Újabb hőstettre készülhet a Vasas

   

A piros-kékek simán verték a MAC HKB-t legyőző DAB-ot, hétfőn este pedig éppen az újbudaiakat fogadják.

Nem először nyújtott kiemelkedőnek mondható teljesítményt a 2020/21-es Erste Liga-szezonban az Opten Vasas HC. Ladányi Balázs együttese végtelenül egyértelmű győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák ellen, ráadásul úgy, hogy a harmadik játékrészben, amikor a háromgólos hátrányban lévő vendégeknek kellett volna hajtaniuk a felzárkózásért, további találatok sorát szerezhették volna Schmálék, ha nem hibázzák el a számolatlanul kialakított helyzeteket, és ha Bacashihua kapus nem mutat be parádés védéseket. A 4-1-nek elvben nem kellene meglepetésszámba mennie, hiszen idén tényleg jó a Vasas, illetve kétségkívül gyengélkedik a DAB, az újvárosiak minapi bravúrja azonban módosította a várakozásokat. Az Acélbikák, mint mindenki tudja, idegenben győzték le előzőleg az akkor még listavezető MAC HKB-t. Azt a gárdát, amelynek hétfőn este Káposztásmegyeren lesz jelenése. Az utóbbi időben történtek ily módon óvatosabbá kell tegyenek bennünket, amikor a várakozásokat elemezzük. Igaz, hogy Kangyal Balázs tanítványai elsőre 6-3-ra verték a káposztásmegyerieket, és jelenleg is 4 hely, valamint 21 pont a felek között a különbség, ám sansztalannak minősíteni botorság lenne a Vasast. Már csak azért is, mert az újbudaiaknak nem megy mostanában,  legutóbbi 5 mérkőzésükből csupán 1-et tudtak megnyerni. Persze ezért biztos az is, hogy javítani szeretnének a mérlegen. Továbbra is kérdéses, hogy a sérüléssel bajlódó Sofron Istvánnal-e, vagy pedig nélküle kísérlik meg ezt.

Opten Vasas HC–MAC HKB Újbuda 0-4

   

Kangyal Balázs csapata kapott gól nélkül győzött, amivel megelőzte az FTC-Telekomot és feljött a 2. helyre.

Az Opten Vasas HC sorösszetétele megegyezett a vasárnapi, DAB elleni sikert elérőével, míg a MAC HKB-nál Macaulay hiányzott a DEAC elleni meccshez képest, valamint továbbra sem szerepelt Sofron. A vendégek a 12. percben megszerezték a vezetést, miután Kreisz közelről belőtt egy kipattanót. A második harmad elején az újbudaiak Garát emberelőnyös góljával növelték előnyüket, Tóth nem láthatta a kapujára érkező korongot, aztán a játékrész végén szintén fórban szerzett hasonló gólt Kreisz. A harmadik húsz perc a kiállításokról szólt, 5 perccel a vége előtt Dóczi 5 a 4 ellen beállította a végeredményt.

A MAC HKB 4-0-ra nyert, sikerével feljött a tabella 2. helyére, január 3-án a most megelőzött FTC-Telekommal vív rangadót. Az Opten Vasas HC szintén a zöld-fehérekkel játszik legközelebb: Ladányi Balázs csapata csütörtökön fogadja a Fradit.

vasmac-20201228-_K1I8252

fotó: Vasas Attila/Opten Vasas HC

Nulla lőtt góllal elég nehéz nyerni

   

Így látták a vezetőedzők az Opten Vasas HC–MAC HKB Újbuda mérkőzést.

Ladányi Balázs, Opten Vasas HC: “Nem voltunk elég élesek, nem tudtunk olyan tempót utazni, amilyet vasárnap. Többet vett ki belőlünk a DAB elleni meccs, mint terveztük. Ennek ellenére a speciális egységek játékán múlt ez a meccs, egyetlen emberelőnyünket sem tudtuk értékesíteni, míg az ellenfél rögtön kettőből kettővel kezdett. Nem tudtunk megújulni a végén. Vasárnap is megvoltak a hibáink, de a DAB nem használta ki azokat, a MAC viszont büntetett, gratulálok a győzelemhez nekik, nulla lőtt góllal elég nehéz nyerni.”

Kangyal Balázs, MAC HKB Újbuda: “A mérkőzésen végig domináltunk, ez főleg abban mutatkozott meg, hogy sokkal, de sokkal jobban védekeztünk, mint az előző két alkalommal. A DEAC ellen sem kaptunk sok gólt, de adtunk az ellenfélnek esélyt. Most sokkal kevesebbet adtunk. Nem mondanám, hogy a legjobb meccsünk volt ez, ami viszont elvehetetlen a srácoktól, hogy megpróbáltak tenni valamit a győzelemért, olyat, amihez nem képesség kell, hanem minden más, ami egy profi sportolónak az ismérve. Ezáltal tudtunk sikeresek lenni.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 0 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Muzsik, Soltész.
Tóth K. B.: 88,9% (Sági)
K
Bálizs: 100% (Farkas R.)
Bukor, Kováts, Bödök, Czakó, Turbucz
1
Pozsgai, Tornyai M., Schlekmann, Nagy K., Molnár
Tornyai G., Ozols, Béres, Páterka, Szalma
2
Garát, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
Kmec, Surányi, Schmál, Szlama, Vesutkin
3
Csollák, Dóczi, Kedves, Ádám, Majoross
Léránt, Seregély, Csiki, Németh, Szabó
4
Bugár, Lőczi, Ritter, Strenk
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:26 BJA Kreisz Terbócs Orban
0-2 23:10 BJA PP Garát Orban Kreisz
0-3 36:56 BJA PP Kreisz Orban Terbócs
0-4 54:51 BJA PP Ritter Dóczi Strenk
21 Kapura lövések száma 36
14 Kiállításpercek 12

Kreisz Brúnó 4-ből 3 MAC HKB-gólban benne volt

   

Az Opten Vasas HC–MAC HKB Újbuda mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum