Története legjobb eredményéért küzd a Rögle

 

Az ängelholmi együttes az előző félbeszakadt idényben a 3. helyen állt, most pedig a legkevesebb vesztett ponttal bír az SHL-ben.

November végéhez közeledve körbenéztünk az európai topligákban, áttekintve, hol hogyan alakult eddig a koronavírus-járvány sújtotta szezon. Csehország és Németország után Svédországot vettük szemügyre. Az SHL-ben szeptember 19-én dobták be először a korongot, azóta megszakítás nélkül zajlik az idény, de természetesen nem tudták megrendezni az összes tervezett mérkőzést. A tavalyi szezon meglepetéscsapata, a Rögle úgy áll a 3. helyen, hogy a legkevesebb meccset játszotta: a bajnokságot vezető Frölunda 19-szer lépett jégre és 38 pontot gyűjtött, miközben az ängelholmiak öttel kevesebb találkozóval 32 pontosak. A Rögle 2015 óta stabil tagja az első osztálynak, azt megelőzően liftezett az elitliga és a másodvonal között. A klub számára az Abbott ikrek 2017/18-as kinevezése hozta meg az áttörést: a kanadai testvérek közül Cam vezetőedzőként, Chris GM-ként tevékenykedik. Az elmúlt idényben az alapszakasz 3. helyén zárt a Rögle, ez a csapat történetének eddigi legjobbja. Hogy mire jutott volna a rájátszásban a Rögle, azt már nem tudjuk meg, ugyanis a koronavírus miatt nem játszották le a playoffot. A kanadai táblázaton némi meglepetésre nem valamelyik topcsapat játékosa áll, hanem a 9. helyezett Leksand szlovák légiósa, Marek Hrivík, aki 14 mérkőzés után 5+18 pontos. Mögötte csapattársa, az amerikai Carter Camper tartózkodik 9+12 ponttal. Az NHL-es kölcsönjátékosok nem brillíroznak ? pedig jó néhányan érkeztek ?, a legjobb 10 között csak a Detroit csatára, a jelenleg Örebro-játékos Mathias Bromé található 18 meccsen szerzett 17 pontjával.

roglebk

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum