Jaskin-triplával győzött a Dinamo

 

A kétszeres Gagarin Kupa-győztes csapat 6-0-ra nyerte a Szpartak elleni fővárosi rangadót.

Az egyetlen vasárnapi mérkőzésen a Vityaz a CSZKA-t fogadja. A találkozó hőse Justin Danforth volt: a kanadai csatár előbb vezetéshez juttatta a hazaiakat, aztán miután egyenlítettek a moszkvaiak, az utolsó előtti percben gólpasszt jegyzett Kaspars Daugavins győztes találatánál.

Hétfőn 9 helyszínen léptek jégre a KHL-ben. A Keleti főcsoport 8. helyén álló Barisz és a mögötte 5 pontos lemaradásban lévő Szibir nagyon fontos mérkőzést játszott egymással. A kazahok Matthew Frattin révén megszerezték a vezetést, ám a folytatásban a novoszibirszkiek fordítottak, sikerükkel 3 pontra megközelítették riválisukat.

Az Avtomobiliszt kapott gól nélkül verte az Amurt. A jekatyerinburgiaknál Jakub Kovár 35 védéssel ért el shutoutot, míg Alekszej Makejev 2 gólt lőtt a habarovszkiaknak.

A Metallurg hiába egyenlített kétgólos hátrányból a Szalavat Julajev otthonában, pont nélkül maradt. A harmadik harmadban Vlagyimir Zsarkov újra vezetéshez juttatta a baskírokat, ezt követően pedig már nem találtak be a magnyitogorszkiak.

A Traktor még nagyobb hátrányt dolgozott le, mint a magnyitogorszkiak, de ők sem nyertek. A cseljabinszkiek az Avangard otthonában egyenlítettek 0-3-ról, de az 56. percben Jirí Sekac belőtte az omszkiak győztes találatát.

A Szeversztal 7-et lőtt a Nyeftyehimiknek. A 16. percben 2-2-re állt a mérkőzés, ám ezt követően már csak a cserepoveciek voltak eredményesek. A hazaiaktól Jegor Morozov 2+1 ponttal emelkedett ki.

A Torpedo legyűrte a Dinamo Rigát. A 23. percben kialakult 2-2-es állás után sokáig úgy tűnt, hosszabbításra kerül sor, ám 3 perccel a vége előtt Mark Marin meglőtte a Nyizsnyij Novgorod-iak győztes gólját.

A Dinamo átgázolt a Szpartakon a moszkvai rangadón. A kétszeres KHL-bajnoknál Dmitrij Jaskin mesterhármast lőtt, Vagyim Sipacsov 1+3 ponttal zárt, Alekszandr Jerjomenko 39 védéssel zárt hibátlanul.

A SZKA magabiztosan nyert Szocsiban. A szentpéterváriak 4 góljából 3-at Andrej Kuzmenko szerzett, az elsőt pedig az a Vlagyiszlav Cicjura lőtte, akinek ez volt az első KHL-es találata.

A játéknap egyetlen túlórás mérkőzését Helsinkiben játszották. A találkozó hőse Henrik Haapala volt, aki másfél perccel a rendes játékidő vége előtt kiharcolta a hosszabbítást, aztán el is döntötte a ráadást.

KHL, 2020. december 27.:

Vityaz?CSZKA 2-1
G.: Danforth, Daugavins ill. Okulov
K.: Jezsov (23/24) ill. Saricsenkov (28/30)

KHL, 2020. december 28.:

Barisz?Szibir 1-3
G.: Frattin ill. Gurkin, Szajusztov, Ruohomaa
K.: Ortio (23/25) ill. Säteri (31/32)

Avtomobiliszt?Amur 3-0
G.: Makejev (2), Holland ill. ?
K.: Kovár (35/35) ill. Langhamer (28/31)

Szalavat Julajev?Metallurg 4-2
G.: Platt, Naumenkov, Zsarkov, Kagyejkin ill. Csibiszov, Potyehin
K.: Metsola (31/33) ill. Kosecskin (15/19)

Avangard?Traktor 5-3
G.: Sekac (2), Kosztyin, Jemelin, Szemjonov ill. Koszov, Bivalcev, Kravcov
K.: Bobkov (30/33) ill. Fedotov (28/33)

Szeversztal?Nyeftyehimik 7-2
G.: Morozov (2), Berglund, Kodola, Vovcsenko, Alekszejev, Provolnyev ill. Vorobjov, MacMillan
K.: Podjapolszkij (22/24) ill. Barulin (9/13), 34:42-től Ivannyikov (9/12)

Torpedo?Dinamo Riga 3-2
G.: Csehovics, Zsafjarov, Marin ill. Ri. Bukarts (2)
K.: Szerebrjakov (28/30) ill. Nalimov (29/32)

Szpartak?Dinamo Moszkva 0-6
G.: ? ill. Jaskin (3), Mironov, Cajkovskij, Sipacsov
K.: Hudácek (1/3), 6:22-től Truskov (21/25) ill. Jerjomenko (39/39)

Szocsi?SZKA 1-4
G.: Petykov ill. Kuzmenko (3), Cicjura
K.: Kraszikov (23/27) ill. Szamonov (30/31)

Jokerit?Lokomotiv 4-3 h.
G.: Haapala (2), Schroeder, Savinainen ill. Lander, Kajumov, Pulkkinen
K.: Lindbäck (23/26) ill. Pasquale (28/32)

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum