Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19 4-3

 

Ismét nagyot küzdött a magyar ICEHL-csapat a topklub otthonában, a pontszerzés azonban nem jött össze ezúttal sem.

A Fehérvár 16 mezőnyjátékossal utazott Salzburgba, ez úgy jött ki, hogy a négy nappal korábban kilőtt Hargrove vállalta a játékot, Sarauer viszont sérülés miatt hiányzott, hasonlóan Szabó Bencéhez, Horváth Milánhoz, Kahkönenhez és Ouzas kapushoz. Így a vasak közé Janus állt, a harmadik sor centere pedig Sárpátki Tamás lett. A meccs szelídebb tempóban kezdődött, mint a pénteki, ám akciókban nem volt hiány, különösen onnan kezdve, hogy megkapta első emberelőnyét a Red Bull. Ezt nemhogy nem tudták kihasználni a hazaiak, hanem a Volán szerzett vezetést, Hári tökéletes passzával Hargrove lépett ki, és nem hibázott, 0-1. Nem sokáig örülhettünk, Huber egy kavarodás során egyenlített a 13. percben, 1-1. Ezután is pörögtek a csapatok, ám a szünetig nem változott az eredmény, a magyar gárda jobbára dinamikusan megjátszott fórja sem hozott találatot.

A második játékrészben végig dominált a Salzburg. Eleve gyors Hughes-góllal kezdődött a fejezet, 2-1, a 21. percben, majd újabb és újabb lehetőségek nyíltak Janus kapuja előtt. A 29. percben késleltetett kiállítás során a 18 éves Peterka robogott el megállíthatatlanul, visszapassza fehérvári ütőről pattant a kapuba, 3-1. Ezt követően is inkább a védekezés koptatta a vendégek energiáit, mintha a fáradtság is érződött volna, ám erre rácáfoltak, hiszen az utolsó szakaszt megnyomták, hiába, nem bírtak szépíteni.

Az utolsó menet elején újabb kiállítás nehezítette a fehérváriak helyzetét, lejártával azonban meglett a második találat, az előretörő Sárpátki passza után Szita nem találta el ütővel a pakkot, ám korcsolyával besodorta, megadták, 3-2 a 46. percben. Kis híján az egyenlítés is összejött, kipattanóból Hári lőtt vasat. A következő öt a négyet már belőtte a Red Bull, Peterka kapott szép átadást, okosan oldotta meg, 4-2 az 51. percben. Megint megrázták magukat a mieink, Erdély a kaput megkerülve kotorta rá, kijött Lamoureux-ról, Petan beütötte, 4-3, maradt négy perc a pontszerzésre. Nem sikerült egyenlíteni, öt az öt, négy a négy és hat az öt ellen sem. Négy nap alatt másodszor nyert tehát a Salzburg az ezúttal is hősiesen küzdő Fehérvár ellen.

A Hydro Fehérvár AV19 összeállítása: Janus (Kornakker) ? Stipsicz, Campbell, Hargrove, Hári, Kuralt ? Caruso, Vas, Erdély, Bartalis, Petan ? Geiger, Szabó D., Szita, Sárpátki, Mihály ? Kovács.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum