Harmadszor meccselhet a DAB a MAC HKB-val

   

Az eddigi két találkozón 1 pont jutott az Acélbikáknak, akik 6 meccses vereségsorozat után fogadják a listavezetőt.

Egysoros csapat az idén a DAB, szemléletesen mutatja ezt a házi kanadai táblázat. A lista első négy helyén a Dansereau, St. Pierre, Szappanos támadótrió és a bekként is ponterős csapakapitány, Kovács Bronson található, mögéjük lassan felkapaszkodik David Mazurek 9 egységgel, ám őt követően hatalmas a szakadék, arról nem is beszélve, hogy a korábban igen eredményes Azari Zsoltnak például összesen 1 gólpassza van. Ha ehhez aztt is hozzávesszük, hogy a kiváló kapus, Garret Hughson formája meg sem közelíti a tavalyit – ő ráadásul megsérült Brassóban, így legutóbb nem állhatott a vasak közé –, akkor máris érthetővé válik, hogy miért áll az együttes a 8. helyen úgy, hogy rendes játékidős sikere egyáltalán nincs. Ennél is durvább, hogy legutóbbi 6 találkozóját elveszítette a DAB, és ezeken 1 pontot szerzett mindössze. Ha valami biztató lehet az újvárosi szurkolók számára a vasárnap esti folytatás előtt, az az, hogy azt a bizonyos pontot éppen a listavezető MAC HKB otthonából hozta el a csapat a büntetőkkel elszenvedett vereség során. Az már a felek második összecsapása volt, elsőre is nyertek az újbudaiak, akkor is szűken, 5-4 arányban. A MAC HKB szakvezetői rendre elmondják, hogy fiatal és rutintalan csapat az övék, ehhez képest náluk sokkal kisebbek a különbségek az eredményességet tekintve, akkor is, ha Sofron, Brance Orbán és Nagy Krisztián ligaszinten is kiemelkedő produkciót nyújt. Mellettük azonban észrevehető az olyan fiatalok teljesítménye is, min Kreisz Brúnó, Molnár Bálint vagy Schlekmann Márk, aki rövidesen alighanem visszatér, hiszen a klub hivatalos közösségi oldaláról már kiderült, hogy elkezdte a jeges edzésmunkát jégen is.

DAB–MAC HKB 0-6

   

Az újbudaiak két harmad alatt kiütötték az Acélbikákat, akiknek ez már sorozatban a hetedik vereségük volt.

Az újvárosiak kapujába visszakerült az előző meccset kihagyó Garret Hughson, ebben azonban nem volt sok köszönet. A 2019/20-as Erste Liga-szezon legjobb hálóőreinek egyike 58,33 százalékos teljesítményt nyújtott a nyitó harmadban, ami jelenti, hogy nem kevesebb, mint 5 gólt kapott. A MAC HKB már a 9. percben ment hárommal, sorrendben Macaulay, Orbán és Terbócs volt eredményes – kettős előny, szimpla előny, öt az öt ellen sorminta szerint –, majd szusszanásnyi szünet után betalált Nagy Krisztián, végül másodpercekkel a pihenő előtt a 19 éves bekk, Dóczi Zsombor is. A közbülső játékrészre Pinczés Bendegúz váltotta Hughsont, és bár ekkor a listavezető nagy különbséggel nyerte a lőpárbajt, újabb találatból csak egy született, Nagy Krisztián jegyezte, 0-6 állt a táblán negyven percet követően. Az utolsó felvonásban újabb gól már nem is esett, csak a kiállítások számát gyarapították a játékosok. A MAC HKB a szezon során immár harmadszor győzte le a DAB-ot, és megerősítette vezető helyét a tabellán. Az Acélbikáknak továbbra sincs rendes játékidős sikerük, 7 ponttal a 8. helyen állnak.

dabmac

fotó: DAB

Az első harmadban nagyon élesek voltunk

   

Mestermérleg a Dunaújvárosi Acélbikák–MAC HKB Újbuda mérkőzés után.

Dave Leger vezetőedző, DAB: “Rosszul és lassan kezdtük a találkozót, egyik hiba követte a másikat, az ellenfelünk nagyon jól értékesítette az ezekből adódó helyzeteket. A második és harmadik harmadban megvoltak a lehetőségeink. Kapust cseréltünk, néhány fiatal is lehetőséget kapott a védők között, ők jó benyomást tettek, míg jégen voltak. Az első harmad nagyon nehéz volt így, nyilván nem ezt akartuk, de muszáj újraépítenünk magunkat, és ismét keményen beleállni a munkába.”

Kangyal Balázs vezetőedző, MAC HKB: 2Tényleg csak gratulálni tudok a fiúknak egy ilyen teljesítmény után. Az első harmadban nagyon élesek voltunk, nagyon jól használtuk ki a helyzeteinket, egyenlő létszámban és emberelőnyökben is. A második harmad kicsit hullámzó volt, akkor is, ha sikerült gólt szerezünk. A harmadik harmadot úgy láttam, hogy egészen okosan, jól hokiztunk, nem nagyon mentek be a helyzeteink, de nagyon örülök, hogy nem kaptunk gólt. Gratulálok Bálizs Bencének ehhez a teljesítményéhez, egy csapat játékát, eredményességét mindig a védekezés alapozza meg, most többé-kevésbé rendben is voltunk ezzel.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Mizsák, Dorner.
Hughson: 58,3% (Pinczés B.: 97,1%)
K
Bálizs: 100% (Farkas)
Dósa, Phillips, Mazurek, Azari, Tamás
1
Pozsgai, Dóczi, Nagy, Molnár, Sofron
Kovács, Nilsson, Dansereau, St. Pierre, Szappanos
2
Macaulay, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
Mestyán, Hruby, Pinczés O., Pihlqvist, Török
3
Bugár, Garát, Kedves, Majoross, Lőczi
Gebei B., Jakabfy, Gebei G., Németh, Pozsár
4
Csollák, Szalmás, Ritter, Strenk
Leger David, Borbás Gergely
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:32 BJA PP2 Macaulay Orban
0-2 05:51 BJA PP Orban Terbócs
0-3 08:44 BJA Terbócs Pozsgai
0-4 13:51 BJA Nagy Sofron
0-5 19:49 BJA Dóczi Kedves
0-6 25:28 BJA Nagy Garát Dóczi
42 Kapura lövések száma 46
12 Kiállításpercek 24

Nagy Krisztián igen szépen fordult le Azariról

 

A Dunaújvárosi Acélbikák–MAC HKB Újbuda mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum