Horváth Bence vágott egy mesterhármast

 

A KalPa legponterősebb U18-as játékosa a TPS-nek vert hármat. Heti körképünk utánpótlás-légiósainkról.

Triplázott Horváth Bence a finn ifjúsági első osztályban. A 16 éves csatár a TPS-t szomorította találataival, a KalPa 7-5-ös győzelmet aratott. Egy nappal korábban a KalPa az Ässätnél vendégeskedett, ahol 3-1-re maradt alul. Az egyetlen vendégtalálatnál a liga kanadai táblázatának negyedik helyén álló Horváth gólpasszos volt. Hiába szerzett 2 mérkőzésen 4 pontot Varga Balázs, a KooKoo csupán egy ponttal gazdagodott. A JYP ellen 5-3-ra elvesztett találkozón Varga 1+1-gyet gyűjtött, a Tappara ellen duplázott, ám a KooKoo hosszabbítást követően 4-3-ra alulmaradt. Nem lelte sok örömét legutolsó két összecsapásában a Sport sem. Tamási László csapata ? akinek magyar másodedzőjével interjút közöltünk ? a Lukkótól otthon 9-2-re, az Ässät vendégeként 11-3-re maradt alul. A magyar csatár nem szerzett pontot.

A finn utánpótlás-bajnokságok mostantól a járványügyi intézkedések következtében év végéig szünetelnek. Az újrakezdést a KalPa a negyedik, a KooKoo a tizedik, a Sport a tizenhetedik helyről várja. Az ifjúsági másodosztályban az Ässät második csapata 5-3-ra kikapott az Ilves B-től. Farkas Boldizsár és Nádasy Márton játszott, a jegyzőkönyvbe nem iratkoztak fel.

Nem szereztek pontot az amerikai USPHL bajnokságban pallérozódó légiósaink. Szeghalmi Kevin és a Philadelphia HC az Elmira Enforcerst verte 4-2-re, míg Szekeres Tamás és a Junior Bruins a South Shore Kings-t gyűrte le hosszabbítást követően 1-0-ra.

A svájci juniorbajnokságban egyik utánpótlás-válogatott hátvédünk sem játszott. Ortenszky Tamás továbbra is a felnőtt másodosztályú Ticino Rockets együttesét segítette, míg Falus Ádám könyöksérülés miatt nem lépett jégre a GCK Lions-ban.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum