nem is lett. A középső harmad ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, Braden Schneider már a 25. percben újabb gólt lőtt az ezúttal ismét bárd nélkül próbálkozó Aszkarovnak. A harmad végén jött az első orosz előny, amit be is vertek Igor Larionov tanítványai, ám a kanadai szakvezetés challenge-elt, a visszanézés során pedig egyértelműen kiderült: leshelyzet előzte meg a találatot. Ezt leszámítva az 53. percben állt még közel a becsületgól megszerzéséhez a vesztes, de csak vasig jutott. A végén lehozták a kapusukat, ekkor a hárompontos Dylan Cozens volt eredményes, 5-0-ra nyertek a kanadaiak. Ki kell emelni a kapus Devon Levit is, aki 28 védéssel a 3. shutoutját szerezte, ennél többet még senki a junior-véb-k történetében. Kanada és Levi 135 perce nem kapott gólt a tornán.

Az USA?Finnország meccs jóval szorosabban alakult. A 13. percben Arthur Kaliyev éles lőtt passzal hozta helyzetbe Alex Turcotte-ot a kapu torkában, aki valahogy lekezelte a nem éppen könnyű korongot, és betuszkolta a kapuba. Egy percen belül jött az első finn előny és vele a gól: csodálatos kombináció végén Kasper Simontaival maradt egyedül a kapu előtt és nem okozott gondot értékesítenie a ziccert. A második harmad végén az USA kétgólos előnyre tett szert: előbb John Farinacci osont be a finn védelem mögé, Jackson Lacombe tűpontos passzával egyedül léphetett ki, majd az amerikaiak is bevertek egy előnyt, bizonyítva, hogy nem véletlenül ez a két válogatott a legjobb a műfajban. Ezek után a finnek előtt ugyanaz a feladat állt, mint a svédek elleni negyeddöntőben: kétgólos hátrányból kellett visszakapaszkodniuk, azzal a különbséggel, hogy erre csak 20 percük maradt. Sokáig nem ment nekik, mígnem az 52. percben megmutatták, hogy egyenlő létszám mellett is működik az a kombináció, amelyből az első góljukat szerezték, ismét Simontaival volt eredményes, ismét Kasper Puuito passzából. Felpörögtek az események, az 56. percben jött az újabb finn előny és az újabb finn gól, kiegyenlítve az állást. Az USA azonban elszántabban küzdött, mint két nappal korábban a svédek, ennek 76 másodperccel a vége előtt lett meg az eredménye, Kaliyev lőtte be a korongot a hálóba, a csapatát pedig a döntőbe a 4-3-as győzelemmel.

Egy nap maradt hátra az év legrangosabb juniortornájából, mégpedig a legfontosabb, amelyen az érmeket osztják ki. A szokásoknak megfelelően a bronzmeccsel kezdünk, a finn?oroszon közép-európai idő szerint 23:30-kor dobják be a korongot. A döntőt Kanada és az USA vívja. Érdekesség, hogy a világbajnokságok történetében 1997, 2004, 2010 és 2017 után ez lesz az ötödik észak-amerikai döntő. Az USA számára bizakodásra adhat okot, hogy az utolsó hármat ezek közül megnyerte. A 2017-es arany óta egyszer kerültek döntőbe az amerikaiak, akkor a finnek ütötték el őket a diadaltól, Kanada viszont azóta háromból két tornát megnyert. A finálé szerda hajnali fél négykor kezdődik.

A világbajnokság menetrendje és eddigi eredményei:

2020. december 25.
Svájc?Szlovákia 0-1
Németország?Finnország 3-5
Oroszország?USA 5-3

2020. december 26.
Svédország?Csehország 7-1
Németország?Kanada 2-16
USA?Ausztria 11-0

2020. december 27.
Finnország?Svájc 4-1
Szlovákia?Kanada 1-3
Csehország?Oroszország 2-0

2020. december 28.
Ausztria?Svédország 0-4
Szlovákia?Németország 2-3 h.

2020. december 29.
USA?Csehország 7-0
Kanada ? Svájc 10-0
Ausztria ? Oroszország 1-7

2020. december 30.
Finnország?Szlovákia 6-0
Svájc?Németország 4-5
Oroszország?Svédország 4-3 h.

2020. december 31.
Csehország?Ausztria 7-0
Kanada?Finnország 4-1
Svédország?USA 0-4

2021. január 2. Negyeddöntők
Oroszország?Németország 2-1
Finnország?Svédország 3-2
Kanada?Csehország 3-0
USA?Szlovákia 5-2

2021. január 4. ? Elődöntők
Kanada?Oroszország 5-0
USA?Finnország 4-3

2021. január 5. ? Bronzmeccs
Oroszország?Finnország

2021. január 5. ? Döntő
Kanada?USA 0-2

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum