A Titánok ellen jönne ki a gödörből a DAB

   

Az Erste Liga-szezon első Fejér megyei rangadójára Győrben kerül sor.

Mély gödörbe kormányozták magukat a Dunaújvárosi Acélbikák. A papíron kiváló kapussal, minőségi első két sorral és energikus fiatalokkal teli keret ez ideig nem volt képes megmutatni erejét. Annak ellenére sem, hogy a vezetőedző személye sem változott az előző idény második feléhez képest, amikor is Dave Leger a bajnokság középszakaszának második helyéig kormányozta az együttest. Pedig nem is indult annyira pocsékul a történet, hiszen a második meccsükön elvették az Acélbikák a Brassó veretlenségét, majd oda-vissza legyűrték büntetőkkel, illetve hosszabbításban a nagy rivális UTE-t, visszavágva a tavaszi negyeddöntős söprésért. Azóta azonban hét vereség került a zsákba egy huzamban, és közben csak 1 pontot tudtak megcsípni Dansereau-ék a MAC ellen, így a 8. helyen ragadtak. Előnyük a Vasas–Titánok duó előtt mindössze 1 pont, és ha ehhez még hozzávesszük a gólkülönbséget is, ami most éppen 36-65, ekként messze a legrosszabb az egész mezőnyben, akkor végképp nincs mit dicsérni a DAB teljesítményén. Hiába utolsók a Titánok, ők legalább szoros meccseket játszanak. Igaz, hogy az Acélbikákhoz hasonlóan nekik sincs még rendes játékidős sikerük, de totálisan reménytelen meccseket sem láttunk tőlük, mindig kiteszik a jégre az összes energiáikat. Egy Fejér megyei rangadó azonban Fejér megyei rangadó akkor is, ha a győri jégcsarnokban játsszák le a csapatok. Pláne, hogy Titánok-siker esetén helycsere is történne a tabellán. A nap kérdése, hogy a kivételes alkalom felspannolja-e annyira az újvárosiakat, hogy egészen más arcukat mutathassák, mint amit az utóbbi hetekben láttunk tőlük.

titdab2020

Titánok–Dunaújvárosi Acélbikák 7-2

   

A rendes játékidős győzelem nélkül álló csapatok mérkőzésén a Fehérvár-farm örülhetett első 3 pontos sikerének.

A Titánok nagyjából ugyanabban a sorösszetételben léptek jégre, mint a legutóbbi mérkőzésükön, a különbség annyi volt, hogy ezúttal a negyedik sorba nevezték NagyÁkost is. A DAB keretében történt néhány változás: David Leger ezúttal nem nevezte Phillipst és Törököt, előbbi játékos helyett Lencsés, utóbbi helyén Somogyi szerepelt. A hazaiak a 4. percben megszerezték a vezetést, miután Vincze Gergő a kapu mögülről behúzta a korongot Pinczés Bendegúz kapujába. A nyitó harmad egyetlen szabálytalanságát Nagy Ákos követte el, aki palánkra lökésért 2+10 percet pihenhetett. A második játékrész áthúzódó Acélbikák-fórral indult, miután elcserélték magukat a Titánok. A kiegészülés után a Fehérvár-farm vezetett több támadást, de hiába: Dansereau korongot szerzett a támadó kék vonalnál, szólója végén egyenlített. A gólja után magára talált a DAB, gyorsan fordított is Nilsson góljával. Másfél percig sem vezettek a vendégek, McNulty lőtt, Pinczés nem láthatta a korongot az előtte álló hátvédjétől. A mérkőzés első Titánok-emberelőnye 9 másodperc alatt gólt hozott: Tiainen lövése átcsorgott Pinczésen. A harmadik húsz perc közepén a második hazai fór is találattá érett, Császár húzta be a korongot közelről a kijátszott akció végén, így már 4-2-re vezettek a Titánok. A Fehérvár-farm harmadik, a negyedik és az ötödik 5 a 4 elleni lehetősége is gólt ért, Dézsi 2-t, Tiainen 1-et jegyzett. A hatodik hazai fór már kimaradt.

A Titánok 7-2-re nyertek, első rendes játékidős sikerükkel előreléptek a 8. helyre, csütörtökön a MAC HKB-hoz utaznak. A DAB visszacsúszott a 9. pozícióba, sorozatban nyolcadik vereségét szenvedte el, pénteken Debrecenben lép jégre.

titdab-image00002

fotó: Titánok

Oda kell figyelnünk, hogy ne kapjunk ennyi gólt

   

Mestermérleg a Titánok–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés után.

Kasper Vuorinen vezetőedző, Titánok: “Nem könnyű a dunaújvárosiak ellen játszani, legalább annyira nyerni akartak, mint mi. Az első harmadban ők játszottak jobban, a mi helyzeteink nem mentek be. Sok okot adtak ekkor arra, hogy frusztráltak legyünk, de a szünetben megbeszéltük, hogy a saját játékunkat akarjuk játszani, koncentrálunk, és akkor a helyzeteink is meglesznek. A harmadik harmadban az előnyünk is remekül működött, meglett a kemény munka gyümölcse, türelmesek voltunk, okosan jégkorongoztunk, megérdemeltük a győzelmet.”

David Leger vezetőedző, DAB: “Túl sok kiállítást szedtünk össze, a Titánok éltek a lehetőségeikkel, Az első és a második harmadban rengeteg helyzetünk volt, összességében kiábrándító és csalódást keltő ez a vereség. A támadójátékunknak mindenképpen javulnia kell, emellett fegyelmezettebbeknek kell lennünk. Oda kell figyelnünk, hogy ne kapjunk ennyi gólt, persze ez nem egyik pillanatról a másikra javul majd, de ezen mindenképp elkezdünk dolgozni.”

Erste Liga, Győr, 0 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Vörös, Muzsik.
Gyenes: 92,9% (Horváth D. Cs.)
K
Pinczés B.: 83,3% (Hughson)
Ambrus, Reiter, Császár, Luusuaniemi, Tiainen
1
Jakabfy, Kovács B., Dansereau, St. Pierre, Szappanos
McNulty, Erdély, Balogh, Péter, Dézsi
2
Dósa, Nilsson, Azari, Mazurek, Pinczés O.
Dobmayer, Kóger, Almási, Jakimcsuk, Madácsi
3
Mestyán, Hruby, Gebei G., Pihlqvist, Németh P.
Nagy, Németh K., Vincze, Rétfalvi
4
Gebei B., Lencsés, Somogyi, Tamás, Pozsár
Vuorinen Kasper
E
Leger David, Borbás Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:35 FHA Vincze Rétfalvi Németh K.
1-1 24:08 DAB Dansereau Dósa Szappanos
1-2 26:40 DAB Nilsson Pinczés O. Mazurek
2-2 28:01 FHA McNulty Jakimcsuk Madácsi
3-2 32:47 FHA PP Tiainen McNulty Luusuaniemi
4-2 48:17 FHA PP Császár Luusuaniemi
5-2 50:59 FHA PP Dézsi Ambrus Reiter
6-2 51:59 FHA PP Tiainen Luusuaniemi Császár
7-2 54:55 FHA PP Dézsi Reiter
42 Kapura lövések száma 28
14 Kiállításpercek 12

Ötből öt emberelőnyt lőttek be a Titánok

 

A hatodikat már kihagyták. A Titánok–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum