A visszavágás vágya fűti a Gyergyót

   

Az Opten Vasas HC szezonbeli első győzelmét a székelyek ellen szerezte, és most Gyergyószentmiklóson kezdi rövid erdélyi túráját.

Miként az előző hétvégén, úgy most is csak két határon túli csapat tud kiállni az Erste Liga-meccsekre – a csíkszeredaiak egyelőre nem a riválisokkal, hanem a koronavírussal küzdenek –, így az anyaországból is csak két együttes utazott. Ladányi Balázs tanítványai annak a Gyergyói HK-nak az otthonában csatázhatnak szombat este, amelyet bő másfél hónappal korábban elindítottak a lejtőn. A papíron bivalyerős kerettel és komoly ambíciókkal érkező piros-fehérek ugyan az első meccsükön kikaptak Debrecenben, ám másodjára az FTC-Telekomtól el tudtak hozni 2 pontot. Ezek után hidegzuhanyként érte őket az október 6-ai 4-2-es vereség Káposztásmegyeren. A többit tudjuk, örökké ismételgetni nem fogjuk, a lényeg, hogy nem kis részben lecserélt légiósállománnyal és új vezetőedzővel próbálnak visszatalálni a helyes útra a székelyek. Ez még csak részben történt meg: a GYHK nagy meccset játszott 1 pontért a Fradival, majd simán elintézte a DAB-ot, ám utána a fiatalos-rohanós Titánok másodjára is meglepték őket. Nem lehet más a célja a hasonló karakterű Vasasnak sem, amely a hathetes koronavírus-leállásból visszatérve kapásból legyőzte a DEAC-ot, majd 6-ot lőtt az UTE-nak. Más kérdés, hogy ez utóbbi találkozón 8-at kapott, ami jelzi: kiemelkedő kapusteljesítmény és koncentrált védekezés nélkül mérsékeltek egy csapat esélyei az Erste Liga szintjén. Ha mindez rendben lesz Gyergyóban – ahogy Debrecenben rendben volt –, akkor nagyon nehéz dolga lesz Szilassy Zoltán együttesének a régi ismerős Makszim Vesutkinnal megerősített piros-kék fiatalokkal szemben.

vasgye6

fotó: Opten Vasas HC

Gyergyói HK–Opten Vasas HC 3-0

   

Ladányi Balázs együttese az UTE elleni gólzáporos mérkőzése után a GYHK otthonában fegyelmezettebben védekezett, de nem tudott betalálni ellenfelének.

A Gyergyói HK külföldi játékosai közül Basaraba nem öltözött be, az ő légiós helyén visszatérhetett a kapuba Cooke, míg Ozols sorozatban a második mérkőzésén nem szerepelt az Opten Vasas HC-nál. Ladányi Balázs csapata ugyanolyan nyíltan állt bele a mérkőzésbe, mint tette azt Debrecenben és Újpesten. A GYHK fokozatosan vette át az irányítást az első harmadban, a játékrész végén kétszer is megpróbálhatta emberelőnyben megszerezni a vezetést. A második felvonás két és fél percnyi áthúzódó hazai fórral indult, ugyanis Schmál gáncsolásért és reklamálásért dupla kisbüntetést kapott. Az előny idővel hátrányba fordult: előbb túl sok gyergyói volt a jégen, aztán egy bottal akasztást követően 4 a 3 ellen támadhatott a Vasas, sőt Schmál visszatérésekor dupla fórba került. A speciális játékhelyzetek nem hoztak gólt, aztán a 25. percben teljes létszámban megszerezte a vezetést a GYHK, miután Koskiranta korongot szerzett a támadó harmadban, ezt góllal büntette. A meccs közepén emberhátrányban büntetőhöz jutottak a gyergyóiak, St. Amant Sági mamutjába lőtte a rávezetést. A folytatásban Cooke-nak többször is bravúrral kellett megőriznie csapata vezetését. A középső játékrész utolsó előtti percében Kozma közelről meglőtte a második hazai gólt. A 3-0-s végeredményt Silló állította be egy pontos lövéssel 3 perccel a vége előtt. A GYHK vasárnap az UTE-t fogadja, míg az Opten Vasas HC Brassóban folytatja túráját.

gyevas-IMG_2446

fotó: Gyergyói HK

Egy csodálatos lövéssel lezártuk a mérkőzést

 

Így látták a vezetőedzők a Gyergyói HK–Opten Vasas HC mérkőzést.

Szilassy Zoltán, Gyergyói HK: “Az utolsó tíz percben magunkra engedtük a Vasast, ekkor bravúrokra volt szükség, hogy tartsuk a 2-0-t, de egy csodálatos lövéssel végül lezártuk a mérkőzést. A fő probléma, amit látok, hogy az emberelőnyös játékunk továbbra sem elég hatékony, ha ezeket a szituációkat jobban használnánk ki, sokkal nyugodtabb meccseket tudnánk játszani.”

Ladányi Balázs, Opten Vasas HC: “Jó meccset játszottunk, de a helyzetkihasználásban óriási különbség volt a két csapat között. Azon kell dolgoznunk, hogy mindkét harmadban, illetve a kapu előtt sokkal hatékonyabbak és agresszívabbak legyünk, talán ez fogja meghozni az elkövetkezendő sikereinket.”

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 0 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Vincze, Kedves.
Cooke: 100% (Ruczuj)
K
Sági: 92,9% (Tóth)
Kozma, Troncinsky, Koskiranta, Ouellette-St. Amant, Péter
1
Bukor, Léránt, Vesutkin, Szlama, Schmál
Ferencz Csibi, Podlipnik, Csergő, Pance, Silló
2
Kováts, Tornyai, Németh, Páterka, Szalma
Raszulov, Nagy Cs., Benedek, Bíró, Szigeti
3
Farkas B., Seregély, Bödök, Czakó, Turbucz
Elekes Darabont, Sára, Lázár, Barabás
4
Béres, Pápa, Csiki, Farkas M.
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 25:00 GYE Koskiranta
2-0 38:46 GYE Kozma Sára Ouellette-St. Amant
3-0 57:04 GYE Silló Csergő Podlipnik
42 Kapura lövések száma 29
6 Kiállításpercek 8

Ügyesen kapta le a korongot Koskiranta

 

A Gyergyói HK–Opten Vasas HC mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum