Február 5-én az AHL-szezon is elstartol

 

Észak-Amerika második számú hokiligájának elnöke hivatalos közleményt adott ki.

A nyilatkozat meglehetősen szűkszavú, Scott Howson három mondatban foglalta össze, mit lehet tudni: „Az Amerikai Hoki Liga igazgatótanácsa elfogadta azokat a strukturális keretfeltételeket, amelyek a február 5-én induló AHL-szezonban lesznek érvényesek. A részleteket még ki kell dolgoznunk, de ez a lépés lehetőséget ad csapatainknak és NHL-es partnereiknek, hogy könnyebben tervezhessék a következő évadot. Alig várjuk, hogy február 5-én végre bedobhassuk a korongot.”

Egyelőre tehát a céldátum van meg, illetve gőzerővel dolgoznak a protokollokon, amelyek a lehető legnagyobb biztonságot nyújtják a játékosoknak és a stábtagoknak egyaránt. Az NHL nyilván ebben is példaként fog szolgálni.

Az AHL elindítása kulcskérdés az NHL számára is, hiszen sérülések, betegségek esetén ez az első számú utánpótlásforrásuk. Ennek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni a világjárvány idején. Az NHL egyelőre odáig jutott, hogy engedélyezte a csapatok számára a keretek bővítését. Az ötlet a profi baseball-ligából, az MLB-ből jön, ahol a 2000-es szezonban engedélyezték az úgynevezett taxiosztagok alkalmazását. Az elképzelések szerint ugyanez lehetne az NHL-ben is, 4-6 fős kerettel lehetne ilyen tartalék csoportokat alkalmazni az engedélyezett 23 fős kereten felül. Ezek a játékosok a csapattal edzhetnének, utazhatnának, közös programokon vehetnének részt. Ugyanakkor semmilyen más klubbal nem érintkezhetnének, így az AHL-es farmmal sem. A taxiosztagok a szezon végén megszűnnének, azokat csak átmenetileg engedélyeznék. Ez persze csak félmegoldást jelent, hiszen valamiképpen biztosítani kell szezon közben a flexibilitást, ezt pedig leghatékonyabban egy működő AHL adhatja meg.

ahl logo

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 15., csütörtök
U18 19:30 AUTHUN 3-6VÉGE
VÁL 20:45 HUNAUT 0-1VÉGE
    • M4 SPORT
április 16., péntek
U18 16:00 POLHUN 2-6VÉGE
VÁL 17:00 AUTBLR 1-5VÉGE
április 17., szombat
VÁL 16:00 HUNBLR INFO
    • m4sport.hu
U18 16:30 SLOHUN INFO
április 20., kedd
KHL 23:30 CSZAVG 
    • SPORT 1 (felv.)
április 22., csütörtök
KHL 22:30 AVGCSZ 
    • SPORT 2 (felv.)
Partnerünk
Archívum