Galló Vilmos kiharcolta a hosszabbítást

 

A KooKoo magyar csatára 1+1-gyel zárt, ez pontot ért csapatának. Sebők Balázs gólpasszt adott.

Mint arról írtunk, december 27-én Liiga-légiósaink számára folytatódott a szezon, játékosaink egyaránt pontot szereztek. Északi csatáraink december 30-án is aktívak voltak. Galló Vilmos és a KooKoo az Ässäthez utazott, ahol két harmad után 3-0-s hátrányban volt. A kouvolaiak a harmadik játékrész második felében kiharcolták a hosszabbítást, a magyar csatár az első találatnál asszisztot jegyzett, a túlórát jelentő gólt pedig ő lőtte 58:23-nál. A meccset a ráadásban behúzták 4-3-ra a poriak, de a KooKoo így is örülhet, hogy háromgólos hátrányból pontot ért el. Galló 21 mérkőzést követően 8+5-tel áll.

Sebők Balázsék a SaiPát fogadták. A mérkőzést 3-2-re a vendégek nyerték, a végeredmény már a 26. percben kialakult. A KalPa második góljánál Sebők gólpasszt adott, légiósunk 18 meccsen 1+7 pontos.

Az Alpesi Ligában hétfőn és szerdán is játszottak magyar érintettségű mérkőzéseket. Fekete Dániel előbb egy Kitzbühel elleni 3-2-es siker részese volt a Feldkirchben, aztán hazai jégen 2-1-re nyertek fordított pályaválasztás mellett. A veterán magyar jégkorongozó nem szerzett pontot.

Kónya Krisztián és a Steel Wings Linz hétfőn a Klagenfurt II-höz utazott, ahol 10-1-re kikapott. Kónya egy kisbüntetést kapott testre ütésért.

Reisz Áron továbbra sem tud győztes csapat tagja lenni a Heilbronner Falkenben. A DEL2 utolsó helyén álló együttes hétfőn az ESV Kaufbeuren otthonában maradt alul 4-2-re, szerdán pedig a 14 csapatos bajnokság 12. helyén álló Bayreuth Tigers csarnokában szenvedett 3-1-es vereséget. Reisz nem szerzett pontot.

Péter Donát csapata is kétszer kapott ki az Oberligában. Az ECDC Memmingen Indians hétfőn 4-2-re veszített Höchstadtban, míg szerdán hazai jégen maradt alul 4-3-ra a Blue Devils Weidennel szemben. Péter most pont nélkül maradt.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2020/21:

Név Csapat Liga H M G A P
Adorján Attila Kiekko-Pojat Mestis (FIN-2.) 7. (14) 11 25 211 89,4
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 5. (16) 10 1 0 1
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 8. (15) 21 8 5 13
Halász Béni New Mexico Ice Wolves NAHL 17. (23) 2 5 63 92,6
Horváth Bálint Tyringe SoSS HockeyEttan (SWE-3.) 12. (12) 0 0 0 0
Keresztes Levente New Jersey Titans NAHL 9. (23) 9 2 6 8
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 1. (13) 7 1 1 2
Kiss Zsombor EHC Basel MSL (SUI-3.) 6. (12) 7 0 0 0
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 16. (16) 4 0 0 0
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) 9. (14) 9 0 0 0
Ortenszky Tamás HCB Tizino Rockets Swiss League (SUI-2.) 11. (12) 4 0 0 0
Papp Kristóf Michigan State University NCAA ? 6 0 1 1
Pákozdi Bálint Swindon Wildcats NIHL (GBR-2.) ? 0 0 0 0
Pápa Márton Hammarby IF HockeyEttan (SWE-3.) 11. (12) 6 1 0 1
Péter Donát ECDC Memmingen Oberliga (GER-3.) 6. (13) 8 2 3 5
Reisz Áron Heilbronner Falken DEL2 (GER-2.) 14. (14) 4 0 0 0
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 6. (15) 18 1 7 8
Vay Ádám HC ’05 Banská Bystrica Extraliga (SVK-1.) 11. (12) 17 53 415 88,7
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 1. (23) 16 10 7 17

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum